Leó pápa a hitoktatók jubileumán: a katekézis növeli a hitet reményben és szeretetben

Szeptember 28-án vasárnapi délelőtt mutatott be szentmisét Leó pápa a Szent Péter téren a hitoktatók jubileuma alkalmából. Több mint húszezer katekéta jelenlétében arra emlékezette őket, hogy „a katekéta a szónak az embere, egy olyan szónak, amelyet a saját életével mond ki”. Így a hitoktatás tanúságtétel, melynek feladatát Szent Ágoston így látja: Mindent úgy magyarázz el, úgy, hogy akik hallgatnak rád, higgyenek, és miközben hisznek, a hitben reménykedjenek, majd a reményben szeressenek.

Jézus szavai megmutatják, hogyan tekint Isten a világra, minden időben és helyen – kezdte beszédét Leó pápa. A szentmise elején hallott evangélium (Lk 16,19-31) tekintete egy éhségtől haldokló szegényre és egy jóllakott gazdagra esik; látja az egyik elegáns ruháját, s hogy a másiknak kutyák nyalogatják a sebeit. Ám minthogy az Úr belelát az emberek szívébe, ezért az ő tekintetén keresztül megismerünk egy nélkülöző és egy közömbös embert. A szegény Lázárról megfeledkeznek azok, akik szemben állnak vele, a bejárati ajtó mellett, Isten mégis közel van hozzá, és emlékszik a nevére. A dúsgazdag ember azonban névtelen, mert elveszíti önmagát, megfeledkezve felebarátjáról. Szétszóródik szíve gondolataiban, mely tele van dolgokkal, de üres a szeretetben. Javai nem teszik őt jóvá.

A történet, amit Krisztus megosztott velünk, sajnos nagyon is időszerű – állapította meg a Szentatya. A jólét kapujánál ma egész népek nyomorúsága áll, kiket háborúk és kizsákmányolás sújtanak. Az évszázadok során látszólag semmi sem változott: hány Lázár hal meg az igazságosságot elhanyagoló kapzsiság, a szeretetre rátaposó haszonszerzés és a szegények fájdalmára vak gazdagság előtt. Az evangélium mégis arról biztosít minket, hogy Lázár szenvedései véget érnek, mint ahogy véget ér a gazdag ember dőzsölése is, és Isten igazságot szolgáltat mindkettejüknek. Ahogy az evangélium szól: „A szegény meghalt és angyalok vitték Ábrahám kebelére. A gazdag is meghalt és eltemették”. Az Egyház fáradhatatlanul hirdeti az Úr Igéjét, hogy megtérítse szívünket.

Kedves barátaim – folytatta a pápa – különleges egybeesés folytán éppen ezt az evangéliumi szakaszt olvasták fel a Hitoktatók Jubileumán az Irgalmasság Szentévében 2016-ban. Ferenc pápa akkor a Rómába érkezett zarándokokhoz szólva hangsúlyozta, hogy Isten megváltja a világot minden gonosztól, életét adja a mi üdvösségünkért. Cselekedete a mi küldetésünk kezdetét jelenti, mert arra hív minket, hogy adjuk oda magunkat mindenki javára. Ferenc pápa ezt mondta a katekétáknak: „Ez a középpont, amely körül minden forog, ez a dobogó szív, amely életet ad mindennek, a húsvéti örömhír meghirdetése, hogy az Úr Jézus feltámadt, az Úr Jézus szeret titeket, életét adta értetek; feltámadt és él, mellettetek van és minden nap vár rátok” (Homília, 2016. szeptember 25.). Ferenc pápa szavai arra késztetnek minket, hogy elgondolkodjunk a gazdag ember és az Ábrahám közti párbeszéden, amelyet az evangéliumban hallottunk: ez egy olyan kérés, amelyet a gazdag ember tesz testvérei megmentéséért, és amely számunkra is kihívássá válik.

