Imádság és egység a Szent Péter-bazilikában – megtartották a konklávét indító szentmisét

Vatikán, 2025. május 7., szerda délelőtt (Zarándok.ma) – Himnuszok és halk zsoltárok kíséretében gyűltek össze ma délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilika hűvös, márványrengetegében a bíborosok, hogy a római pápa megválasztásáért celebrálják a Szentszék hagyományos „pro eligendo Romano Pontifice” szentmiséjét. A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette, mellette pedig az új pápára váró valamennyi bíboros imádkozott közösen.

A homília elején Re bíboros felidézte az Apostolok Cselekedeteiben leírt jelenetet, amelyben az első keresztények – „egy szívvel, egy lélekkel” – Máriával, Jézus anyjával együtt imádkoztak a Szentlélek kitöltéséért (ApCsel 1,14). E képen keresztül hangsúlyozta, hogy a mai esemény sem csupán protokolláris procedúra: a bíborosok valóságos közösségben kérik a Szentlélek útbaigazítását, hogy a választott pápa valóban Isten terve szerint szolgálhassa az Egyházat és az emberiséget.

Az evangéliumi részletből (Jn 15,12–13) vett „új parancsolat” – „szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” – üzenetét a homília egyik központi gondolatának nevezte. Re bíboros kiemelte, hogy ez a feltétel nélküli, önfeláldozó szeretet hivatott „új civilizációt” építeni, ahogyan azt VI. Pál pápa nevezte „a szeretet civilizációjának”. A szolgáló szeretet példája, amikor Jézus az utolsó vacsorán az apostolok lábát mosta meg, arra emlékeztet bennünket, hogy a legmagasabb egyházi szolgálat is alázattal párosul.

A beszéd kitért arra is, hogy a pápa nem pusztán egy szerepkör utódja, hanem Péter apostol küldetését viszi tovább: „az új pápa megválasztása nem egyszerű személyváltás, hanem Péter apostol visszatérése” – fogalmazott Re bíboros. Hangsúlyozta, hogy a Sixtus-kápolnából kiszűrődő füst és harangszó pillanatában a bíborosok felelőssége – Isten ítélőszíne előtti felelőssége – súlyos és egyúttal gyönyörű feladat: egy olyan vezető kiválasztása, aki a világ sokszínűsége mellett is képes összefogni az Egyházat.

A mise végén Re bíboros felhívta a hívek figyelmét arra, hogy Mária, az Egyház Anyja közbenjárását kérve továbbra is imádkozzanak a bíborosokért, és a Szentlélek világosságát meghívva készüljenek a közelgő konklávéra. A bazilika ódon falai között, a Péter sírja fölött így csendes, de rendíthetetlen várakozásban él tovább az Egyház hagyománya: hamarosan újjászületik a pápai szolgálat.

Az alábbiakban Őeminenciája Re bíboros homíliáját közöljük.

Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Krisztus mennybemenetele után, pünkösdre készülve „mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt” (ApCsel 1,14).

Pontosan ezt tesszük mi is, nem sokkal a konklávé kezdete előtt, az oltár mellett elhelyezett Szűz Mária tekintete alatt, ebben a bazilikában, amely Péter apostol sírja felett emelkedik.

Érezzük, hogy Isten egész népe velünk egységben van, egyesül velünk hitben, a pápa iránti szeretetben és bizakodó várakozásban.

Azért vagyunk itt, hogy a Szentlélek segítségét kérjük, hogy az ő világosságához és erejéhez folyamodjunk, hogy az a pápa legyen megválasztva, akire az Egyháznak és az emberiségnek szüksége van a történelem olyannyira nehéz és bonyolult mostani fordulópontján.

Az imádkozás, a Szentlélek segítségül hívása az egyetlen helyes hozzáállás akkor, amikor a választott bíborosok az egyik legnagyobb emberi és egyházi felelősséggel járó cselekedetre, egy kivételes jelentőségű választásra készülnek, egy olyan emberi cselekedetre, amelynél minden személyes megfontolást el kell hagyni, és csak Jézus Krisztus Istenét, az Egyház és az emberiség javát kell szem előtt és a szívünkben tartani.

