Isten az iskolában – Egy francia tanár esete
Mathieu Faucher története kevésbé ismert, mint a másik francia tanáremberé, a tragikus véget ért Samuel Paty-é. Kevésbé ismert, és szerencsére kevésbé drámai, de nagyon elgondolkodtató.
Amikor Samuel Paty tanárt lefejezte egy iszlamista, Emmanuel Macron elnök a Sorbonne udvarán mondott beszédében így fogalmazott: „Folytatni fogjuk, tanár úr! Franciaország minden tanárával összefogva, tanítani fogjuk a Történelmet, minden dicsőségével és viszontagságával együtt. Meg fogjuk ismertetni az irodalmat, a zenét, a lélek és a szellem minden művét!”
hirdetés
„Íme, egy újabb szép nyilatkozat” – írja Henri Quantin francia író, az Aleteia rendszeresen publikáló szerzője. Mathieu Faucher, a közép-franciaországi Malicornay település tanára már évekkel ezelőtt ebben a szellemben cselekedett, mégis szakmai meghurcolás lett a sorsa. Mi is történt?
Mathieu Faucher nem vallja magát sem vallásosnak, sem istenellenesnek. Nem foglal állást sem Isten léte mellett, sem ellene. Agnosztikus. 2016-ban az osztályából egy gyerek megkérdezte: „Ki az a szakállas alak, aki a díszteremmel szemben, ott a falon egy kereszten tornázik?” Ez a kérdés indított el mindent. A tanár 2017-ben hét tanítási órányi időt szentelt arra, hogy részleteket tanítson a gyerekeknek az Ószövetségből és az Evangéliumokból. A gyerekek vallási analfabétizmusa ellen akart tenni valamit. Úgy vélte, 10-11 éves tanítványai jobban megértik Klodvig, az első francia király megkeresztelkedését, ha tudják, hogy egyáltalán mi is az a keresztség, és Victor Hugo műveivel is könnyebben boldogulnak majd.
Ezt követően egy névtelen levél érkezett a felsőbb oktatási hatósághoz, amely feljelentette őt „vallási túlbuzgóság és hittérítés” miatt. A világiasság mellett elkötelezett szektásoknak – vagy éppen az új idők szavát követőknek – ez a mindössze hét órányi ismerkedés a Bibliával is épp elegendő volt ahhoz, hogy kripto-fundamentalistának, a Vatikán cimborájának kiáltsák ki a tanárt, aki olyan, a tanulók életkorához nem illő vallási forrásokból tanít, amelyek ellentétesek a semlegesség és a szekularizmus elveivel. Munkahelyén felfüggesztették, jónéhány hónapig egyáltalán nem dolgozhatott, majd helyettesítő tanárnak áthelyezték egy másik intézménybe.
Faucher pereskedni kezdett. Kijelentette: ”Kultúrát tanítottam, nem pedig hitoktatást végeztem. Azért büntettek meg, mert egy olyan könyvet vettem elő a gyerekekkel, amely a civilizációnk egyik pillére.”
2019 júliusában a limoges-i közigazgatási bíróság már elrendelte a reá szabott szankció megsemmisítését, de Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter minisztériuma fellebbezett a megsemmisítés ellen. Újabb másfél év kellett ahhoz, hogy végre 2020. december 17-én a bordeaux-i fellebbviteli bíróság a tanárnak adjon igazat.
Igaz, közben az ügy eléggé nagy nyilvánosságot kapott Franciaországban. Számos cikk jelent meg arról, hogy „a francia fajtájú szekularizmus” vajon megtébolyodott-e. 2020 februárjában Párizsban egy konferencia résztvevői méltatlankodásuknak és megdöbbenésüknek adtak hangot. Senki nem akarta elhinni, hogy a szekularizmus ilyen mértékben intoleránssá, értetlenné, sőt tudatlanná vált, de lám, mégis…
Faucher jelenleg is helyettesítő tanárként dolgozik. Csaknem négy év után fellélegezhet: a decemberi ítélet végre elismerte, hogy a történelem és a lelki örökség tanításával mégsem követett el „súlyos szakmai hibát”. A döntés leszögezi: munkaköri kötelességének ellátása során egyetlen pillanatig sem sértette meg a tanulók lelkiismereti szabadsághoz való jogát, és nem sugallt, nem nyilvánított ki semmiféle vallási meggyőződést. A tanár elhallgattatásáról szóló határozatot meg kell semmisíteni, és a bíróság egy hónapot adott az Oktatási Minisztériumnak arra, hogy a tanárt eredeti állásába visszahelyezzék.
Persze, Faucher történetét nem kell összevetni Samuel Paty tragikus halálával. Itt nem történt gyilkosság – de vajon annak semmi jelentősége nincs, hogy négy évet kellett várni arra, az igazságszolgáltatás elismerje, a tanároknak joguk lehet arra, hogy az Evangéliumot olvassák fel diákjaiknak, vagy megnézzék velük Pasolini Máté Evangéliumát?
„Az egész ügy akár nevetséges is lehetne, ha nem lenne végtelenül nyugtalanító” – zárja elemzését Henri Quantin. Nyugtalanító, mert négy éven keresztül akadálytalanul diadalmaskodott ez a nevetséges hozzáállás. Nyugtalanító, mert a nevüket nem vállaló feljelentők nyilván azt hitték, hogy ők most megmentik a veszélyben forgó Köztársaságot. Nyugtalanító, hogy a hatóságok vizsgálatot indítanak egy névtelen levél nyomán. Nevetséges és nyugtalanító, hogy egy agnosztikus tanárt a felettesei vallási túlbuzgóságért vonjanak felelősségre. Aggasztó, hogy egy tanfelügyelő elítél egy oktatási anyagot, amiért annak forrásai erkölcsi tanításokat tartalmaznak, és kijelenti, hogy a Biblia eredeti szövegének az olvasása túlmegy azon a határon, hogy vallási ismereteket szerezzenek a gyerekek. Végezetül pedig az is nevetséges és egyben nyugtalanító, hogy az Oktatási Minisztérium képtelen volt belenyugodni az elsőfokú ítéletbe, és a súlyos hiba elismertetését fellebbezéssel akarta kikényszeríteni. A francia kormány bebizonyította, hogy nem tudja, mi a különbség a vallásos tisztelet (culte) és a kultúra (culture) között. Az egyik szerkesztőség állásfoglalása pedig így fogalmazott: „A zsidó-keresztény kultúra bármiféle ismerete nélkül a fiatal nemzedékeknek semmiféle sillabusz nem áll rendelkezésükre a világ és a társadalom megértéséhez, s ezért minden sarlatánizmussal szemben sebezhetők lesznek”.
