Gondolatok a kitartásról, a figyelemről és a józanságról

Az alábbiakban az Aleteiában megjelent cikkek nyomán arra bíztatjuk olvasóinkat, hogy velünk együtt gondolkodjanak el a kitartás, a figyelem és a józanság erényeiről.

A kitartás

Minden erény megszerzése az akaratunkat veszi igénybe, ezt jelenti a kitartás. Azt, hogy mindig törekednünk kell valamire, ami jobbá tesz, és minden nap újra kell kezdeni.

Szerencsére mindannyian születéstől fogva rendelkezünk több erénnyel is, vérmérsékletünktől függően. Egyik ember természeténél fogva nyugodt és türelmes, a másik alapvetően őszinte, a harmadik észszerű és takarékos. Minden ember rendelkezik tehát egy-egy indulási potenciállal. A dolgunk az, hogy megtaláljuk a belőlünk hiányzó erényeket, és dolgozzunk azok fejlesztésén. Az erényekben való haladás soha nem egy egyenes és mindig emelkedő út, inkább kanyargós, több emelkedővel és lejtővel. Ez teljesen normális, a kitartás nem azt jelenti, hogy soha nem esünk el, hanem azt, hogy mindig felállunk. Inkább lassan, lépésről lépésre, naponta kis erőfeszítésekkel haladjunk, mintsem túlzó elhatározásokkal nekivágni valaminek, majd feladni az út közepén. Ha el akarjuk érni a célunkat, a hegycsúcsot, jobb, ha kapkodás nélkül haladunk, és mielőtt folytatnánk a hegymászást, biztosítjuk a kapaszkodókat.

A kitartás titka maga Jézus, aki a szívünkbe ülteti a vágyat, hogy akarjunk változni, hogy tegyünk erőfeszítéseket a folyamatos fejlődésért. Mélyen legbelül érezzük, anélkül, hogy meg tudnánk magyarázni, hogy a béke, a biztonság, a beteljesedés és a boldogság Nála van, az Ő Szent Szívének közelében. Létünk célja ez a bensőséges egyesülés Istennel. Még ha utunk fájdalmas, nehéz és fáradságos is, a jutalom olyan kivételes, hogy az napról napra egyre jobban motiválhat bennünket. És ha az Isten iránti szeretetünk a fejlődés motorja, akkor az ima az üzemanyag. A napi ima nélkül kimerülünk, stagnálunk, majd visszafejlődünk. Isten viszont át tud formálni minket, sokkal inkább, mint azt el tudnánk képzelni. De ezt kérnünk kell, és be kell engednünk Őt a szívünkbe.

A figyelem

A másokra való odafigyelés a szeretet erényéből fakad. Valakivel figyelmesnek lenni elsősorban azt jelenti, hogy igazán odafigyelünk valakire. Azt jelenti, hogy kedvesek, készségesek, előzékenyek, udvariasok, segítőkészek vagyunk, tehát jól működünk társas lényként. Ez nagyon jól tud esni másoknak! Aquinói Szent Tamás még hozzáteszi, hogy legyünk „elővigyázatosak” is. A figyelmes ember előre elképzeli a rosszat, hogy megpróbálja azt elkerülni, és előre megtervezi a jót, hogy másoknak, például egy családtagnak az előrelátható szükségleteit beteljesítse. A figyelmesség a szeretet és az elővigyázatosság között helyezkedik el: megtenni a jót (vagy legalább szándékozni) és koordinálni a másokkal szembeni magatartásunkat. „Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek” (Ef 5,15) – mondja Szent Pál az Efezusiaknak írt levelében, amelyből megtanuljuk, hogy lehetünk figyelmesek a gyengébbekkel, a gyermekekkel, az idősekkel és a szegényekkel.

A figyelem egy további értelmezésben egyfajta elővigyázatosságot, körültekintést is jelent: tudd, hogy hova lépsz! Oly gyakran mondjuk egymásnak: „Légy óvatos”, „Figyelj!”, vagy „Vigyázz magadra”. Ezek hasznos tanácsok, javaslatok, a kíváncsiság és az intelligencia dönti el, mennyire fogadjuk meg őket. Sok rossz dolog figyelmeztetés nélkül, baleset formájában ér minket. De van, amit odafigyeléssel és körültekintéssel fel tudunk ismerni. Tehát a figyelem olyan erény is, mely által megvédhetjük magunkat és szeretteinket a veszélyektől.

