Perintfalvi Rita pride

„Ha Jézus feltámadna,…..”

Ezekkel a szavakkal kezdte szombati bejegyzését közösségi oldalán az a magyarországi hölgy, aki „katolikus teológus”-ként jegyzi írásait (amelyekben sokszor az Egyház tanításával ellentétes nézeteket hirdet), s aki Ausztriában oktat, idehaza – Istennek hála (magánvélemény) – nem. A címbeli idézet így folytatódik: „… ő vezetné a Pride felvonulást!”

A hölgy neve közismert, nem írom le, többek között azért sem, mert nem a név, hanem a nyelvi jelenség az igazán érdekes. Igaz, az idézett csonka mondatot (mert van folytatás, de azt politikai tartalma miatt nem idézem, témánk szempontjából érdektelen) nem ő alkotta, hanem egy barátja, közismert politikai (és „melegjogi”) aktivista, aki másfél évvel ezelőtt egy „római privát klub törökfürdőjében” (idézet az egyik hírportál korabeli cikkéből) halt meg. A mondatot egyetértőn idézi a „katolikus teológus”, tehát korrigáló kommentár nélkül. Pedig keresztény ember számára a mondat – abszurd.

Keresztény ember hittel vallja, hogy Jézus kínhalált szenvedett, meghalt és eltemették, harmadnapon föltámadt, fölment a mennybe, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat. Jézus föltámadt, tehát már nem támadhat fel újra, ez nem lehet vita tárgya. A „katolikus teológus” ezt mintha elfelejtette volna.

Bejegyzése végén a „katolikus teológus” ezt írja:

„Az én Mesterem egy igazi felforgató volt, lázadó, forradalmár, eretnek, feminista, LMBT-barát, aki nem simult bele a törvénybe (sic!), megkérdőjelezte a pusztán holt betűre épített hagyományt, ha az élettelen és életidegen volt.”

Vajon kire gondolt a szöveg írója? Ki lehet az ő Mestere? Biztosan nem Jézus, hiszen egyetértőn idézte barátja mondatát, mit tenne Jézus, ha holtából föltámadna. Ráadásul se forradalmár, se eretnek nem volt a Megváltó, LMBT-barát pedig pláne nem, mert ez a politikai-ideológiai mozgalom csupán néhány évtizede létezik. S azért sem lehet a „katolikus teológus” Mestere Jézus, mert az idézett mondatban éppen a lényeg nem szerepel.

A lényeget a XX. század egyik legnagyobb magyar írója egyszerűen, tömören megfogalmazta 1970-ben, amikor a Vigilia körkérdésére – „Ki nekem Jézus?” – így válaszolt:

„Uram és Megváltóm.”

Az író neve: Ottlik Géza. Nem volt „katolikus teológus”. Csupán hívő ember. És kitűnő író, aki nem vetett papírra zagyvaságokat.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 Comments

  1. Megkérdezném azt a lelki pedofil-gender nőnemű embert, hogy ah Jézus – idézem P.R.-t – “aki nem simult bele a törvénybe”, akkor mire föl mondta, a pénzérmét a kezébe adva: add meg az Istennek, ami az Istené és a Császárnak, ami a császáré!
    Meg vagyok győződve, hogy P.R. az órák hallgatása helyett átjárt egy (vörös, liberális, szabados) kocsmába tanulni…

  2. Minden ez a nő csak nem teológus és nem katolikus.
    Magalázó lenne vitatkozni vele. Egyszerűen cenzúrázni kell, mert a zagyvaságai mehtéveszthetnek egyeseket. Tudub

  3. A hölgy nem retten meg a biblia 1 vagy 2 szövetségeinek meghamisításától sem. pl. az ember nem féri és nönek hanem a közötte levö xxxx féle nemünek teremtetett, csak ezt nem mindenki tudja szerinte, mert nem tud “eredetiben olvasni, mint Ö”. Közben pedig téves fordításokat emleget…persze másoknál.

  4. Tisztelt Hölgyem! Jézus Krisztus feltámadt, hogy Önnek és minden embernek örök élete legyen! Valahol, amíg gondolatait formálta, elfelejtette ezt a tényt! Ha lesz egy kis ideje az Ő számára, ajánlatos és hasznos volna, meghívni, egy komoly, őszinte beszélgetésre! Sok mindenre fény derülne az Ön számára!
    Ha találkozott, az Élő Úrral, akkor próbálkozzon ismét, élményeiről beszámolni! Addig, mélyen hallgasson, és kérje, hogy megismerhesse és megszerethesse Őt!
    Jézus szereti az alázatosakat.

  5. Sajnos a szerzo, Szalay Laszlo nem tudta elkerulni, hogy a jelenseg mogott a celeb neve elobukkanjon. Nem baj. “Mihelyt arra gondolsz, hogy az ilyen emberfajta hiánya nem lehetséges, mindjárt elnézőbb leszel az effajtával szemben “Marcus Aurelius:)