Leó pápa a barátságról, a döntés bátorságáról és az Úrral való találkozásról a fiataloknak
A szentévi ifjúsági jubileum „baráti nagytalálkozóját” szombat este tartották Róma Tor Vergata negyedének hatalmas mezején, ahová mintegy millió fiatal érkezett, köztük 1500 magyar leány és ifjú, hogy az általuk megfogalmazott pár lényeges kérdésről meghallgassák Leó pápa tanítását. Róma püspöke pedig az igazi és őszinte barátság, a bátor döntés és valódi szabadság, valamint a Feltámadottal való tényleges találkozás legfontosabb elemeit hangsúlyozta számukra.
Július 28-ától augusztus 3-ig, hétfőtől vasárnapig tartott a katolikus fiatalok római szentévi jubileuma. Az egy hetes időszak során a fiataloknak bőven volt ideje megismerkedni a Várossal, barátságot kötni új emberekkel, felkeresni a legfontosabb bazilikákat, áthaladni a Szent Kapukon és közben sokat imádkozni. Pénteken, az Úr szenvedésének napján a fiatalok elcsendesedtek és a bűnbánat szentségével felkészültek a nagy találkozásra, a vasárnapi szentmisére. Szombat este azonban – immár Róma Tor Vergata negyedének mezején – Leó pápával találkoztak, hogy meghallgassák válaszát saját égető kérdéseikre. A Szentatya ezúttal is „időben” érkezett a szombat este fél kilenckor – éppen naplementében – kezdődő imavirrasztásra. Leó pápa negyed nyolckor indult a Vatikánból helikopterrel, hogy ezzel is megkönnyítse a városon való áthaladását. Fél nyolckor már körbejárt a pápamobillal, hogy minél több fiatallal tudjon találkozni, rájuk tekinteni és kezüket megszorítani. Ez a ráhangolódás Leó pápa számára is nagyon fontos, hiszen ez már konkrét válasz volt a fiatalok egyik lényeges kérdésére, mely épp a találkozás jellegét és mélységét kereste.
Az egymillió fiatal számára a Tor Vergata-i program szinte két napot is jelentett. Hátizsákkal, derékaljjal és hálózsákkal érkeztek, mert éjszakára is ott maradtak, igaz az éjjel rövidke zápor is a nyakukba zúdult. Az imavirrasztás előtt délután 3-tól 8-ig öt órás elő-virrasztás keretében színes zenei programokat hallgattak meg, közben pedig tanúságtételek hangzottak el. Amikor negyed nyolckor feltűnt a fehér pápai helikopter, mindenki érezte: most kezdődik igazában, amiért eljöttünk Rómába, videre Petrum, Pétert látni.
Az első kérdés a barátság lényegét illette: „Szentatya, mi is korunk gyermekei vagyunk. Olyan kultúrában élünk, amely hozzánk tartozik, és anélkül, hogy észrevennénk, alakít minket; ezt a kultúrát elsősorban a közösségi hálózatok területén a technológia határozza meg. Gyakran áltatjuk magunkat azzal, hogy sok barátunk van, és szoros kapcsolatokat építünk, pedig közben egyre gyakrabban tapasztaljuk a magány különböző formáit. Közeli kapcsolatban vagyunk ugyan sok emberrel, de ezek nem igazi, tartós kapcsolatok, hanem mulandóak és gyakran illuzórikusak. Szentatya, hogyan találhatunk őszinte barátságot és valódi szeretetet, amelyek megnyitják az utat a valódi remény felé? Hogyan segíthet a hit a jövőnk építésében?
Kedves fiatalok, a másokkal való kapcsolatok mindannyiunk számára nélkülözhetetlenek, kezdve azzal a ténnyel, hogy a világon minden férfi és nő valakinek a gyermekeként születik – kezdte válaszát Leó pápa. Életünk egy kötelék révén kezdődik, és kötelékeken keresztül növekszünk fel. Ebben a folyamatban a kultúra alapvető szerepet játszik: ez az a kód, amellyel önmagunkat és a világot értelmezzük. Olyan ez, mint egy szótár, hisz minden kultúra tartalmaz nemes és közönséges szavakat, értékeket és hibákat, amelyeket meg kell tanulnunk felismerni. A igazságot szenvedélyesen keresve nem csak egy kultúrát kapunk, hanem életmódbeli döntéseinkkel át is alakítjuk azt. Az igazság ugyanis egy kötelék, amely összeköti a szavakat a dolgokkal, a neveket az arcokkal. A hazugság viszont elválasztja ezeket a szempontokat, miközben zavart és félreértéseket okoz – hangsúlyozta a Szentatya.
