Hivatásodat könnyebb megtalálni, mint hinnéd

A világ veszít azzal, ha nem tudjuk elfogadni azt, amiért Isten életre hívott bennünket. Isten hívását nagyon nehéz meghallani a mindennapokban, amikor feladataink és az azokkal járó felelősség kötnek le bennünket. Ha néha gondolunk is arra, mi a hivatásunk, hajlamosak vagyunk a polgári foglalkozást érteni alatta, például azt, hogy valaki orvos, nővér vagy tanár. Holott a hivatás szó a hívni igéből származik, és tulajdonképpen elhívást jelent. Így vagy úgy, mindannyiunkat Isten hívott el, már keresztségünk napjától kezdve. Az Úr arra hív bennünket, hogy az Ő akaratának megfelelően növekedjünk és vegyünk részt királyságának építésében. Ha megtagadjuk a Tőle kapott hivatás elfogadását, nem adjuk át magunkat Istennek.

Tehetségünk Isten ajándéka a körülöttünk lévők számára

Sokunk számára nehéz, hogy felismerjük saját adottságainkat, tehetségünket. Nem is gondolunk arra, hogy amink van, az valami különleges lehet. Eltagadjuk tehetségünket, mert félünk a hiúság bűnétől, vagy másnak próbáljuk feltüntetni magunkat, mint akik valójában vagyunk. Így elmegyünk a kincsek mellett, amelyeket Isten már fogantatásunkkor belénk helyezett. Ha Isten feltétel nélkül szeret minket, úgy – sőt még sokkal jobban –, mint minden apa a gyermekét, akkor örömmel látja, hogy hasznosítjuk a különféle adottságokat, amelyekkel felruházott. minket. Ezeket nem mi választjuk meg, de alázattal elfogadhatjuk.

Hogyan ismerhetjük fel ezeket az adottságainkat? Figyeljük meg. meg, mit értékelnek bennünk szeretteink, barátaink, kollégáink. Fogadjuk el ezeket a tulajdonságokat Isten ajándékaként, az Ő szeretetének ajándékaként. Mondjunk igent az Ő szándékára. Végül pedig ne várjuk, hogy egyik napról a másikra felismerjük élethivatásunkat. Keressük a lehetőségeket adottságaink gyakorlására és fejlesztésére.

Túl egyszerűnek tűnik mindez?

Isten nem kér tőlünk olyasmit, ami meghaladja képességeinket. A Gonosz az, aki megpróbálja elhitetni velünk, hogy nincsenek „nagy” elhívások. Ha elcsüggedünk, elfelejtjük felajánlani Istennek azt, amire képesek vagyunk. De Ő azt várja el tőlünk, hogy vállaljuk fel a feladatot, ami valódi énünknek megfelel, és abban tartsunk ki. Az imádság segíthet, hogy megtaláljuk utunkat.

Szent Pál int minket: „Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata” (Róm 12,2). „A nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek” (Róma 12,6). „A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok” (Róm 12,11)

Vezessen bennünket az öröm

Amikor igazán jól éreztük magunkat valamilyen helyzetben, kérdezzük meg magunktól: „Miért voltam most ilyen boldog? Azért, mert hasznosítottam szellemi vagy művészi adottságaimat? Azért, mert elfogadtam a képességemet, hogy rácsodálkozzam az életre?” Egy dolog biztos: hivatásod követése nagy öröm forrása.

Keressük azokat a dolgokat, amelyek ezt az örömet adják nekünk, és értelmet adnak életünknek – olyan dolgokat, amelyektől közelebb érezzük magunkat felebarátunkhoz. Isten akaratának követése azt jelenti, hogy elfogadjuk az Ő tervét, és aszerint keressük életünk boldogságát még akkor is, ha az megzavarja megszokott gondolkodásmódunkat, és a sikerről alkotott elképzelésünknek sem felel meg.

Adottságaink fejlesztése erőt ad, és segít, hogy megnyíljunk mások felé. Megkönnyíti, hogy elhagyjuk a felszínességet. Bízzunk tehát Istenben, és mindegyikünk megtalálja majd a saját személyes útját ahhoz, hogy életével tanúságot tegyen a szeretetről és Isten e világban végzett munkájáról.

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Aleteia