Ismerjük meg Cristinát és Carlost, akik beteg gyerekekről gondoskodnak
Cristina és Carlos egy nagycsaládos katolikus házaspár Madridban. Az életük során átélt tragédiájuk megnyitotta a szívüket a még nagyobb nagylelkűségre.
Nyolcadik gyermekük, Pedro, tüdő-, agy- és szívrendellenességekkel született, és nem volt szeme. „Várható élettartama nagyon rövid volt, így abban a tudatban éltünk, hogy Pedro minden életben töltött napja ajándék” – magyarázza Cristina az Infinito Plus One (Infinito Más Uno) Alapítvány felvételén.
hirdetés
Család nélküli beteg gyermekek
Pedro állapota miatt Cristina és Carlos nagyon sokat volt a kórház intenzív osztályán. Az ott töltött idő alatt szembesültek egy különös jelenséggel: az apák és anyák nélküli beteg gyerekekkel.
Egyre több időt voltak ezekkel a gyerekekkel. A találkozások során megismerték a Betlehem Házat („Casa Belén”), amelyet a Könyörületesség Nővérei (Daughters of Charity) működtettek fogyatékos gyermekek számára.
Hivatás a házasság hivatásán belül
Pedro rengeteg szeretetet kapott rövid, 5 évig tartó élete során. A kórházban tapasztaltak azonban tovább dolgoztak Cristina és Carlos lelkében.
“Éreztük, hogy az a hivatásunk, hogy gondozzuk azokat a szenvedő gyermekeket, akik kórházi kezelésre kényszerülnek, és akik nem tapasztalhatják a szülői szeretetet. Többet kell tennünk” – nyilatkozta Cristina az Infinity Plus One-nak.
Javier
Cristina és Carlos számára egy új korszak kezdődött, amikor elvégezték a Betlehem Házban az örökbefogadási tanfolyamot, és megkapták fiúkat, Javier-t.
Javier jóval idő előtt, a terhesség 27. hetében jött a világra. Agyvérzése volt, szívműtéten esett át, és ileosztómával kellett élnie. Az első naptól kezdve, hogy befogadtuk, Javi állapota változni kezdett. Éppen most lett 5 éves, és ami a legfontosabb: egy igazán boldog kisfiú.
A kis Claudia
A családot ezután arra kérték, hogy fogadjon be egy mikrokefáliás kislányt, Claudiát, aki „rosszabb állapotban volt, mint Javi.” Egy darabig Carlos mindennap magukhoz vitte családi házukba, és minden este visszavitte a Betlehem Házba, míg egy nap végleg otthonukba fogadták.
Tragikus, hogy a családjukkal töltött csupán három nap után a gyermek meghalt. Fel kellett tegyék önmaguknak a kérdést: Nem kértek túl nagy áldozatot a többi gyermektől?
„Nem félünk a haláltól. Inkább az azt követő fájdalomtól félünk” – mondják. Tudják, hogy ez a gyermekeknek is szomorúságot okozhat. Carlos ugyanakkor elmondja, amikor a családon úrrá lesz a szomorúság, az azért van, mert szerették a befogadott gyerekeiket, és ezt az összes gyerek megérzi.”
Lehet, hogy nagyon betegek, és látszólag nem érzékelik a körülöttük történő dolgokat, de érzik a szeretetet. A szeretet gyümölcsei adnak értelmet a szenvedésnek.
A házaspár hangsúlyozza, hogy a Betlehem Ház kiváló ellátást nyújt. Ugyanakkor egy családi otthon különleges szeretete és melegsége nagyon jó hatással van a kicsikre. “Nincs olyan gyermek, legyen bármennyire is beteg, aki nem érzi a szeretetet, és azt, hogy a legjobb dolog családban élni” – mondják mindketten.
Hitük által hálásak Istennek hivatásukért. Cristina azt mondja: „Nincs bennünk semmi különös; nem különbözünk másoktól. Nagyon bűnösek vagyunk, nagyon kicsik, nagyon hajlamosak vagyunk a haragra, nagyon készek vagyunk a veszekedésre, meg minden. És ennek ellenére Isten meg akarta adni nekünk ezt az ajándékot. “
Carlos bevallja: “Nagyon lusta vagyok … de észrevettem valamit: Akkor vagyok a legboldogabb, amikor a gyermekeimet szolgálom … és főleg, amikor ezeket a beteg kicsiket gondozom.”
A család nagylelkűsége csodálatra méltó. Adjon Isten minél többünknek, „egyszerű lelkeknek”, ilyen gyönyörű ajándékot!
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia
