A 2022. május 15-én, vasárnap Rómában szentté avatott trappista szerzetes, katolikus pap, földrajztudós, nyelvész, most példaként áll előttünk. „A középszerűségtől, szabadosságtól elszakadt megtért élet példája a fiataljaink számára. Örvendezzen Franciaország ezen a napon, mert de Foucauld atyán keresztül Franciaországot tiszteljük!” (Boulevard Voltaire portál)
Charles De Foucauld (szül. Strasbourg, 1858. szeptember 15) egy périgord-i, a régi nemességhez tartozó ősi francia család sarja, amelynek a jelszava ez volt: „sohasem hátrálni!
A kis Charles hatéves korára elvesztette apját és édesanyját, nagyapja nevelte, aki túlságosan elnéző volt az árvához. Olyan gyermek és kamasz volt, mint a többi: nem nagyon volt hajlandó erőfeszítésre és munkára. Már középiskolai tanulmányai idején elvesztette a hitét, kicsapongó életet élt, de tehetséges diák volt, aki már tizenöt évesen leérettségizett.
1876-ban nagyapja beíratta Tours város Különleges Katonai Iskolájába, amelynek falait, és egyenruháit is túl szűknek érezte, Hogy elűzze a katonaiskola monotóniáját, gazdag örökségéből társainak nagy partikat rendezett. A katonai iskolák elvégzése után, Algériába, majd Tunéziába vezényelték, de mivel a fegyelem nem nagyon vonzotta, hamarosan kilépett a hadseregből és 1882-ben elhatározta, hogy felfedezi Marokkót, Tunéziát és Algériát.
Joseph Aleman nevű rabbinak adva ki magát, eljutott a keresztények számára akkor még veszélyes marokkói helyekre is. Feltérképezte a Rif – Atlasz hegységet amelynek jelentős része akkoriban ismeretlen volt az európaiak előtt. Ezután, 1884-ben kiadta a „Felfedezőút Marokkóban” című művét, amelyet a Francia Földrajzi Társaság aranyéremmel jutalmazott.
Visszatérve hazájába, a párizsi Szent Ágoston plébánián élt át megtérést, amiről így számol be : “a fájdalmas üresség, szomorúság, amit még soha nem éreztem, minden este, amikor egyedül találtam magam, visszatért hozzám” – ” Elkezdtem templomba járni anélkül, hogy hittem volna, egyszerűen csak jól éreztem magam ott, és hosszú órákon át ismételgettem ezt a furcsa imát : “Istenem, ha létezel, hadd ismerjelek meg!”
1890. január 16-án, Istent keresve, visszatér gyermekkora katolikus hitéhez, majd négy évvel később minden vagyonáról lemond, és csatlakozik a Havas Miasszonyunk ciszterci apátság szigorú trappista szerzeteseihez. 1896-ban Rómába küldik teológiát tanulni. Egy év múlva lejár ideiglenes fogadalma, ekkor a tanulmányait megszakítja és Názáretbe utazik, ahol a klarissza nővérek kolostorszolgájaként tevékenykedik három éven keresztül. Az apátnő hatására végül pap lett, 1901. június 9-én szentelték fel Viviers-ben.
Nagyon vonzotta a Szahara – mint mindenkit, aki egyszer is megjárta – ezért püspöke engedélyével felszentelése évének októberében visszatért Algériába, ahol megfogalmazta elképzelését egy új, Jézus Szent Szívének Kistestvérei elnevezésű szerzetesrendről. A Földközi tengertől 2000 km-re a Szahara közepén fekvő Hoggar hegység lábainál a Tamanrasset oázisba ment, ahol a térség nomád tuareg lakosságának a gyermekeit oktatta, segítette.
Kis idő múlva felköltözött a közelben magasodó sziklás, kopár Hoggar hegység Assekrem nevű csúcsára, ahol felépítette szerény remetehajlékát és remeteéletet élt. Itt készítette el tuareg–francia szótárát, amely máig ezen szótárak alapját képezi. Dalok, szövegek gyűjtésével kutatta ennek a rejtélyes múltú népnek a kultúráját, imádkozott, olvasott, meteorológiai megfigyeléseket végzett. A hegyről lóháton járt le az oázisba élelemért és tanítani. A tuareg lakosság nagyon megszerette és ragaszkodott hozzá.
Az első világháború kitörésekor is az Assekrem-en maradt, és az oázis erődjében állomásozó francia hadsereggel kapcsolatot tartva próbált segíteni a bajbajutott embereken. Idővel társai is lettek Európából, és kialakult egy remeteközösség körülötte.
Erőszakos halállal halt meg. 1916. december 1-jén hegyi remetelakja előtt meggyilkolták. Egy szenusszita arab csoport francia ügynöknek tartva őt, elfogta és saját cellájában fogva tartotta. Amikor a francia hadsereg arabokból álló harci alakulata közeledését jelezték, pánik tört ki fogvatartói között, és az atyát a cella előtt fejbe lőtték. Szarkofágja a szabadban, a Tamanrassettől északra fekvő El Golea oázis közelében a sivatagban található. Hatalmas templomot építettek melléje.
Lelki hagyatékának alapjain számos szerzeteskongregáció, papi és világi társulás jött létre. Foucauld atya életében nem talált követőkre, a Vatikán sem fogadta el az általa megálmodott szerzetesrendet. Halála után tizenhét évvel (1933) azonban példaképként megtalálták és El-Abiodh Sidi Cheikhben megalapították a Jézus Kistestvérei Közösséget. A közösség 1968 óta folyamatosan egyházi jóváhagyással működik. Foucauld példája nyomán 1939-ben megalakult a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség, majd 1963-ban az Evangélium Kistestvérei Női szerzetesközösség is.
A sivatagi remete mindent megértett. Pazarló ifjúságától a tamanrasseti remeteségéig hosszú út vezetett. Lemondás és mindenekelőtt a sivatag iránti hatalmas vonzalom jellemezte. Elmerült Istenben, és szerzetes lett. Így látjuk őt a sivatagban élni a muszlimok és a „hitetlen” tuaregek között. Távolról sem rejtette el a hitét, hanem úgy döntött, példamutatással prédikál. A helyi lakosság csodálatát is sikerült kiváltania.
Helyesen mérte fel a helyzetet, amikor így fogalmazott: “Az én gondolatom az, hogyha az észak-afrikai gyarmatbirodalmunk muszlimjai apránként nem térnek át, akkor a törökországihoz hasonló nacionalista mozgalom fog kialakulni. Ha nem tudjuk, hogyan csináljunk franciákat ezekből a népekből, akkor ki fognak minket űzni. Csak akkor lesznek franciák, ha keresztényekké is válnak. Ha Franciaország nem hozza el a keresztény civilizációt ezeknek a népeknek, akkor azok fel fognak lázadni ellene.”
(A Boulevard Voltaire portál megemlékezései alapján-2022.05.14.)
