reggeli keles

Hogyan imádkozzunk azokon a reggeleken, amikor ballábbal kelünk fel?

Néhány tanács, ami segít megváltoztatni a reggeli imához való viszonyodat

Felébredsz, és keresztet vetsz. És azután? Íme, néhány tanács: azokban a rövid, jelentéktelennek tűnő pillanatokban fordulj kötött imaszövegekhez, és mondd őket meghatározott sorrendben. Ha nem rutinszerűen csinálod, akkor az egymás után természetesen gördülő, azonos szavak és kifejezések ismétlése segíthet abban, hogy megóvd igazi belső szabadságodat.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A rohanós reggeleken csupán egy gondolat vagy egy szó is feltölthet örömmel (Isten szeret engem) vagy megbánással (Jézust keresztre feszítették értem). Ezáltal szíved felébred és szeretet áraszt el. Krisztus hív, hogy kövesd őt.

Ha viszont túl álmos vagy, közel ahhoz, hogy még szenderegj, mondd el azt az imát, amelyet kiválasztottál, kitartásod szeretetteli szándékodban már önmagában egy ima.

Azt is tudnod kell, hogy az ajkak imája a szív imájához vezet. Ami számít, az a vágy, ami képessé tesz bennünket arra, hogy dicsérjük az Urat és köszönetet mondjunk neki. Akár állsz, akár térdelsz, fordulj a kereszt felé, egy szentkép felé, a templom vagy a felkelő nap felé (ha megfigyelted az irányát), mindegy, hogy a metró lépcsőin szaladsz éppen lefelé vagy a buszra vársz: imádkozz.

Néhány egyszerű ima, hogy jól induljon a nap

Mondj egy Miatyánkot, az imát amelyre az Úr tanított minket, egy Üdvözlégy Máriát, hogy együtt imádkozz a Szűzanyával, mondd el a Hiszekegyet, ami egész egyházunk hitét nyilatkoztatja ki. Ugyancsak mondd el, hogy „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek” és „Dicsőség a Magasságos Istennek” (a Dicsőség a miseliturgiából)- ezek mind reggeli imák. Tanuld meg őket kívülről.

Aztán egy szempillantás alatt felajánlhatod Istennek ezt a napot, amelyet neked adott. Dicsőítve ajánld fel mindazokat a szenvedéseket és nehézségeket, amelyek emlékezetessé teszik majd ezt a napot, mindazokat a közönséges és különleges találkozásokat, amelyeket e nap hoz, minden tevékenységedet, amiben azt óhajtod, hogy hűséges légy Istenhez. Végül pedig, miért ne tanulnál meg néhány sort a Bibliából, az Új- vagy Ószövetségből, amelyik nagy hatással volt rád az előző vasárnapi olvasmányokból, Isten igéjéből?

Szent Maximilian Kolbe egyszer azt mondta:

“Sohase félj attól, hogy a Szent Szüzet túlságosan szereted. Sohasem szeretheted őt jobban, mint ahogyan Jézus szerette.”

Az alábbi szép imában Szűz Máriát anyánknak és királynőnknek ismerjük el, rábízva mindent, ami velünk történik a nap folyamán, azért, hogy Ő azt szívesen fogadott imává tegye az égi trónus előtt.

Királynőm, Anyám, teljes egészében neked ajánlom magamat,
És azért, hogy odaadásomat megmutassam neked,
Felajánlom neked ezen a napon
Szememet, fülemet, számat, szívemet,
Egész lényemet fenntartás nélkül.
Ezért jó Anyám, mivel teljesen a tied vagyok, tarts meg engem,
Vezess engem, mint saját tulajdonodat és birtokodat. Ámen.

Forrás: Aleteia 1, 2

Fordította: Zsók Andrea

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.