Ferenc pápa egészsége: az elmúlt évek egészségügyi problémái időrendben
Ferenc pápa az elmúlt hetekben többször beszélt egészségi állapotáról, különös tekintettel térdproblémájára, ami miatt arra kényszerül, hogy kevesebbet járjon és álljon.
A 85 éves Ferenc, aki kilenc évi pápaságának legnagyobb részét viszonylag jó egészségben töltötte, az elmúlt néhány évben számos fájdalmas betegséggel küzdött.
A nehézségek közé tartozik, hogy a 2021-ben végzett vastagbélműtét után több mint egy hetet kellett kórházban töltenie.
Időrendben a pápa egészségügyi gondjai az elmúlt években a következők voltak:
2020. december
A 2020-as év utolsó napjaiban fellépő ülőideg-fájdalom miatt Ferenc pápa nem tudta megtartani szilveszterkor és újév napján a vatikáni liturgiákat. Ferenc évek óta isiásztól szenved; 2013 júliusában egy brazíliai útjáról visszatérőben a repülőúton tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.
„Az isiász nagyon fájdalmas, nagyon fájdalmas! Nem kívánom senkinek” – mondta erről a kellemetlen betegségéről, ami a hát alsó részén kezdődik, és a comb hátsó részén, a lábszáron keresztül a lábfejig terjedő fájdalmat okoz.
2021. január
Ferenc pápának le kellett mondania három további január végi nyilvános szereplést is, ülőideg-fájdalmai miatt.
2021. július
A vastagbelével kapcsolatos problémák miatt a pápát 2021. július 4-én kórházba szállították. A Vatikán tájékoztatása szerint Ferencet megműtötték annak érdekében, hogy enyhítsék a diverticulis (bélfal-kiboltosodás) okozta vastagbélszűkületet. A háromórás műtét magában foglalta a bal hemicolectomiát, a vastagbél egyik oldalának eltávolítását.
A Vatikán közlése szerint, a pápa 11 napos tartózkodása alatt a római Gemelli Kórházban „megfelelő klinikai javulás” történt gyógyulásában.
2022. január
Az idei januári találkozókon Ferenc pápa elmondta, hogy térdproblémái vannak.
„Elnézést, ha ülve maradok, de ma fáj a lábam… Fáj, fáj, ha állok” – mondta a pápa a jeruzsálemi Christian Media Center újságíróinak január 17-én.
A következő héten tartott általános audiencián kiegészítette az előbbieket, miszerint azért nem tudja a szokásos módon köszönteni a zarándokokat, mert egy gyulladt térdszalag miatt a „jobb lábammal átmeneti problémáim vannak”.
2022. február
Február végén Ferenc pápa kénytelen volt két nyilvános rendezvényt is lemondani térdfájdalmai miatt, orvosa ugyanis szigorú pihenésre ítélte. A következő hónapban segítségre szorult a lépcsőn történő fel- és lelépéseknél, de egyébként segítség nélkül tudott menni és állni.
2022. április
Április első hétvégéjén Ferenc pápa máltai útja során lifttel szállt le a pápai repülőgépről. A rabati Szent Pál bazilikánál is külön liftet szereltek fel, hogy Ferenc lépcsőzés nélkül látogathassa meg, és imádkozhasson a kriptabarlangban.
Április 3-án a visszafelé tartó járaton az újságíróknak így nyilatkozott: “egy kicsit ingatag az egészségem, van egy térdproblémám, ami járási nehézségeket okoz.”
A vatikáni nagypénteki istentiszteleten a pápa nem feküdt le az oltár elé, ahogy azt korábban tette. Az április 16-i húsvéti vigília szentmisét nem ő celebrálta, a gyertyás körmenetben sem vett részt, hanem a gyülekezet előtt egy fehér székben ült.
Április 22-én és április 26-án Ferenc programjait törölték a szükséges orvosi vizsgálatok, valamint térde pihentetése miatt – közölte a Vatikán. Másnap a pápa általános audienciáján azt mondta a zarándokoknak, hogy a térde miatt nem tud sokáig állva maradni. A Szent Péter téren a pápai mobilban szintén ülve köszöntötte a zarándokokat.
Április 30-án kijelentette: orvosa megtiltotta neki a járást.
VIDEO | Sound on! Listen to thousands of pilgrims encouraging Pope Francis as he makes a huge effort to stand up and walk at the end of the general audience. He is undergoing treatment for a torn ligament in his knee. Stay strong, dear Holy Father! pic.twitter.com/iejCLYtBlF
— Catholic News Agency (@cnalive) May 4, 2022
2022. május
A pápa május elején azt mondta, hogy térde injekciós kezelést fog kapni. Ezt az eljárást gyakran alkalmazzák a térdszalag-szakadások okozta térdfájdalmak enyhítésére. Két nappal később, a 2021 júliusában végzett vastagbél műtét óta először mutatkozott kerekesszékben nyilvános helyen. Egész májusban folytatta ennek használatát, és ahol csak lehetett, kerülte az állást és a járást.
Egy, a pápához közel álló argentin érsek szerint Ferenc naponta több, mint kétórás térdrehabilitációt kap.
A kezelés „eredményes” – írta Víctor Manuel Fernández érsek a Twitteren május 14-én, miután magántalálkozója volt Ferenccel. A térdét leszámítva az állapota „jobb, mint valaha” – tette hozzá Fernández.
Valamivel korábban Libanon idegenforgalmi minisztere azt nyilatkozta, hogy az országába tervezett júniusi pápai látogatást a pápa egészségi állapota miatt elhalasztják.
A május 15-i szentmisén a pápa a korábbiaknál hosszabb ideig állt a Szent Péter téren. A mise után, amikor Ferenc a pápai mobilról köszöntötte az egybegyűlteket, az egyik mexikói szeminarista elkapott egy boldog, oldott pillanatot a pápa és a zarándokok között.
Valaki megköszönte a pápának, hogy térdfájdalmai ellenére személyesen részt vett a szentmisén, mire Ferenc így válaszolt: „Tudjátok, mi kell nekem a térdemre? Egy kis tequila!”
Ezt a cikket Kántorné Polonyi Anna önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
Forrás: CNA