Az életünket jellemző számos kulturális kapcsolat közül az internet és a média „rendkívüli lehetőséget kínál a párbeszédre, a találkozásra és a cserére az emberek között, valamint az információhoz és a tudáshoz való hozzáférésre” (Ferenc pápa, Christus vivit, 87). Ezek az eszközök azonban kétértelműek, ha a kereskedelmi logika és egyéb olyan érdekek dominálnak bennük, amelyek kapcsolatainkat állandóan megszakítják. Ebben az összefüggésben Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy néha „a kommunikáció, a reklám és a közösségi hálózatok mechanizmusait oly módon használjuk, hogy közben elaltatott, fogyasztás-függő alanyokká válunk” (Christus vivit, 105). Ekkor kapcsolataink zavarosak, bizonytalanok vagy instabilak lesznek. Amikor az eszköz uralja az embert, az ember maga is eszközzé válik: igen, a piac eszközévé, és az ember maga is árucikk lesz. Csak az őszinte kapcsolatok és a stabil kötelékek hoznak létre jó életet.
Kedves barátaim, minden ember természetesen úgy vágyik erre a jó életre, ahogy a tüdő a levegőre, de milyen nehéz azt megtalálni! – folytatta Leó pápa. Századokkal ezelőtt Szent Ágoston megértette szívünk mély vágyát, anélkül, hogy ismerte volna a mai technológiai fejlődést. Ő is viharos fiatalságot élt át, de nem elégedett meg ezzel, nem hallgattatta el szívének kiáltását. Az igazságot kereste, amely nem csal meg, a szépséget, amely nem múlik el. Hogyan találta meg? Hogyan talált őszinte barátságot, reményt adó szeretetet? – kérdezte a Szentatya. Úgy, hogy találkozott Azzal, aki már kereste őt: Jézus Krisztussal. Hogyan építette fel a jövőjét? Úgy, hogy követte Őt, aki mindig is a barátja volt. Íme a szavai: „Nincs hűséges barátság Krisztuson kívül. A barátság csak Benne lehet boldog és örök” (A pelagiánusok két levele ellen, I, I, 1); „Az szereti igazán barátját, aki a barátjában Istent szereti” (336. beszéd). A Krisztussal való barátság, amely a hit alapja, nem csak egy a sok közül, hanem ez segít a jövő építésében és ez a mi vezércsillagunk. Ahogy boldog Pier Giorgio Frassati írta: „Hit nélkül, megvédendő örökség nélkül, az Igazságért folytatott küzdelem nélkül élni nem élet, hanem csak létezés” (Levelek, 1925. február 27.). Amikor kapcsolataink visszatükrözik ezt az intenzív kötődést Jézushoz, akkor azok biztosan őszinték, nagylelkűek és igazak lesznek.
Szentatya, életünk fontos döntésekkel teli, amelyek meghatározzák jövőnket. Azonban a bizonytalanság légköre arra késztet minket, hogy halogassuk a döntéseket, és a félelem a bizonytalan jövőtől megbénít minket. Tudjuk, hogy a választás egyben lemondást is jelent, és ez megakadályoz minket a cselekvésben, de mégis érzékeljük, hogy a remény elérhető célokat jelöl ki, még ha azok a jelen bizonytalanságával is terheltek. Szentatya, honnan merítsünk bátorságot a választáshoz? Hogyan lehetünk bátrak és hogyan élhetjük meg a valódi szabadság kalandját, radikális és jelentőségteljes döntéseket hozva?