A gazdag ugyanis Ábrahámmal beszélgetve felkiált: „Ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek” (Lk 16,30). Ábrahám így válaszol: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek” (Lk 16,31). És mégis, egy valaki valóban feltámadt a halottak közül: Jézus Krisztus. A Szentírás szavai tehát nem arra szolgálnak, hogy kiábrándítsanak vagy elkedvetlenítsenek minket, hanem hogy felrázzák lelkiismeretünket. Mózesre és a prófétákra hallgatni azt jelenti, hogy emlékezünk Isten parancsolataira és ígéreteire, akinek gondviselése soha nem hagy el senkit. Az evangélium azt mondja nekünk, hogy mindenkinek az élete megváltozhat, mert Krisztus feltámadt a halálból. Ez az esemény az igazság, amely üdvözít minket: ezért kell ismerni és hirdetni, de ez nem elég. Szeretni kell: ez a szeretet vezet el minket az evangélium megértéséhez, mert átalakít minket azáltal, hogy megnyitja szívünket Isten igéje és felebarátunk arca előtt – hangsúlyozta Leó pápa.

Ebben a tekintetben ti, katekéták, hitoktatók Jézus azon tanítványai vagytok, akik az ő tanúságtevői lesztek, mert szolgálatotok neve a görög katēchein igéből ered, ami szóbeli tanítást, visszhangzást jelent. Azt jelenti, hogy a katekéta a szónak az embere, egy olyan szónak, amelyet a saját életével mond ki. Éppen ezért a szüleink a mi első katekétáink, akik elsőként szóltak hozzánk és tanítottak meg minket beszélni. Ahogyan mi magunk megtanultuk anyanyelvünket, úgy a hit hirdetését sem lehet másokra ruházni, hanem ott történik, ahol élünk. Mindenekelőtt otthonainkban, az asztal körül, ahol adódik egy hang, egy gesztus, egy arc, amely Krisztushoz vezet és így a család megtapasztalja az evangélium szépségét.

Mindannyian azok tanúságtétele révén tanultunk meg hinni, akik előttünk hittek. Gyermekként és tinédzserként, fiatalként, majd felnőttként és idősként is a katekéták elkísérnek minket a hitben, osztozva az állandó úton, ahogyan ti is tettétek ezekben a napokban a jubileumi zarándoklatotokon – szólt a hitoktatókhoz a Szentatya. Ez a dinamika az egész Egyházat érinti: valójában, ahogy Isten népe férfiakat és nőket nevel a hitre, „egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk; részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, míg csak be nem teljesednek benne Isten igéi” (II. Vat. Zsin. DV). Ebben a közösségben a Katekizmus az az „útikönyv”, amely megvéd minket az individualizmustól és a viszálykodástól, mert az egész katolikus Egyház hitét tanúsítja. Minden hívő együttműködik lelkipásztori munkájában azáltal, hogy meghallgatja a kérdéseket, megosztja a megpróbáltatásokat, és szolgálja az igazságosság és az igazságosság utáni vágyat, amely az emberi lelkiismeretben él.

Így tanítanak a katekéták, ahogy az olasz nyelv mondja, in-segnano, vagyis jelet, segno-t visznek be, belső nyomot hagynak. Így amikor a hitben nevelünk, nem leckét adunk, hanem az élet igéjét helyezzük a szívbe, hogy az jó gyümölcsöt teremjen. A Deogratias nevű diakónusnak, aki megkérdezte Szent Ágostontól, hogy miként legyen jó katekéta, ő így válaszolt: „Mindent úgy magyarázz el, hogy akik hallgatnak rád, higgyenek, és miközben hisznek, a hitben reménykedjenek, majd a reményben szeressenek”.

Kedves testvérek, tegyük magunkévá ezt a felhívást! Emlékezzünk arra, hogy senki sem ad abból, amije nincs. Ha az evangéliumban szereplő gazdag ember szeretetet tanúsított volna Lázár iránt, nemcsak a szegény emberrel, hanem önmagával is jót tett volna. Ha ennek a névtelen embernek hite lett volna, Isten minden gyötrelemtől megmentette volna, ám a világi gazdagsághoz való ragaszkodása fosztotta meg attól a reménytől, hogy igazi és örök jóra számíthasson. Amikor minket is kísért a kapzsiság és a közöny, a mai sok Lázár Jézus szavaira emlékeztet minket, mely így még hatékonyabb katekézissé válik számunkra ebben a jubileumban, amely mindenkinek a megtérés és a megbocsátás, az igazságosság iránti elkötelezettség és a béke őszinte keresésének ideje – zárta homíliáját XIV. Leó pápa a hitoktatóknak jubileumán bemutatott szentmise homíliájában.

Forrás: Vatican News