Napi Rahangolo 2025.05.07 szerda 1

Napi ráhangoló: Isten hatalmának titka – a gyengeségből származó győzelem

Húsvét 3. hete, szerda

ApCsel 8,1b-8; Jn 6,35-40

Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen.”

Miért engedi Isten, hogy annyi jó szándék, nemes cselekedet kárba vesszen, sőt visszájára forduljon; miért engedi, hogy művét tönkretegyék, szolgáit megalázzák; miért nézi tétlenül, hogy a gonoszság, a rosszindulat, az erőszak diadalmaskodjék? Hiszen eddig azt hittük, hogy ha Isten a mi oldalunkon áll, senki sem árthat nekünk, és ügyét győzelemre visszük. Mindannyiszor, amikor ilyen és hasonló gondolataink támadnak, és úgy véljük, hogy mi jobban meg tudnánk védeni Isten ügyét, ha a helyében lennénk, eláruljuk, hogy még mennyire emberi módon képzeljük el Isten hatalmát. Nem gondolunk arra, hogy Jézus Krisztus a gyűlölet eláradásának órájában adta szeretetének legnagyobb jelét, s a rázúduló rosszindulatot ismét csak visszájára fordította, hogy „ahol eláradt a bűn, ott túláradjon a kegyelem”. Azzal, amit az utolsó vacsorán, a kereszt árnyékában tett, megnyitotta a bűnbocsánat forrását, melyből megszületett az Egyház és a szentségek.

Ez Isten hatalmának titka, és ez az ő ügye győzelmének módja. Ez nyilvánul meg a jeruzsálemi hívek magatartásában, akik az üldöztetés hatására nem szélednek szét félve és csalódottan, mint Nagypénteken az apostolok, hanem felismerik az új feladatot és lehetőséget, s az eddig belterjes Egyház most missziós Egyházzá alakul.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

1 adofelajanlas banner

Imádság

Úr Jézus, kérünk, ne hagyd, hogy a meg nem értés, rosszindulat, amely időnként ér bennünket, elkeserítsen, vagy kedvünket ne szegje, de azt se engedd, hogy az igazság mártírjaként bezárkózzunk sértődöttségünkbe. Tápláld bennünk szentségeid által az isteni életet, hogy minden körülmények között a Tőled kapott új természetünk szerint éljünk, és akár üldöztetést szenvedve is részt vegyünk Isten üdvösségtervének megvalósításában.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.