A választás alapvető emberi cselekedet – kezdte válaszát Leó pápa. Ha figyelmesen tekintünk rá, megértjük, hogy nem csak valamit választunk, hanem valakit. Amikor választunk, szigorú értelemben véve eldöntjük, ki akarunk lenni. A választás ugyanis kiváltképpen az életünkről szóló döntés: Milyen férfi akarsz lenni? Milyen nő akarsz lenni? Kedves fiatalok, a választást az élet próbáin keresztül tanuljuk meg, mindenekelőtt úgy, hogy emlékezünk arra, akik minket választottak. Ezt az emléket kell feltárni és ápolni. Az életet ingyen kaptuk, anélkül, hogy választottuk volna! Nem a mi döntésünk volt az eredete, hanem egy szeretet, amely akart minket. Az élet során az bizonyul igazi barátnak, aki segít nekünk felismerni és megújítani ezt a kegyelmet a döntésekben, amelyeket meg kell hoznunk.
Kedves fiatalok, jól mondtátok: „A választás azt is jelenti, hogy lemondunk valamiről, és ez néha akadályoz minket”. Ahhoz, hogy szabadok legyünk, egy szilárd alapról kell indulnunk, egy szikláról, amely megtámasztja lépteinket. Ez a szikla a szeretet, amely megelőz, meglep és végtelenül meghalad minket, ez Isten szeretete. Ezért előtte a választás olyan ítélet lesz, amely nem vesz el semmi jót, de mindig a legjobbhoz vezet. A választáshoz szükséges bátorság a szeretetből fakad, amelyet Isten Krisztusban mutat meg nekünk. Ő az, aki teljes lényével szeretett minket, megváltotta a világot, és ezzel megmutatta nekünk, hogy az élet ajándéka az út személyiségünk megvalósításához. Ezért a Jézussal való találkozás megfelel szívünk legmélyebb vágyainak, mert Ő az emberré lett Isten szeretete.
Ebben a tekintetben huszonöt évvel ezelőtt, pontosan itt, ahol most vagyunk, Szent II. János Pál így szólt: „Jézust keresitek, amikor a boldogságról álmodtok; Ő vár rátok, amikor semmi sem elégít ki abból, amit találtok; Ő az a szépség, amely annyira vonz titeket; Ő az, aki arra késztet titeket, hogy ne alkudjatok meg, hogy ne alkalmazkodjatok; Ő az, aki arra ösztönöz titeket, hogy levessétek azokat az álarcokat, amelyek hamissá teszik az életet; Ő az, aki a szívetekben olvassa azokat a legőszintébb döntéseket, amelyeket mások el akarnak fojtani” (Imádság a XV. Világifjúsági Napon, 2000. augusztus 19.). A félelem így helyet ad a reménynek, mert biztosak vagyunk abban, hogy Isten befejezi azt, amit elkezdett. Felismerjük a hűségét azoknak a szavaiban, akik igazán szeretnek, mert őket már igazán szerették. „Te vagy az én életem, Uram” – mondja ezt egy pap és egy szerzetesnő, örömtől és szabadságtól eltelve. „Elfogadlak téged feleségemül, elfogadlak téged férjemül” – ez a mondat alakítja át a férfi és a nő szerelmét Isten szeretetének hatékony jelképévé. Ezek radikális és jelentőségteljes döntések: a házasság, a papság és a szerzetesi élet kifejezik az önátadást, a szabad és felszabadító önátadást, amely igazán boldoggá tesz minket. Ezek a döntések értelmet adnak életünknek, átalakítva azt a tökéletes Szeretet képére, amely megteremtett és megváltott minden gonosztól.
Szentatya, vonz minket a benső élet, még ha első pillantásra felszínes és gondtalan nemzedéknek ítélnek minket. Mélyen magunkban érezzük a szépség és a jóság vonzerejét, mint az igazság forrását. A csend értéke, miként ebben a virrasztásban, megragad minket, még ha néha félelmet is kelt bennünk az üresség érzése. Szentatya, hogyan találkozhatunk valóban a feltámadott Úrral az életünkben, és hogyan lehetünk biztosak jelenlétében a nehézségek és bizonytalanságok közepette is.
