Gonzaga Szent Alajos: „Istennek szolgálni jobb, mint az egész világon uralkodni” – Szentek élete

Gonzaga Szent Alajos – jezsuita kispap

* Castiglione, Itália, 1568. március 9. + Róma, 1591. június 21.

Alajos 1568. március 9-én született Itáliában, s őt még hét testvére követte. Elsőszülöttsége előre meghatározta várható életútját. Alig volt tíz éves, amikor a toszkán nagyherceg udvarába került apródnak. Ott megtanulhatott mindent, ami akkoriban társadalmi rangjához szükséges volt: udvari viselkedést és fellépést, a klasszikus és élő nyelveket. A fejedelmi fiúk és lányok között, akikkel együtt élt, ott volt a későbbi francia királyné, Medici Mária is. Megtartottak minden egyházi előírást, de az udvar valójában távol állt a keresztény lelkiségtől.

Kora szerint még gyermek volt Alajos, amikor elhatározta: nem engedi, hogy környezete magával ragadja. A firenzei Angyali Üdvözlet-templomban fogadalmat tett: nem alkalmazkodik környezetének szelleméhez, hogy szabad maradjon Isten számára.

Firenzéből 1579-ben a mantovai herceg udvarába ment. A herceg volt az egész Gonzaga-ház feje. Ott állítólag már kifejezésre is juttatta meggyőződését: „Istennek szolgálni jobb, mint az egész világon uralkodni.” Életmódjának eltérő formája állandó tiltakozás volt az udvari körökben uralkodó bűnökkel szemben.

1581-ben Alajost apródként Máriának, V. Károly legidősebb leányának udvarába rendelték, aki spanyol hazájába készült visszatérni. Alajos szülei és testvérei vele együtt hajóztak a tengeren.

1584 nyarán a család visszatért hazájába, csak egyik nővére maradt a madridi udvarban. Odahaza az édesapa még egyszer megkísérelt mindent, hogy fiát a szerzetesi hivatástól eltérítse. De ezúttal is alábecsülte fia határozottságát és bátorságát. 1585. november 2-án a trónörökös ünnepélyesen lemondott összes jogáról, és a trónöröklést Rudolf öccsére ruházta. Nem volt véletlen, hogy halottak napját választotta alkalmul, mert valóban meghalt ennek a világnak. Két nap múlva Alajos már úton volt Róma felé, hogy ott megkezdje próbaévét. Néhány hónappal később apja haláláról értesült.

Tanulmányi éveit súlyos családi bajok zavarták meg, szükség volt a legidősebb testvér tanácsára és segítségére. Rudolf öccse, akinek átadta az őrgrófságot, sok gondot okozott: a családi tanács által elhatározott házassági ajánlatot semmibe véve megszöktetett egy polgári származású leányt, és titokban feleségül vette. Alajos alig bírta rávenni, hogy vállalja, azaz hozza nyilvánosságra a megkötött és érvényes házasságot, és ezzel szüntesse meg a törvénytelen együttélés botrányát.

1590 tele éhínséget hozott Itáliára, s vele együtt pestist, amellyel szemben akkoriban szinte tehetetlenül álltak.

A Római Kollégium növendékei is beálltak az önkéntes ápolók sorába. Alajos egy nap az utcán összeesve talált egy beteget, akin a pestis minden jele látható volt. Késlekedés nélkül a vállára vette és a kórházba vitte. A huszonhárom éves ifjú ekkor kapta el a betegség halálos csíráját. Rögtön fölvette a betegek szentségét, de a betegség a szokástól eltérően elhúzódott.

1591. június 21-én halt meg a Római Kollégiumban. Sírja a római Szent Ignác-templomban van.

Szent Alajos az ifjúság, különösen a tanuló ifjúság és a kispapok védőszentje. Járvány, szembetegségek ellen kérik oltalmát.

Szent Alajos a betegségében is bizonyságot tett arról a nemeslelkűségről és bátorságról, mely egész életét jellemezte. Anyjához írta egyik levelében: „Egy hónappal ezelőtt már közel álltam hozzá, hogy megkapjam Istentől az elnyerhető legnagyobb kegyelmet, vagyis, hogy az ő kegyelmében meghaljak. De úgy tetszett Istennek, hogy a halált elodázza. Most is ettől szenvedek. Az orvosok, akik nem tudják, mi lesz a dolog vége, mindent megkísérelnek a test egészségéért. Nekem azonban fontosabb arra gondolnom, hogy Isten, a mi Urunk adjon nekem jobb egészséget, jobbat, mint amit az orvosok adni képesek. És tulajdonképpen boldog vagyok, mert remélem, hogy Isten, a mi Urunk néhány hónapon belül a holtak országából az élők birodalmába fog hívni.”

Erős hitével fölkészítette anyját arra a pillanatra, mikor majd halálhírét veszi. Fennmaradt egy 1591-ben írt levele: „Mindezeket azért írtam, hogy teljesedjék egy különleges kívánságom: Fölséged az egész családdal együtt drága ajándékként fogadja halálom hírét. Adja rám anyai áldását, és álljon mellettem hazamenetelem alkalmával. És ezeket a sorokat azért írtam különösen szívesen, mert semmi másom sincs, amivel szeretetemet és gyermeki tiszteletemet kifejezhetném. Azzal fejezem be soraimat, hogy még egyszer alázatosan kérem áldását.”

Amikor közölték vele, hogy hamarosan meg fog halni, lázban égő szemei fölragyogtak az örömtől.

– Örömmel megyek, nagy örömmel! – ismételgette.

Egyik társát, aki meglátogatta, ezzel fogadta:

– Jó hírt kaptam: nyolc napon belül meghalok. Énekeld velem a Te Deumot!