Anglia: abortusz egészen a gyermek megszületésének pillanatáig
Az Angliai és Walesi Katolikus Püspöki Konferencia Életvédelmi Bizottságának elnöke, John Sherrington liverpooli érsek nyilatkozatot tett közzé, amelyben mélységes aggodalmát fejezi amiatt, hogy egy június 17-én elfogadott törvénymódosítás szerint Anglia és Wales területén az abortusz végrehajtását egészen a gyermek megszületésének pillanatáig dekriminalizálnák. Ez a lépés azt jelenti, hogy a korábban bűncselekménynek tekintett cselekmény ezentúl nem esik a büntetőjogi szabályozás körébe, azaz elvégzése nem jár büntetéssel.
Az Egyesült Királyság kétkamarás parlamentjének alsóháza 379 igen és 137 nem szavazattal fogadta el azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a nők ezentúl bármilyen okból, a terhesség bármely szakaszában, még a szülés alatt is kérhetik terhességük megszakítását, döntésükért nem kell büntetőjogi felelősséget vállalniuk. Ezzel a módosítással a képviselők megszüntették azt a korábbi jogi szabályozást, amely büntetendőnek minősítette a terhesség 24. hetének betöltése után végrehajtott terhesség-megszakításokat. Pontosabban fogalmazva: a módosítás nem változtatja meg a terhesség-megszakításra vonatkozó törvényes határidőket – tehát megmarad a 24 hetes határidő, amely alól csak súlyos veszély esetén van kivétel -, de mostantól garantálja, hogy egyetlen nő sem kerülhet emiatt büntetőeljárás alá. Ugyanakkor az illegális abortuszokban részt vevő harmadik felek továbbra is szankciók alá eshetnek.
Sherrington érsek az Angliai és Walesi Katolikus Püspöki Konferencia honlapján úgy fogalmazott, hogy mélységes aggodalmat éreznek mind az édesanyák, mind a meg nem született gyermekek miatt. A nők még inkább ki lesznek téve a manipulációnak és az erőszakkal vagy kikényszerítássel végrehajtott terhesség-megszakításnak. Fokozódni fog magányosságuk, kiszolgáltatottságuk és elszigetelődésük, és a büntetőjogi felelősségtől való félelem nélkül akár veszélyesebb körülmények között folyamodnak majd a beavatkozáshoz, például az otthon bevett magzatelhajtó tablettákkal.
A szavazás eredményét számos orvosi és feminista szervezet üdvözölte, viszont az élet védelmezői körében komoly aggodalmat keltett. A Society for the Protection of Unborn Children (A meg nem született gyermekek védelmére alakult társaság) úgy emlegette, mint
„az elmúlt évtizedek legnagyobb fenyegetését a meg nem született gyermekek számára”.
A YouGov 2019-ben végzett felmérései szerint a britek túlnyomó többsége úgy véli, hogy a nőknek joguk van az abortuszhoz. Az áprilisban végzett legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 88%-a támogatta ezt a jogot. A brit módosítás akkor következik be, amikor az Egyesült Államok éppen korlátozza az abortuszhoz való jogot.
A módosítás akkor lép hatályba, ha elfogadja a brit parlament felsőháza, vagyis a Lordok Háza is.
INRI,
igen. Ha nem Istennel a Joteremtövel, Ábrahám, Izsák és Jakob Istenének 10 köbevésett parancsaolatával töltekezik fel bébikortól az gyeremek lelke/anyja és apja által, akkor megfertözi valami-más…Az 10 Isteni parancsolat (elsö 4 parancsolat a többi 6 tiltás) helyett valamilyen más lom, vagy söt azok a 10-ek megsértésenek tudatos áljokokodo -haladó elöiarása tölti be helyettük a lelkeket…
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!-Emberket, pénzt hatalmat imád helyette
Isten nevét hiába ne vedd!-Káromkodó lesz helyette
Az Úr napját szenteld meg!-Templomkerülö, vasárnapi misekerülö lesz helyette–szektákhoz csapodhat akik kirabolják
Atyádat és anyádat tiszteld!-Anyaszomorito lesz helyette
Ne ölj!-Magzatgyilkos lesz ehlyette, meg kábitos-alkoholista..egészségka´rositó
Ne paráználkodj!-Házasságon kivli szexhajhász lesz helyette–ettöl pedig boldogtalan szexreflex hajhász-amitöl meg is undorodik sokszor
Ne lopj!-Tovaj lesz helytte (ha nem látják)
Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!-Rágalmazo lesz helyette, ha érdekei ugy kivánják
Felebarátod házastársát ne kívánd!-aljas csábító lesz helyette, de attol sem lelki-békés mart az csak az egyházi házasság ajándéka
Mások tulajdonát ne kívánd!-mások tulajdonát elkivánó és megszerzö-tolvaj lesz helyette
E parancsaoltok az egyedüli tartos boldoságforrások itt és most…ráadásnak majdan a mennyekbe vezetnek
osli mosolygos madonna könyörögj érettünk
tolvaj, számító, haszonlesö, kegyetlen, önzö, gyilkos, rágalmazó, parázna,