Haragra gerjedhet-e az Isten?

„Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban.” (Zsolt 103,8). A szeretet kizárja a haragot? Mi válthatja ki Isten haragját, holott épp azt valljuk Róla, hogy türelmes és végtelenül gyengéd?

Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, restség és … harag. Ha a harag a hét főbűn egyike, akkor engedhet-e ennek Isten, aki tökéletes? A Szentírás többször is említi Isten haragját: de ha az Úr képes haragra gerjedni, akkor az Ő haragja nem azonos az ember haragjával, mert nem lehet a bűn gyümölcse. Mi tehát az Isten szent haragja?

Az Isten haragja nem az ember haragja

„Az Úr a Hegyi Beszédben megismétli a parancsolatot: “Ne ölj!” (Mt 5,21), és hozzáteszi a harag, a gyűlölet és a bosszúállás tilalmát. Sőt, Krisztus megkívánja tanítványától, hogy a másik arcát is tartsa oda, és szeresse ellenségeit. Ő maga nem védekezett, és megparancsolta Péternek, hogy tegye vissza hüvelyébe a kardját.” (KEK 2262. §). „Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére” – tanítja nekünk Krisztus (Mt 5,22). Tehát, ez a harag, melyet az Isten törvénye tilt, eltávolít minket a bölcsességtől és a mértékletességtől, és utat enged a dühnek és a sértegetésnek. Hordozza az erőszak csíráit, mely akár a gyilkosságig is elmehet. Ez a féltékenységtől vezérelt harag az, ami arra készteti Káint, hogy megölje testvérét, Ábelt, és ez az első ember által elkövetett bűntény a Teremtés könyvében.

A Szentírás sokszor említi Isten haragját: igen, az Úr megharagszik, számos ilyen esettel találkozunk a Bibliában. „Kelj fel, Uram, haragodban, ébredj fel, Istenem! Szállj szembe ellenségeim dühével te, aki szereted az ítéletet!” – énekli a zsoltáros (Zsolt 7,7). Isten haragja azonban nem azonos természetű az emberi érzelmekkel, mert forrása szent, ellentétben az emberi haraggal, amely az eredendő bűn következménye. Szent Pál éppen erre figyelmeztet bennünket: „Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret az ördögnek.” (Ef 4,26-27). Isten képmásaiként a mi haragunk sem mindig eredendően bűnös, lehet haragot érezni anélkül, hogy vétkeznénk.

Mi az isteni harag?

Az Ószövetségben, amikor Isten megharagszik, az azért van, mert az ember nem tartotta tiszteletben a törvényét, és nem tisztelte a szövetséget, amelyet a saját érdekében kötött vele. Mint például, amikor Salamon pogányságba süllyed: „Történt, hogy amikor Salamon megöregedett, szívét asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestül az Úré, az ő Istenéé, mint atyjának, Dávidnak a szíve. Így Salamon a szidóniak istennőjéhez, Asztartéhez szegődött, majd Milkomhoz, az ammoniták szörnyéhez. Salamon tehát olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében, és nem követte hűségesen az Urat, mint atyja, Dávid.” (1Kir 11,4-6). Ekkor „az Úr megneheztelt Salamonra, mivel szíve elfordult az Úrtól, Izrael Istenétől” (1Kir 11:9). Ugyanez történt, amikor Izrael fiai „elhanyagolták az Úrnak, az ő Istenüknek minden törvényét, bálványokat öntöttek maguknak” (2Kir 17,16). „Ezért az Úr nagy haragra gerjedt Izrael ellen, s eltaszította színe elől […]” (2Kir 17,18).

Ez az alapvetően karitatív magatartás ugyanaz, mint amit Jézus földi élete során tanúsított: haragját mindig az a tény motiválja, hogy a hatalmasok a vallással vagy a vagyonnal visszaélve, azt az igazságosság rovására saját előnyükre fordítják. A legszembetűnőbb erre a kereskedők templomból való kiűzésének a példája. „A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta” (Jn 2,14-15). Itt Jézus nem egyszerűen dühös, hanem dühében odáig megy, hogy látványosan erőszakkal felborítja a pénzváltók asztalait.

Irányított harag

Isten haragja tehát, még a legszélsőségesebb megnyilvánulásaiban is, mint például amikor özönvizet küld a földre, mindig és kivétel nélkül arra irányul, ami árthat népének. Ahhoz, hogy ezt megértsük, próbáljunk meg nézőpontot váltani és isteni aspektusból szemlélni a dolgot: míg itt a földön, Istentől elszakítva, az ember leginkább a fizikai haláltól fél, az Úr arra emlékeztet bennünket, hogy ne féljünk „azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól […], aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28).

Az isteni harag tehát mindig és kizárólag a bűn ellen irányul, amely teljes mértékben képes az embert elszakítani a Teremtőtől, ha nem tart bűnbánatot: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él.” (Ez 33,11). Ahogyan az Egyház is hirdeti https://eglise.catholique.fr/glossaire/colere-de-dieu/, Isten haragja távolról sem mond ellent a szeretetnek, hanem a maga módján ennek a szeretetnek a kifejeződése. Ugyanannak a valóságnak a két oldalát képviseli.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia