Hogyan lett katolikus Sztálin lánya?

Szvetlana Allilujeva spirituális útja

A nagyszülők fontosságát soha nem szabad alábecsülni! Ez derül ki világosan Szvetlana Allilujeva életéből is.

Gyermekkorában Szvetlana Sztálina volt a neve: ő volt Joszef Visszarionovics Sztálin egyetlen leánya. Később felvette édesanyja nevét, majd még később, amikor már az Egyesült Államokban élt, és férjhez ment egy amerikai férfihoz, Lana Peters-nek hívták.

1926-ban született, és olyan légkörben nőtt fel, amelyben Istenről sohasem beszéltek. Az apja egy olyan kommunista pártot és egy olyan kormányt irányított, amely mindent megtett azért, hogy az emberek életében a lehető legcsekélyebb legyen a vallás szerepe – vagy hogy a vallást a kommunista ideológia előmozdítására használják fel.

Hosszú távon azonban ez az ideiglenes hatalom nem bizonyult erősebbnek, mint Sztálin grúz édesanyjának, Szvetlana apai nagyanyjának a példája.

„Életem első 36 éve, amelyet az ateista Oroszországban éltem le, nem volt teljesen Isten nélkül való. Persze, a nevelésünkről ateista szülők, szekularizált iskola és egy egész, mélyen materialista társadalom gondoskodott. Istenről nem beszéltek.” – írta Allilujeva a Húsz levél egy baráthoz című önéletrajzi könyvében. – „Apai nagymamám, Jekatyerina Dzsugasvili, csaknem írástudatlan parasztasszony volt, aki korán megözvegyült, de aki bizalommal fordult Isten és az Egyház felé. Nagyon vallásos volt, nagyon keményen dolgozott, és arról álmodott, hogy apámból, aki az egyetlen felcseperedett fia volt, majd pap lesz.”

Ez az álom, persze, nem vált valóra.

Ahogy Szvetlana írja, az édesanyjának az anyja, Olga Allilujeva is szerepet játszott az életében.  „Boldogan beszélt nekünk Istenről: tőle hallottunk először olyan szavakat, mint lélek és Isten” – vallotta Szvetlana. – „Számára Isten és a lélek jelentette az élet fundamentumát.”

„Köszönöm, hogy Isten megengedte, hogy drága nagymamáim átadják nekünk a hit magvait. Igaz, hogy kifelé engedelmesen követték a dolgok új rendjét, de mélyen a szívükben megtartották a hitüket Istenben és Krisztusban” – mondja ki Allilujeva.

A magvakat az élettapasztalatok táplálták és a könnyek öntözték. Allilujeva visszaemlékszik arra, amikor életében először imádkozott Istenhez gyógyulásért. 18 éves fia volt nagyon beteg. „Nem tudtam semmilyen imádságot, még a Miatyánkot sem” – írja. „De Ő meghallgatott, ezt tudtam. A gyógyulás után nagyon erőteljesen éreztem Isten jelenlétét.”

Időközben találkozott egy pappal, Nyikolaj Golubcovval, aki – amint írja – titokban megkeresztelt olyan felnőtteket, akik addig hit nélkül éltek. „Meg kellett tanítsanak a kereszténység alapvető dogmáira” – mondja. 1962. május 20-án kapta meg a keresztséget az orosz ortodox egyháztól.

Öt évvel később találkozott először római katolikusokkal, amikor már disszidált a Szovjetunióból és Svájcban élt.  Amikor aztán átköltözött az Egyesült Államokba, nagyon változatos vallási hagyományok vették körül.

„Rá kellett jönnöm, hogy mi az igaz a vallásoknak ebben a kavalkádjában, és nem tudtam kiigazodni abban, mi vagyok én személy szerint és miben is hiszek. A kérdéseimre kapott válaszok túlságosan is elvontaknak tűntek. Sok ortodox értelmiségi barátom volt, de ennek ellenére spirituálisan szomjaztam.”

Egy napon levél érkezett egy pennsylvániai katolikus paptól, Garbolino atyától, aki egy fatimai zarándoklatra hívta őt, a jelenések 50. évfordulója alkalmából. Nem tudott elmenni a zarándoklatra, de csaknem 20 éven keresztül levelezett Garbolino atyával. 1976-ban aztán megismerkedett egy katolikus kaliforniai házaspárral, és két éven át náluk lakott. „Tapintatos vallásosságuk, jámborságuk, és a nekem és lányomnak szóló meghívásuk nagyon mélyen meghatott” – írta.

1982-ben Szvetlana és lánya az angliai Cambridge-be költözött. „A kapcsolataim a katolikusokkal mindig természetesek, nyugodtak, bátorítóak voltak” –emlékezett vissza Szvetlana. – „Amikor olyan figyelemre méltó könyveket olvastam, mint Raissa Maritain könyvei (ő volt Jacques Maritain orosz származású felesége, aki áttért a katolikus hitre), akkor ez egyre közelebb vitt engem a Katolikus Egyházhoz.”

Végül áttért a katolikus hitre és mindennapi miselátogató lett. „Korábban mindig úgy éreztem, hogy nem akaródzik megbocsátanom másoknak és megbánni a bűneimet. Arra sem voltam soha képes, hogy szeressem az ellenségeimet” – írta Szvetlana. – De amióta minden nap misére járok, egészen másként érzek. Az Eucharisztia életté vált bennem és szükséges a számomra. Ez a minden nap megsértett, elhagyott és elárult Istennel való megbékélés szentsége, a bűn és a szomorúság átélése: nagyon fontos, hogy gyakran vegyük magunkhoz.”

Forrás: Aleteia