A józanság

Jean-Guilhem Xerri író a „Vigyázz a lelkedre” című könyvében, amely elnyerte a vallásos irodalom 2019. évi díját, az emberi lelket elemzi. A sivatagi atyáktól örökölt tanításra támaszkodva határozottan arra buzdít, ne hagyjuk parlagon heverni, hanem fedezzük fel (újra) bensőnket, és hogy a józanságot ápolva orvosoljuk századunk nagy bajait: a növekvő számú szorongásos-depressziós zavarokat, az egyre fiatalabbakat érintő függőségeket, a háztartási túlfogyasztást, az erőszakot, a hiperaktivitást.

A szerző elítéli, hogy mai társadalom az embert materialista módon határozza meg, csupán a biológiai és a pszichológiai vonásaira korlátozza, a spirituális dimenzióit pedig tagadja. Szerinte ezáltal az ember elszakad önmagának egy részétől. Tehát „mi más választása lehetne, mint a depresszió vagy a túlfogyasztás, hogy kitöltse ezt az űrt?” A depresszió, a függőség, a hiperaktivitás, a túlfogyasztás mind a spirituális dimenziójától megfosztott lény szenvedésének megnyilvánulásai. Mi van, ha mindez összefügg? Mi van, ha az a tény, hogy elvetettük Istent és a vallást, káros következményekkel jár az életmódunkra és a mentális egészségünkre?

A sivatagi atyák olyan keresztények voltak, akik a 3. és 7. század között Mezopotámia, Egyiptom, Szíria és Palesztina sivatagjaiban a világ nyüzsgése elől elvonulva bölcs remeteként éltek. Kunyhókban, barlangokban laktak, vagy, ami még rendkívülibb, oszlopon vagy egy fán! A magányos életet választották, kétkezi munkát végeztek, elmélkedtek és a csendet keresték, azért, hogy lelkileg növekedjenek. Nagyon hamar emberek tömegei jöttek hozzájuk mindenhonnan, hogy tanácsot kérjenek ezektől a bölcsektől. Szerintük minden emberi lény három, egységében különböző dimenzióból áll: a testből, a lélekből és a szellemből, s ezek bensőséges egységben vannak egymással. Az erről szóló meggyőződésük alapján a sivatagi atyák, akiket az első terapeutáknak is nevezhetünk, ajánlásokat fogalmaztak meg a „lélek betegségeinek” gyógyítására, amelyek hasznosnak, sőt létfontosságúnak bizonyulhatnak a mai veszélyeknek kitett lelkünk számára. Ezen ajánlások között szerepel a józanság gyakorlása.

A lelkünk gondozása a józanság gyakorlásával azt jelenti, hogy eltávolítjuk a felesleges dolgokat, megelégszünk a legszükségesebbel, megfelelő mértéket tartunk, és távol tartjuk magunkat mindentől, ami megzavarhatja a lelkünket és felboríthatja az elme-lélek-test egyensúlyát. Manapság túl sok a meghitt nyugalmunkat megzavaró tényező: túl sok a zaj, a kép, a reklám, az anyagi jólét, az erotika, az állandó rendelkezésre állás diktatúrája stb. Éppen ezért a józanság elérése társadalmunkban valódi döntést igényel. És ez az életmód nem csak néhány aszkétának vagy szerzetesnek van fenntartva, hanem sürgető szükségszerűséggé vált, mind környezetünk, mind saját benső jólétünk szempontjából. Ferenc pápa már a Laudato Si kezdetű enciklikájában felszólított a „boldog józanságra”. A szabadon és tudatosan megélt józanság felszabadító: nyitottabbá tesz bennünket arra, ami az életben szép és tartalmas.

Jean-Guilhem Xerri könyvében arra hív minket, hogy forradalmasítsuk életmódunkat, engedjünk meg magunknak több lassúságot, csendet és folyamatosságot. Például, egyszerre csak egy dolgot tegyünk, ne szakítsunk meg egy cselekvést, adjunk időt az agyunknak, hogy az átmeneti fázisokban pihenjen. Ahelyett, hogy állandóan a mobiltelefonunk után ugrálunk, lassítsuk le a lépteinket, tanuljunk meg nemet mondani a túl sok feladatra, fogyasszuk annyit, ami éppen szükséges, mondjunk le a kényszeres vásárlásokról, helyezzük vissza a munkát az őt megillető helyre, és adózzunk a csendnek. Mindez létfontosságú lestrapált lelkünk számára.

Összeállította: Görgényi Adél
Az Aleteia írásai nyomán: Aleteia, Aleteia, Aleteia