A jubileumot meghirdető dokumentuma legelején Ferenc pápa azt írta, hogy „minden ember szívében ott rejlik a remény, mint a jó iránti vágy és várakozás” (Spes non confundit, 1). A „szív” szó a bibliai nyelvben „lelkiismeretet” jelent: mivel minden ember a szívében a jót kívánja, ebből a forrásból fakad a remény, hogy azt megkapja. De mi is a „jó”? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, tanúra van szükségünk: valakire, aki jót tesz nekünk. Sőt, szükségünk van valakire, aki a mi javunkat akarja, és szeretettel hallgatja a lelkiismeretünkben lüktető vágyat. E tanúk nélkül nem születtünk volna meg, és nem nőttünk volna fel a jóban: mint igazi barátok, ők támogatják a jó iránti közös vágyat, és segítenek nekünk megvalósítani azt a mindennapi döntéseinkben.
Kedves fiatalok, az a barát, aki mindig elkíséri a lelkiismeretünket, Jézus. Tényleg találkozni akartok a feltámadott Úrral? Hallgassátok meg az ő Szavát, amely a megváltás evangéliuma! Keressétek az igazságot, újítsátok meg életmódotokat, hogy egy emberibb világot építsetek! Szolgáljátok a szegényeket, tanúságot téve arról a jóról, amelyet mindig szeretnénk kapni a felebarátunktól. Imádjátok az Eucharisztia, az örök élet forrását! Tanuljatok, dolgozzatok, szeressetek Jézus példája szerint, a jó Mester szerint, aki mindig mellettünk jár!
Minden lépésnél, miközben a jót keressük, kérjük tőle: Maradj velünk, Urunk! (vö. Lk 24,29). Maradj velünk, mert nélküled nem tudjuk megtenni azt a jót, amit szeretnénk. Te a mi javunkat akarod; Te vagy a mi javunk. Aki találkozik Veled, azt kívánja, hogy mások is találkozzanak Veled, mert a Te szavad világosabb fény, mint bármely csillag, amely a legsötétebb éjszakát is megvilágítja. Ahogy XVI. Benedek pápa szerette ismételni: „Aki hisz, soha nincs egyedül”. Éppen ezért valóban találkozunk Krisztussal az Egyházban, vagyis azok közösségében, akiket az Úr gyűjt maga köré, hogy a történelem során minden emberrel találkozzon, aki őszintén keresi őt. Mennyire szüksége van a világnak az evangélium misszionáriusaira, akik az igazságosság és a béke tanúi! Mennyire szüksége van a jövőnek olyan férfiakra és nőkre, akik a remény tanúi! Íme, kedves fiatalok, ez a feladat, amelyet a feltámadott Úr ránk bízott.
Ebben az állandó elkötelezettségben, ahogy Szent Ágoston írta: „Uram, te nagy és minden dicséretre igen méltó vagy; erős hatalmadnak, bölcs mivoltodnak sem vége, sem határa. S íme, teremtett világod aprósága: ember akar dicsérni téged. Nyakán a halál igája, lelkében bűne tüskéje s az a bizonyosság, hogy a kevélyeknek ellenállsz, s mégis ez a porszem kezed alkotása között: az ember dicsérni akar téged. A te indításod az bennünk, hogy gyönyörűség dicsérnünk téged, mert magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned” (Vallomások I. Vass István fordítása). Összekapcsolva ezt a fohászt a kérdéseitekkel, kedves fiatalok, egy imát bízok rátok: „Köszönöm, Jézusom, hogy elértél minket: vágyam arra, hogy a barátaid között maradjak, mert ha téged megölellek, útitársa lehetek mindenkinek, akivel találkozom. Uram, add, hogy aki velem találkozik, Veled is találkozhasson, még ha korlátaimon és gyengeségeimen keresztül is”. Ezekkel a szavakkal a párbeszédünk tovább folytatódik minden alkalommal, amikor a keresztre tekintünk: benne találkozik össze a szívünk. Maradjatok tehát hűségesek a hitben, örömmel és bátorsággal. Köszönöm! – zárta a fiatalok kérdéseire adott válaszát Leó pápa.
Forrás: Vatican News
