Ha valódi a hivatás, nem tudunk ellene menni – Vasárnapi ráhangoló

Jeremiás próféta keserű vallomása egy olyan ember szava, aki elfáradt a szolgálatban. Nevetségessé vált, gúny és értetlenség vette körül, Isten igéjének hirdetése pedig napról napra újabb megaláztatást hozott számára. Egy ponton úgy döntött: nem törődik többé az Úrral, és nem beszél a nevében. Hallgatni azonban nem tudott.

„Ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat”

– vallja a próféta. Hiába próbált ellenállni, az ellenkezés jobban kimerítette, mint maga a küldetés.

Heiter Robert Gottfried atya a Vasárnapi ráhangolóban arra mutatott rá, hogy Jeremiás tapasztalata minden valódi hivatásban és keresztény szolgálatban megjelenhet. Aki Isten hívását követi, annak számolnia kell a falakkal, az érdektelenséggel és a közönnyel. Senki sem ígérte meg, hogy a jó szándékot mindig megértés, a fáradozást pedig azonnali eredmény követi.

Amikor az ember újra és újra azt tapasztalja, hogy erőfeszítéseit nem értékelik, könnyen kimondja: akkor jövőre nem szervezzük meg, akkor ezt is abbahagyjuk, hiszen senkinek sincs rá szüksége. Később mégis azt veszi észre, hogy ismét készül, dolgozik, szervez és reménykedik.

Ennek oka ugyanaz a belső tűz, amely Jeremiást sem engedte hallgatni.

Az atya szerint sok esetben nem is az értetlenség vagy a közöny emészti fel leginkább az embert. Sokkal több erőt vesz el a saját ellenállásunk: a harag, a tiltakozás, az ágálás, valamint az, hogy nem tudjuk elfogadni mások közömbösségét. Miközben a külső akadályokkal küzdünk, valójában gyakran önmagunkban vívjuk a legnehezebb harcot.

Isten azonban úgy alkotta meg az ember szívét, és úgy helyezte el benne a hivatást, hogy ha az valódi, hosszú távon nem lehet ellene menni. Az ember mondhatja, hogy nem akarja, nem csinálja tovább, vagy hogy mások nem érdemlik meg a fáradozását, de a belső késztetés újra elindítja.

„Ha az valódi, soha nem fogsz tudni ellene menni. Soha nem fogod tudni azt mondani, hogy nem. Hogy én ezt nem akarom. Hogy nem megyek, nem csinálom, nem érdemlik meg, mert belülről hajt, mert belülről űz” – fogalmazott Heiter Robert Gottfried atya.

A szolgálatban álló keresztény ezért Jeremiás vallomásában saját történetére ismerhet. A hivatás nem mindig sikerélmény, lelkesedés vagy emberi elismerés. Olykor teher, küzdelem és belső nyugtalanság. Mégis olyan tűz, amely nem engedi, hogy végleg feladjuk.

Minden elhívott keresztény napi vezérgondolata lehetne Jeremiás őszinte mondata:

„Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj.” Jer 20,7