Bővebb hírek a pápa állapotáról
A párizsi székhelyű BFMTV híradása a pápa megbetegedésével kapcsolatban bővebb információkkal szolgál.
A csatorna egészségügyi tanácsadója, Alain Ducardonnet elmondta, hogy a Szentatyának először klasszikus hörghurutja volt. Nyolc nappal ezelőtt a pápa nehezen tudott beszélni és nehezen lélegzett, ezért tüdőbetegségre gyanakodtak. A lehetséges szövődmények miatt, mivel állapota nem javult, a pápát kórházba szállították. A pápa jobboldali tüdőlebenyét 21 éves korában eltávolították, a polimikrobiális fertőzés pedig egy asztmás hörghurut és egy hörgőtágulat (bronchiectasia) kontextusában érte.
A kórházban kiderült, hogy a hörgők gyulladása az egész tüdőszövetre kiterjedt. „Tehát mindkét tüdő elfertőződött, amit tüdőgyulladásnak nevezünk” – mondta Alain Ducardonnet.
Ez a fajta kórkép elég gyakori. Hogy példát hozzunk fel rá: Franciaországban évente átlagosan 400 ezer eset fordul elő. Ferenc pápa esetében azonban a pápa életkora ad aggodalomra okot. A komplikációk kockázata ugyanis az életkorral nő.
„Az idősek immunitása sokkal gyengébb, szervezetük kevésbé tud védekezni, és a tüdejük kevésbé rugalmas, ezért nem tud olyan jól tisztulni” – mondta Alain Ducardonnet. Hozzátette, hogy az idősek körében a tüdőgyulladás a vezető halálozási ok, és a kórházba kerülő emberek esetében 30-40%-os a halálozási arány.
A tanácsadó úgy látja, hogy a vatikáni közleményben szereplő „összetett kórkép” kifejezés azt jelenti, hogy egyelőre nem tudták megtalálni a megfelelő kezelést az egyre romló helyzetre. A következő 48 óra kulcsfontosságú lehet a pápa egészségi állapotának alakulásában. „Minél gyorsabban reagál szervezete a kezelésre, annál kisebb a szövődmények fellépésének a valószínűsége” – mondta Alain Ducardonnet.
A pápát szerdán meglátogatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki azt erősítette meg,
hogy a pápa jól reagált mindenre és eleven volt. „Úgy viccelődtünk, mint máskor. Nem
vesztette el híres humorérzékét” – mondta a miniszterelnök asszony.