keresztut Egyedi 1

Hajvágási tilalom Oberammergauban a passiójátékok miatt

Oberammergau városa ismét kihirdette a hagyományos hajvágási és borotválkozási tilalmat annak jeleként, hogy az évszázados hagyomány nem szakad meg a korona-járvány miatt sem.

A hamvazószerdán kihirdetett rendelet a 2022-ben rendezendő passiójátékok szereplőitől azért követeli meg a hajuk és a szakálluk megnövesztését, hogy mintegy „belenőhessenek” a szerepükbe.

A Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását bemutató darabot 1633 óta 10 évente egyszer adják elő. A város ezzel kívánja betartani azt a fogadalmát, amelyet lakói egy akkor fenyegető halálos járvány idején tettek. A modernkori járvány, a 2019 végén felbukkant és az egész világon elterjedt koronavírus-betegség miatt pedig a szervezőknek 2020-ról 2022-re kellett halasztaniuk a játékokat. A bemutató a tervek szerint május 14-én lesz, amikor a színpadon a város polgárai százszámra fognak felvonulni, és amire több százezernyi zarándokot várnak a Münchentől délnyugatra fekvő városkába.

A passiójátékok vezetője, Christian Stückl egy nyilatkozatában elmondta, hogy „a hajvágási és borotválkozási tilalomnak nagyon régi hagyománya van. Korábban a tilalom csak a férfiakra vonatkozott, hiszen a nőknek amúgy is hosszú volt a hajuk, manapság viszont mindkét nemre egyaránt kiterjesztették.”

Egy sajtónyilatkozat szerint senki nem tudja, mikorra nyúlik vissza ez a szőrzetre vonatkozó hagyomány. Egyes feltételezések szerint kb. 200 évvel ezelőtt adta ki a város első ízben a rendeletet, amikor a passiót egy időszakban 50-nél többször is előadták. Azt megelőzően minden alkalommal háromszor vagy négyszer adták csak elő, ami viszont túl kevés volt ahhoz, hogy megérje a befektetett energiát. Akárhogy is, most plakátokon tették közzé a hajvágás 15 hónapos tilalmát.

„Ettől a pillanattól fogva még inkább elfog minket a passiójátékok iránti lelkesedés” – mondta Andreas Rödl, a városka polgármestere, aki már gyermekkora óta résztvevője a játékoknak. Még arra is emlékszik, amikor öt évesen először szerepelt a színpadon. 2022-ben a kórus tagja lesz, immáron hosszú hajjal, miután korábbi munkakörében a rendőrségnél szolgált, és így csak rövid hajú szerepekben jöhetett szóba.

A rendelet alól csak a római katonákat alakítók, a színfalak mögötti segítők és a zenekar tagjai kivételek.

Valójában a szakállvágást tiltó ez évi rendelet a Bajorországban a koronavírus miatti kötelező maszkviselés miatt nem is annyira szigorú, mint más alkalmakkor: „a középpontban egyértelműen csak a hajviselet van, hiszen eltart egy darabig, amíg eléri a megfelelő hosszat” – magyarázza a polgármester.

Hamvazószerdán jelentették be azt is, hogy az oberammergaui ifjúsági napokra elővételben is lehet majd jegyet venni. Ez az első alkalom, hogy így próbálják a passiójátékot a 16 és 28 év közötti ifjúsággal jobban megismertetni.

A kezdeményezés arra irányul, hogy a fiataloknak bemutassuk Krisztus magával ragadó életét és halálát, de mindenekelőtt az oberammergaui passiójátékok történetét – mondja a polgármester. 2022. május 7-én és 8-án, azaz az utolsó két próbán csak fiatalok lesznek a nézőtéren. Bemutatjuk nekik a passiójátékok keletkezését, majd lehetőségük lesz arra, hogy beszélgessenek a színészekkel erről a mostanáig is ápolt hagyományról, valamint a darab kulturális és vallási vonatkozásairól. Az ifjúsági napok minden nemzet számára szólnak, nem kötődnek egyetlen valláshoz sem. A fiatalok a nagy kedvezménnyel megvehető jegyek mellett kedvezményes árú szállást is foglalhatnak.

A Krisztus életét, halálát és feltámadását bemutató passiójátékot 2022-ben a 42. alkalommal mutatják be. 2022. október 2-ig összesen 103 előadást tartanak. Az előadásokon körülbelül 2400 oberammergaui illetőségű ember, köztük mintegy 500 gyermek is közreműködik.

Fordította: Frick József
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

  • Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek! – Nagyböjti ráhangoló

    A nap kihívása Vizsgáld meg, hogy mennyire vagy hajlandó megbocsátani másoknak? Mennyire segíted az illetőt, hogy megtalálja a maga lelkiismereti szempontjait?Ítélkezés és a róla szóló pletykálgatás helyett mennyire vállalod a személyes beszélgetést arra, hogy ő is eljusson arra a felismerésre, hogy szükséges van Istenre…? Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig…

  • Szent Mihály harca

    „A sátán nem mindenható, Krisztus viszont legyőzte a gonoszt” – hangsúlyozta Sebestyén Péter Csíkszenttamás plébánosa a csíkszentmihályi búcsún. A szentbeszédben emlékeztetett: a lelki élet állandó küzdelem, amelyben nem a félelemnek, hanem a reménynek kell vezérelnie bennünket. Szent Mihály arkangyal közbenjárását kérve képesek vagyunk nemet mondani a kísértésre, és Isten erejével legyőzni a gonoszt, hogy szeretettel…

  • Asszertív mindennapok

    Egyre gyakrabban találkozhatunk az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció kifejezésekkel mind a szakirodalmi olvasmányokban, mind a hétköznapi életünk témáit boncolgató cikkekben. Nézzük meg kicsit közelebbről, mi takar ez a korábban ismeretlen, de már egyre divatosabb kifejezés, s legfőképpen mi újat tud mutatni, mit tehet hozzá a mindennapjainkban való boldogulásunkhoz. Magát a kifejezést Joseph Wolfe használta először…

  • A keresztáldozat életet ment

    „Néhány évvel ezelőtt Budapesten, az alsó rakpartról becsúszott egy autó a Dunába. Tél volt. Az autóban egy fiatal pár ült. Egy taxi ment éppen utánuk. Azonnal megállt. A fiatal sofőr kiszállt, próbált segíteni. Sikerült is kinyitnia a vízbe esett autó ajtaját, kiszabadította őket, ő maga azonban elmerült és eltűnt.” Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel felteszi…

  • A Vigasztaló Szentháromság

    Ha az Úr Jézus életét, tanítását, az egész kinyilatkoztatást szemléljük, megdöbbenve szerzünk tudomást arról, hogy mindig Isten titkának „közösségében” tesz, szól, gondolkodik. Az Atyára hivatkozik, akit látunk, ha őt nézzük, s akinek akaratát keresi és teljesíti. Ahhoz, hogy szót ejtsünk az Atyáról, okvetlenül kell a Fiú is. Mindez pedig a Lélekben, a Lélek által történik…

  • Milyen katolikus papnak lenni Katarban?

    Amikor Charbel Mhanna atyának a szentmiséhez szükséges bort kell beszereznie, a katari kormány speciális kártyáját kell használnia abban az egyetlen üzletben, amelyben alkoholt árusítanak az ország lakóinak. A FIFA által szervezett 2022-es labdarúgó-világbajnokság stadionjaiban bevezetett sörtilalom sok focirajongót bosszantott fel, akik az Arab-félszigetre utaztak a nemzetközi sporteseményre. De Katar alkoholtörvénye csak egy kisebb korlátozásnak tűnik,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.