„Halál a Názáretire!” – Chilében felgyújtottak két történelmi templomot | VIDEÓ
Vandál tüntetők október 18-án, vasárnap felgyújtottak és leromboltak két katolikus templomot Chile fővárosában, Santiagóban. Mind a Borgia Szent Ferenc templom, mind a Szűz Mária Mennybevételének temploma a 19. század hetvenes éveiben épült, és Santiago legrégebbi templomai voltak. A tüntetők az egy évvel ezelőtti kormányellenes demonstrációk évfordulóján követték el vandál tettüket.
Santiago de Chile érseke a következő nyilatkozatban szólított fel a megbékélésre:
„Mindegyikőtökhöz szólok, kedves santiagói hívek, kedves chileiek, jóakaratú és békeszerető emberek: kérlek titeket, elég volt, elég volt már az erőszakból! Ne igazoljuk ezzel azt, ami igazolhatatlan. Isten nem akarja az erőszakot. Találkozzunk és hívő közösségként együtt végezzük a jóvátétel és engesztelés cselekedeteit. Most imádságra szólítalak benneteket. Tisztítsuk meg szíveinket, hogy ne férkőzzön belénk sem bosszúvágy, sem rosszindulat, sem gyűlölet, sem erőszak.”

A Churchpop beszámolóján közzétett több videófelvételen látszik, ahogyan a Mennybevétel Templomának tornya (a párizsi Notre Dame-hoz hasonlóan) leomlik a lángokban. A fényképek, mozgóképfelvételek a tűzoltókon kívül az öklüket rázó vagy éppen ujjongó, zászlókat lobogtató tömeget is megmutatják. Az első videofelvételen, illetve az egyik fotón jól olvasható a templomfalra mázolt felirat: „Halál a Názáretire.”
VIDEO | Chilean protesters burned 2 Catholic churches on the anniversary of last year’s anti-government demonstrations and ahead of a constitutional referendum. San Francisco de Borja and La Asuncion churches in Santiago de Chile were destroyed on Sunday. pic.twitter.com/OpGkCUZmrE
— EWTN News (@EWTNews) October 19, 2020
Imádkozzuk el ezekben a próbára tevő időkben a Fatimában megjelent angyal imádságát, amit a három gyermeknek tanított.
„Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek. Teljes szívemből imádlak és felajánlom Neked: Urunk Jézus Krisztus legdrágább testét, vérét, lelkét és Istenségét, amely a világ összes tabernákulumában jelen van, engesztelésül a szidalmakért, az istenkáromlásokért és a közömbösségért, amelyekkel Őt megbántják. Jézus Legszentebb Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének végtelen érdemeiért könyörögve kérlek, térítsd meg a szegény bűnösöket.”