Flüei Szent Miklós: A családapa, aki remeteként mentette meg Svájcot – Szentek élete

Flüei Szent Miklós – remete

* Flüe, Sächseln mellett, Svájc, 1417. + Ranft, 1487. március 21.

         1417-ben született Svájban.

         Miklós tehetősebb parasztcsalád első gyermeke volt. Már gyermekkorában megmutatkoztak annak jelei, hogy különleges módon kiválasztotta őt az Isten. Rendkívüli módon szerette a magányt, az imádságot és a böjtöt. 16 éves korában egy látomásban megjelent előtte a ranfti torony, s ez vágyat ébresztett benne a remeteélet iránt. Amikor azonban katonákat soroztak, mégis bevonult a hadseregbe. Részt vett a Zürich elleni háborúkban (1440). Egy barátja megjegyezte róla: „Az ellenségben kevés kárt tett, inkább mindig félrevonult és imádkozott.” A thurgaui hadjárat idején megakadályozta a Diessenhofen közelében lévő St. Katharinental domonkos apácakolostorának elpusztítását.

         Valószínűleg a zürichi háború után kötött házasságot az Oberwilenből való Wyss Dorottyával. Tíz gyermekük született, s boldog házasságban éltek. A remeteélet vágya azonban rejtetten tovább élt Miklósban, s jó húsz évvel később belső, lelki konfliktushoz vezetett.

         Sokat kellett foglalkoznia a közügyekkel. Mindezek ellenére sohasem vádolhatta magát jogtalansággal vagy méltatlan eljárásmóddal. Ugyanakkor elmenekült minden megtiszteltetés elől, s mindent megtett, hogy elkerülje főbíróvá választását.

         Bár Klaus jó családapa volt, különleges vezetői bölcsességgel és jó képességekkel rendelkezett, élete egyszer csak nyugtalanná vált, felszínre törtek remeteség utáni vágyai. A pap barátjával és bizalmasával, folytatott beszélgetésekben átmeneti nyugalmat és megbékélést talált, idejét azonban mind jobban arra szentelte, hogy elmélyedjen Krisztus szenvedésében.

         Lassanként teljesen visszavonult a közéleti tevékenységtől. A remeteélet utáni vágya egyre erősebben tört föl benne, végül beszélt róla Dorottyának, aki mélyen megrendült, s először ellenszegült tervének.

         1467 júniusában megszületett tizedik gyermekük, Miklós, akit papnak szántak. Ez év októberében Miklós elhagyta otthonát, kiharcolva ehhez felesége elengedhetetlen beleegyezését.

         Annak idején látomásában remetesége helyeként jelent meg Ranft. Mivel azonban félt szomszédai ellenkezésétől, elhatározta, hogy vándor zarándok lesz, és hátat fordított szülőföldjének. Alig jutott túl a svájci határon, egy természetfölötti sugallat arra késztette, hogy térjen vissza. Mivel még nem győzte le félelmét, hogy mit gondolnak majd a szomszédai, ezért ahelyett, hogy Ranftba ment volna, amely olyan közel esett otthonához, a Melch-völgybe ment. Ott azonban már egy hét múlva fölfedezték, s csakhamar jöttek a kíváncsi szomszédok is, hogy megbámulják.

         Miklós végül mégis legyőzte önmagát. Egyet-mást feláldozott már, amikor otthonát, szeretett feleségét, gyermekeit és családi vagyonát elhagyta. Most elérkezett az ideje, hogy teljessé tegye ezt az áldozatot: önmagát kell feláldoznia, és nem szabad tovább zavartatnia magát amiatt, hogy mások mit gondolnak róla. Isten meghallgatta imádságát: „Uram és Istenem, végy el engem magamtól, és add, hogy a Tied lehessek!” Semmi sem állt már útjában annak, hogy véglegesen Ranftba vonuljon.

         Eddig négy napon böjtölt hetente; Ranftban, ahol életéből több mint 19 évet töltött, teljesen tartózkodott mindenféle tápláléktól. Egyedül az Eucharisztiát vette magához. Az emberek eleinte gyanakodtak, mindenféle szóbeszéd járta a böjtjéről, egyesek egy egész hónapon át figyelték; végül azonban meggyőződtek igaz voltáról, s remetelakot és kápolnát építettek számára. Utóbbit Thomas Weidner konstanzi segédpüspök 1469 áprilisában szentelte föl.

         Imádságos és vezeklő életmódja – talán az engelbergi kolostor misztikus körének befolyása alatt állt, s így az utolsó késő középkori misztikusok egyikét kell benne látnunk – egyáltalán nem tette Miklós testvért megközelíthetetlenné. Minden rendű és rangú férfiak és nők mentek hozzá problémáikkal és kérdéseikkel; a szükséget szenvedőkkel barátságos és együttérző volt, de gőgös és fennhéjázó látogatóival szemben – még ha prelátusokról volt is szó – nagyon elutasító tudott lenni. Úgy látszik, hogy Dorottyával, aki időről időre meglátogatta, mélységes egyetértésre jutottak.

Miklós testvér befolyása a politikai események menetére Svájc történetének egy kritikus pillanatában rendkívüli jelentőségűvé vált. 1481-ben a kantonok elkeseredett ellenségeskedésbe keveredtek egymással, és úgy tűnt, hogy elkerülhetetlen a polgárháború. Miklós testvér fáradozásai révén az év decemberében tartományi gyűlésre került sor Stansban. Amikor a gyűlés résztvevői nem tudtak egyezségre jutni és vitájukat fegyverekkel akarták megoldani, Miklós testvér szava s tanácsa helyreállította a békét. Mivel teljesen önzetlen és egészen Isten embere volt, megérezte mindenki, hogy a nehéz és bonyolult politikai kérdésekben tökéletesen megbízhat benne; a Habsburgok és Milánó hercege éppúgy, mint a svájciak. Amióta elhagyta otthonát, mindenütt „a testvéreként ismerték, aki a békességszerzés világító példája a meghasonlott és megtépázott világ előtt.

         Miklós 1487. március 21-én halt meg Ranftban.