A hirdetett evangéliumban olyan szavak hangzottak el, amelyek Jézus végrendeletének, az utolsó vacsora estéjén a Cönákulumban az apostoloknak adott legfőbb üzenetének a középpontjába vezetnek minket: “Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.” (Jn 15,12). Az „amint én szerettelek benneteket” tisztázására, és annak jelzésére, hogy meddig kell elmennie a szeretetünknek, Jézus hozzáteszi: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Ez a szeretet üzenete, amelyet Jézus „új” parancsolatként határoz meg. Új, mert pozitív üzenetté alakítja át, és jelentősen kibővíti azt az ószövetségi figyelmeztetést, amely így szólt: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.”(Tób 4,15)

A Jézus által kinyilatkoztatott szeretet nem ismer határokat, és jellemző kell legyen minden tanítványának gondolataira és cselekedeteire. Nekik mindig valódi szeretetet kell tanúsítaniuk viselkedésükben, és egy új civilizáció építése mellett kell elkötelezniük magukat, amelyet VI. Pál „a szeretet civilizációjának” nevezett. A szeretet az egyetlen erő, amely képes megváltoztatni a világot.

Jézus az utolsó vacsora kezdetén egy meglepő gesztussal mutatott nekünk példát erre a szeretetre: lehajolt mások szolgálatára, megmosta az apostolok lábát, megkülönböztetés nélkül, Júdást sem kihagyva, aki nemsokára elárulta őt.

Jézusnak ez az üzenete visszhangozza azt, amit a mise első olvasmányában hallottunk, ahol Izajás próféta emlékeztetett minket arra, hogy a pásztorok alapvető tulajdonsága a szeretet, egészen a teljes önfeláldozásig.

Ennek az eucharisztikus ünnepnek a liturgikus szövegei ezért testvéri szeretetre, kölcsönös segítségnyújtásra és az egyházi közösség és az egyetemes emberi testvériség iránti elköteleződésre hívnak bennünket. Péter minden utódjának feladatai közé tartozik, hogy erősítse a közösséget: minden keresztény közösségét Krisztussal; a püspökök közösségét a pápával; a püspökök közösségét egymás között. Nem önreferenciális közösségről van szó, hanem olyanról, amely az egyének, népek és kultúrák közötti közösség felé fordul, és arra törekszik, hogy az Egyház mindig „a közösség otthona és iskolája” legyen.

Erős a felhívás, hogy az Egyház egységét a Krisztus által az apostoloknak kijelölt úton tartsuk fenn. Az Egyház egységét Krisztus akarja; egy olyan egységet, amely nem egyformaságot jelent, hanem szilárd és mély közösséget a sokféleségben, feltéve, hogy teljesen hűek maradunk az Evangéliumhoz.

Minden pápa továbbra is Pétert és Péter küldetését testesíti meg, és így Krisztust képviseli a földön; ő az a szikla, amelyre az Egyház épül (vö. Mt 16,18).

Az új pápa megválasztása nem egyszerűen annyit jelent, hogy egyes személyek követik egymást, hanem azt, hogy mindig Péter apostol tér vissza.

A választó bíborosok a Sixtus-kápolnában adják le szavazataikat, ahol – ahogyan az Universi dominici gregis kezdetű Apostoli Konstitúció megállapítja – „minden hozzájárul ahhoz, hogy elősegítsük Isten jelenlétének tudatosítását, aki előtt egy napon majd mindannyiunknak meg kell állnunk, hogy megítéltessünk”.

A Római Triptichonban II. János Pál pápa azt kívánta, hogy a nagy döntés pillanatában a szavazás által Jézus, a Bíró impozáns képe emlékeztessen majd mindenkit annak a felelősségnek a súlyára, hogy a „legfőbb kulcsok” (Dante) jó kezekbe kerüljenek.

Imádkozzunk, hogy a Szentlélek, aki az elmúlt száz év során valóban szent és nagy pápák sorát adta nekünk, Isten szívének tetsző új pápát adjon nekünk, az Egyház és az emberiség javára.

Imádkozzunk, hogy Isten adja meg az Egyháznak azt a pápát, aki a legjobban lesz képes felébreszteni mindenki lelkiismeretét, valamint a mai társadalom erkölcsi és lelki energiáit, amely társadalomra a nagy technológiai fejlődés a jellemző, de amely hajlamos megfeledkezni Istenről.

A mai világ sokat vár az Egyháztól, hogy megóvja ezeket az alapvető emberi és lelki értékeket, amelyek nélkül az emberi együttélés nem javulhat, és nem hozhat jót a jövő nemzedékeknek.

Kérjük a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának anyai közbenjárását, hogy a Szentlélek világosítsa meg a választó bíborosok elméjét, és segítsen nekik abban, hogy egyöntetűen megválasszák azt a pápát, akire korunknak szüksége van.

(A Zarándok.ma fordítása francia nyelvből készült. Az eredeti szöveg olasz nyelvű.)