Leó pápa homíliája az éjjeli szentmisén: Nincs hely a földön Istennek, ha nincs hely az embernek

A Szentatya december 24-én szerdán este tíz órakor a Szent Péter bazilikában kezdte a karácsonyi éjjeli szentmisét, melynek kezdetén felhangzott az ősi martirológium, mely meghirdette Urunk Jézus test szerinti születését Betlehemben.

A népek a föld minden szegletében évezredeken át vizsgálták az eget, nevet és alakzatot adtak a néma csillagoknak: fantáziájuk révén a jövendő eseményeit olvasták ki azokból, odafent, a csillagok között keresve azt az igazságot, amely hiányzott nekik idelent, a házaik között. Mintha csak tapogatóztak volna. Ám jövendöléseikkel összezavarták még saját magukat is. Ezen az éjjelen azonban „a nép, amely sötétségben járt, nagy fényességet látott; akik a halál árnyékának országában laktak, azokra világosság ragyogott” (Iz 9,1 – kezdte beszédét Leó pápa.

Íme, a csillag, amely meglepi a világot, egy épp most meggyújtott szikra, amely az élettől lobban lángra: „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában” (Lk 2,11). Az időbe és a térbe, ahol mi vagyunk, eljön Az, aki nélkül soha nem is lettünk volna. Velünk él, aki értünk adja az életét, üdvösséggel világosítva meg éjszakánkat. Nincs olyan sötétség, amelyet ne világítana meg ez a csillag, mivel fényénél az egész emberiség meglátja egy új és örök létezés hajnalát. Ez Jézus, az Emmánuel születése. Isten emberré lett Fiában nem valamit, hanem Önmagát ajándékozza nekünk, „hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és tulajdon népévé tegyen” (Tit 2,14). Éjszaka születik meg Az, aki kiszabadít minket az éjszakából: most már nem messze, a csillagos égbolton kell keresnünk a pirkadó nappal nyomát, hanem fejünket meghajtva, a szomszédos istállóban.

A sötét világnak adott világos jel „egy pólyába takart és jászolba fektetett kisded” (Lk 2,12). Nem a magasba kell néznünk, hogy megtaláljuk az Üdvözítőt, hanem lefelé kell tekintenünk: Isten mindenhatósága egy újszülött tehetetlenségében ragyog fel; az örök Ige ékesszólása egy kisded első felsírásában visszhangzik; a Lélek szentsége az éppen imént megmosdatott és pólyába takart testecskében csillog. Isteni az a gondoskodásra és szeretetre szorultság, amelyben az Atya Fia a történelembe lépve minden testvérével osztozik. Az isteni fény, amely ebből a Gyermekből felragyog, segít meglátni minden születő életben az embert.

Az Úr, hogy megvilágosítsa vakságunkat, emberként akarta kinyilatkoztatni magát az embernek, az ő igazi képmásának, egy olyan szeretet-terv szerint, amely a világ teremtésével kezdődött meg. Amíg a tévedés éjszakája elhomályosítja ezt a gondviselésszerű igazságot, addig „nincs hely a többieknek, a gyermekeknek, a szegényeknek, az idegeneknek sem” (XVI. BENEDEK, Homília karácsony éjszakáján, 2012. december 14.). Mennyire aktuálisak XVI. Benedek pápa szavai! Arra emlékeztetnek, hogy nincs hely a földön Istennek, ha nincs hely az embernek: ha nem fogadjuk be az egyiket, akkor az azt jelenti, hogy nem fogadjuk be a másikat sem. Ahol azonban van hely az embernek, ott van hely az Istennek is: ily módon egy istálló templomnál is szentebbé válhat, s Szűz Mária méhe az új szövetség frigyszekrénye.

Csodáljuk meg Karácsony bölcsességét! A gyermek Jézusban Isten új életet ad a világnak: az övét, mindenkiért. Ez nem egy minden problémát megoldó eszme, hanem olyan szerelmi történet, amely mindannyiunkat bevon. A népek várakozására válaszul Ő egy kisdedet küld, hogy a remény szava legyen; a nyomorúsággal sújtottak szenvedésére válaszul Ő egy erőtlen csecsemőt küld, hogy ez legyen az erő a felkeléshez; az erőszakra és az elnyomásra válaszul Ő egy szelíd fényt gyújt meg, amely üdvösséggel világosítja meg ennek a világnak minden gyermekét. Ahogyan Szent Ágoston megjegyezte, „az emberi gőg annyira összetört téged, hogy csakis az isteni alázat emelhetett fel” (Beszéd az Úr születésének ünnepén 188, III, 3). Igen, miközben az eltorzult gazdaság oda vezet, hogy árucikként kezelik az embereket, Isten hozzánk hasonlóvá lesz, kinyilatkoztatva minden személy végtelen méltóságát. Miközben az ember Istenné akar válni, hogy uralkodjék felebarátján, Isten emberré akar lenni, hogy kiszabadítson minket mindenféle szolgaságból. Elég lesz ez a szeretet ahhoz, hogy megváltoztassa történelmünket?

Amint a pásztorokhoz hasonlóan a halálos éjszakából felébredünk a születő élet fényére, a kisded Jézust szemlélve, rögtön elérkezik a válasz. A betlehemi istálló fölött, ahol Mária és József megrendülten virrasztanak az Újszülött fölött, a csillagos ég „mennyei seregek sokaságává” (Lk 2,13) változik. Fegyvertelen és lefegyverző seregek ezek, mivel Isten dicsőségét éneklik, melynek földi megnyilvánulása a béke (vö. v. 14): Krisztus szívében lüktet a kötelék, amely szeretetben egyesíti az eget és a földet, a Teremtőt és a teremtményeket. Ezért éppen egy évvel ezelőtt Ferenc pápa azt mondta, hogy Jézus születése feléleszti bennünk „annak ajándékát és kötelezettségét, hogy reményt vigyünk oda, ahol az már elveszett”, mert „Vele együtt kivirágzik az öröm, Vele együtt megváltozik az élet, Vele együtt a remény nem csal meg” (Homília karácsony éjjelén, 2024. december 24.). Ezekkel a szavakkal kezdődött meg a Szent Év. Most, amikor lezárul a Jubileum, karácsony a hálaadás és a küldetés ideje számunkra. Hálát adunk a kapott ajándékért, küldetésünk pedig az, hogy tanúságot tegyünk arról a világnak. Ahogyan a Zsoltáros énekli: „Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek napról-napra szabadítását! / Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek!” (Zsolt 96,2–3).

Testvéreim, a testté lett Ige szemlélése új és igaz szót ébreszt az egész Egyházban: hirdessük hát Karácsony örömét. Ez a hit, a szeretet és a remény ünnepe. A hit ünnepe, mert Isten a Szűztől születve emberré lesz. A szeretet ünnepe, mert a megváltó Fiú ajándéka a testvéri odaadásban válik valóra. A remény ünnepe, mert a kisded Jézus reményt gyújt bennünk, a béke hírnökeivé tesz minket. Ezekkel az erényekkel a szívünkben, az éjszakától nem félve haladhatunk az új nap hajnala felé!

Fordított dr. Török Csaba atya, teológia tanár
Forrás: Vatican News