Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Család

Hogyan segíti a víz és a Szentlélek párkapcsolatunk újraéledését

nagycsutortoki labmosas Egyedi
Fotó: Kittibowornphatnon

Nagycsütörtök van: a házaspárok nem kerülhetik meg Jézus meghívását arra, hogy „megmossák egymás lábát”.

Mire van igazán szükségünk a házasságban? Mindenekelőtt szeretetre, hiszen ez következik hivatásunkból és természetünkből. Szeretetből választottuk egymást, és mindennél erősebben törekszünk arra, hogy szeressük házastársunkat, és ő is szeressen minket. Életünkben, családunkban, vállalásainkban minden ennek a szeretetnek és ajándéknak a közös megélésén alapul. Az a tudat, hogy így szeretnek minket, megváltoztatja, átalakítja, meggyógyítja, kibontakoztatja és megvilágítja közös életünket. Akkor minden lehetségessé válik!

Könnyű persze ezt mondani, de minden nap megtartani ezt az egyensúlyt nagyon kényes dolog. Hogyan is tudnánk szeretni házastársunkat, ha évről évre nem tartjuk életben a reményt és a jóindulatot, miközben folyamatosan ugyanazokkal a problémákkal, ugyanazokkal a sebekkel szembesülünk, amelyek elkedvetlenítenek és megviselnek bennünket?

Egy kevéssé ismert tapasztalat, különösen házaspároknak

Tudjuk, hogy a szeretet önfeláldozásból áll, abból, hogy az egónkat félre tesszük, és még annyi szép dologból, amiért Szent Pál dicséri (1Kor 13). De hogy mindezt elérjük és megéljük, mindegyikünknek meg kell térnie, küzdenie és megújulnia kell. Nem kis dolog: egy élet küzdelme! Sehova sem jutunk, ha csak siránkozunk a sorsunk felett. A sírás kétségtelenül segít meglágyítani a szívünket, de ahhoz, hogy képesek legyünk szeretni, szolgálni és önmagunkat adni, Szent Pál buzdítása szerint „hátra kell hagynunk régi énünket”, és ahogy Jézus mondta Nikodémusnak (Jn 3, 1-8), „aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.”

Víz által születni? Tudjuk, hogy ez a keresztségen, a szentségeken, Isten igéjén, az egyház tanításán stb. keresztül történik. De a Lélektől születni? Ez egy olyan tapasztalat, amelyet túlságosan kevéssé ismernek, különösen a házaspárok.

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Zarandok.ma 3 ezren kampany banner cikk belso

„Imáinkban leginkább a Szentlélekről feledkezünk el” – mondta Ferenc pápa néhány évvel ezelőtt. Pedig Ő „lobbantja lángra a szívünket”, Ő alakít át bennünket, mert Ő „a bennünk tevékenykedő Isten”. Egyedül Ő képes arra, hogy gyengeségeinkben is meglátogatva bennünket, megtapasztaltassa velünk az isteni szeretet hatalmát, örömét és átalakító erejét, hogy megéljük, kisugározzuk és megosszuk azt – elsősorban a házastársunkkal.

Házastársi szövetségünkben törekedjünk a Léleknek erre a kiáradására. Várjuk epedve az ajándékokat és az isteni karizmát, amelyeket Ő akar nekünk adni: nem ismerünk semmiféle más tapasztalatot, amely ilyen mértékben megújítaná és újraélesztené a házasságban az örömöt, az egységet és a szeretetet. Jöjj el, ó Szentlélek! Siess meglátogatni minket, ébreszd fel bennünk ajándékaidat!

Írta: Alex és Maud Lauriot-Prévost
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

Hozzászólás Facebook fiókkal (böngészőbe való bejelentkezés után)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Kapcsolódó...

Zarándok podcast

Építőmérnökből idegsebész, hívőből hitét nem gyakorló, aztán újra megtérő és misszionárius. Kanyarokkal teli utat járt be Dr. Csókay András, aki szinte nem is kell...

Adventi ráhangoló (2023)

A nap kihívása: Kérdezd meg magadtól: Az életed mely területén zárkózol el mások tekintete elől? Kiknek a tekintetét nem viseled el? Ha szeretnéd, hogy...

Adventi ráhangoló (2023)

A nap kihívása: Kérd a Szentlelket, hogy szítsa fel benned az Isten iránti mind nagyobb vágyakozást! Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden...

Adventi ráhangoló (2023)

A nap kihívása: Jézus jutalmat ígér az alázatos vendégnek, aki az utolsó helyet foglalja el: a házigazda abban a dicsőségben részesíti, hogy előkelőbb helyre...