Xavéri Ferenc, jezsuita misszionárius 1549-ben elhagyja Indiát, hogy Japánba menjen evangelizálni. Először kedvezően fogadják a hatóságok, és engedélyezik, hogy prédikáljon. A katolicizmus fellendülése viszonylag gyors, egészen az 1614. január 27-i betiltási rendeletig. Ekkor beindul a több mint kétszáz éves súlyos és kegyetlen üldöztetés.
A XVII. században a japán mentalitás igen nyitott volt a külvilág felé. A jezsuiták kihasználták a japánok intellektuális kíváncsiságát: sok katolikus művet, nevelési és lelki könyvet, illetve a buddhizmust, a sintoizmust és a katolicizmust összehasonlító tanulmányokat adtak ki és terjesztettek. Ezek az oktató kiadványok rendkívül hasznosak voltak, mert világosan megmutatták a katolicizmus gazdagságát a keleti filozófiákkal szemben. A katolikus vallás hamarosan meghódította a társadalom minden rétegét a hatalmas feudális uraktól az egyszerű parasztokig. A templomok az ország egész déli részében virágzóan működtek. A két első japán papot 1601-ben szentelték fel.
Amikor 1603-ban a keresztények száma már közel 300.000, egy politikai fordulat durván gátat vet a katolicizmus terjedésének. A hatalmat ugyanis egy hadvezér ragadja magához, aki fokozatosan meghódítja az egész országot, hogy létrehozzon egy központosított államot. A katolicizmust, az új vallást, amely felett nem képes úrrá lenni, akadálynak tekinti tervéhez. Minden eszközzel arra törekszik, hogy a vallást betiltsa és keresztényeket „elintézze”. Az üldözések beindulnak és fokozatosan erősödnek.
A 1614. január 27-i betiltási határozat elrendeli az összes templom lerombolását és az összes szerzetes kiűzését, akár nyugati, akár japán. Néhány misszionárius azonban elhatározza, hogy titokban az országban marad, hogy ne hagyják el a híveiket. A kezdetben még könnyű elnyomás néhány hónap alatt megerősödik, különösen 1618-tól kezdve. Ehhez a dátumhoz kötődik néhány hitehagyott funkcionárius vezetőként való fellépése. Az adminisztráció hatékony rendszert hoz létre, a jutalmazásoktól a feljelentésekig. 1619 októberben ötvenhárom keresztényt elevenen égetnek meg.
Pierre Dunoyer misszionárius atya, nagy Japán-szakértő egyszerű és világos módon magyarázza el, hogy a japán keresztényellenesség nem a néptől származik, hanem elsősorban a politika műve. Az elnyomó intézkedések a rendszer változásának szolgálatában születtek. A hatalom gyakorlása és az esetleges ellenzék elhallgattatása érdekében az új kormány megingathatatlan totalitárius taktikát alkalmazott, mindenféle kitalált indokkal közös külső ellenségképet gyártott, ez esetben a katolicizmusból. Ez a módszer annyira hatékony volt, hogy az állam végül az egész társadalomra alkalmazta ezt az elnyomó általános felügyeleti rendszert.
Az üldözések tovább fokozódtak 1633 után. Felállítottak egy titkos rendőrséget, amely különösen a hitehagyottakat és családjaikat figyelte. A kormány az ún. fumi-e módszert alkalmazta a keresztények megtörésére: minden személynek, akit avval gyanúsítottak, hogy katolikus, arra kényszerítettek, hogy egy Szűz Mária- vagy Krisztus-képet megtaposson a helyi hatóságok előtt. Akik ezt megtagadták, azokat letartóztatták, megkínozták, majd beledobták az Uzen vulkán kráterébe.
A kínzások különösen durvák voltak a XVII. század első felében. Az üldözéseken kívül az állam az írásos propagandát is felhasználta: sokféle keresztényellenes szöveget rendeltek meg és terjesztettek. A katolikusok elnyomása olyan mértékű volt, hogy a külföldi megfigyelők úgy vélték, Japánban egyetlen keresztény sem maradt élve.
240 évvel később a politikai helyzet erősen megváltozott és néhány pap engedélyt kapott, hogy japán területre lépjen. Létrehoztak egy templomot Nagaszakiban, amelyet az ország mártírjainak oltalmába ajánlottak.
1865 egyik napján egy körülbelül 15 személyből álló csoport jelent meg a templom előtt. A plébánost keresték és egy Szűz Mária szobrot kértek tőle. A XVII. századi katolikusok leszármazottai voltak. A francia papokra mély benyomást tett, hogy olyan hívőkkel találkozhatnak, akik érintetlenül megtartották őseik hitét, tisztelettel és hűséggel átadva azt generációról generációra, a néhány jól elrejtett könyvnek és szentképnek, de elsősorban a nagyon eleven szóbeli hagyományátadásnak köszönhetően. Ezek a rejtőző katolikusok természetesen sohasem vettek részt szentmisén, de tudomásuk volt az Oltáriszentségről. December 25-én megünnepelték Krisztus születését, megtartották a Nagyböjtöt, tisztelték a Keresztet. Nagyon világos fogalmuk volt a bűnökről, a bűnbánatról és a kegyelemről. Megkeresztelték a gyermekeket a kegyesen megőrzött latin formula szerint, és imádkozták a rózsafüzért.
Hamarosan a rejtőzködő keresztények özönleni kezdtek a nagaszaki templomba; a papok azt se tudták, hol áll a fejük, mert közel 50.000 főt vettek lajstromba. A Kakure Kirishitan néven ismert rejtőzködő japán keresztényeknek a története mély benyomást gyakorolt a nyugati misszionáriusokra. Valóban gyönyörű példái ők a keresztény hit évszázadokon átívelő, minden megpróbáltatást kibíró hősies átadásának.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia
