Ferenc pápa Vízkeresztkor: Az Egyház Hold, visszatükrözi az Úr fényét

Idén január 6-a éppen vasárnapra esett, így az év első vasárnapján az Egyház Urunk megjelenésének főünnepét ülte. Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában mutatott be szentmisét délelőtt tíz órakor, miközben a Szent Péter térre vezető úton Itália különféle tartományaiból, városaiból és falvaiból érkező csoportok vonultak fel a déli Úrangyala imádságra. A középkori egyházi misztériumjátékok máig élő hagyományaként őrzik ezt a nagy lelki kincset, a „corteo storico”-t, a történelmi felvonulást, melynek során többnyire élénk dobpergés kíséretében vonulnak fel a háromkirályok színpompás ruháikban, gyakorta lóháton és mindig az elmaradhatatlan zászlóvetők kíséretében. A színes látványosság azonban az olasz nép maradék vallási identitását is őrzi, ezért oly fontos, hogy Vízkeresztkor pápai áldásban részesüljenek, hiszen az év során odahaza, sok más alkalommal hasonló történelmi felvonulással emlékeznek a megelőző századok örökségére, azok életben tartásával, újra megelevenítésével. Ferenc pápa homíliájában a csillag vezérelte bölcsek vonulását és annak lelki tartalmát elemezte.

Vízkereszt ünnepén feltárul Isten gyönyörű szép valósága

hirdetés

Epifánia Urunk megjelenésére utal, mely a szentpáli olvasmány nyomán (vö Ef 3,6) megnyilvánul a bölcsek képviseletében az összes népnek – kezdte homíliáját a Szentatya. Feltárul így Isten gyönyörű szép valósága, mert ő befogad és szeret minden nemzetet, nyelvet és népet. Ennek jelképe a fény, mely mindent elér és megvilágosít.

Isten nem lép a világ színpadára, hogy ott nyilvánuljon meg

Ha az Istenünk tehát mindenkinek megnyilvánul, mindazonáltal meglepetést kelt, ahogy ez megnyilvánul. Az evangéliumban nagy jövés-menésről hallunk Heródes palotája körül, és miközben Jézust királyként mutatják be, „Hol van a zsidók újszülött királya?” (Mt 2,2) kérdéssel érkeznek a Bölcsek. Aztán megtalálják őt, de nem ott, ahol gondolták: nem a jeruzsálemi királyi palotában, hanem Betlehem egyik szerény hajlékában. Ugyanez az ellentmondás bukkant fel Karácsonykor, amikor az evangélium elbeszélte az Augusztus császár és a Quiriniusz helytartó idejében elrendelt népszámlálást (vö Lk 2,2). Ám a hatalmasok közül senki sem számolt azzal, hogy a történelem Királya az ő idejükben születik meg. Amikor később a harminc éves Jézus nyilvánosan fellép, Keresztelő János előzetes bejelentésére, az Evangélium egy másik összefüggés ünnepélyes bemutatását kínálja, amikor felsorolja az akkori „nagyokat”, akik Tibériusz császár, Poncius Pilátus, Heródes, Fülöp, Lizániász, Annás és Kaifás főpapok. Majd hozzáteszi zárásként: „Akkor elhangzott az Úr szava Jánoshoz a pusztában” (Lk 3,2). Tehát a nagyok közül senki sem, egyetlen ember sem vonult ki a pusztába. Íme, a meglepetés: Isten nem lép a világ színpadára, hogy ott nyilvánuljon meg.

Isten felajánl valamit, de nem kényszeríti azt, világít de nem villámlik

A nevezetes személyiségek névsorát hallván, azt a kísértést érezhetnénk, hogy rájuk irányítsuk a reflektorfényeket. Azt gondolhatnánk, jobb lett volna, ha Jézus csillaga Rómában tűnt volna fel a Palatinusz dombján, ahonnét Augusztus császár uralta a világot és így az egész birodalom azonnal keresztény lett volna. Vagy pedig, ha Heródes palotáját világította volna meg, akkor ő jót tudott volna tenni a rossz helyett. Ám Isten világossága nem irányul azokra, akik saját fényükben tündökölnek. Isten felajánl valamit, de nem kényszeríti azt, világít de nem villámlik. Mindig nagy kísértés összekeverni Isten világosságát a világ fényeivel. Hányszor is követtük a hatalom és a rivaldafény csábító káprázatát, abban a meggyőződésben, hogy jó szolgálatot teszünk az evangéliumnak! – szögezte le a pápa. Ám rossz helyre irányították a reflektorokat, mert az Isten nem volt ott. Az ő kedves fénye az alázatos szeretetben ragyog. Aztán mint egyház hányszor próbáltunk a saját fényeinkkel tündökölni! De nem mi vagyunk az emberiség Napja! Az egyház „mysterium lunae”, a Hold misztériuma, tette hozzá szabadon a pápa. Mi Hold vagyunk, mely a maga árnyaival ugyan, de mégis visszatükrözi az igazi fényt, az Urat: „Ő a világ világossága” (vö Jn 9,5). Ő és nem mi.

Kelj föl, öltözködj fénybe és indulj el!

Isten világossága ahhoz jut el, aki befogadja. Izajás próféta az első olvasmányban (vö Iz 60,2) arra emlékeztet bennünket, hogy az isteni fény nem akadályozza meg, hogy sűrű sötétség és köd burkolja be a világot, de felragyog azokban, akik befogadják azt a fényt. A próféta ezért mindenki felé felhívással fordul: „Kelj föl, öltözködj fénybe!” (Iz 60,1). Fel kell tehát kelni, el kell hagyni az otthonülésünket és el kell kezdeni járni. Máskülönben mozdulatlanok maradunk, mint a Heródesnek tanácsot adó írástudók, akik jóllehet igenis tudták, hol született a Messiás, de maguk nem mozdultak. Istenbe kell öltözködni, aki fény, minden nap, amíg Jézus maga nem lesz a hétköznapi öltözetünk.

A Szent Család alternatív útja Istenhez

Ám mielőtt magunkra öltenénk Isten ruháját, ami olyan egyszerű, mint a fény, előbb le kell vetnünk a pompázatos ruhánkat. Különben olyanná válunk, mint Heródes, aki az isteni fény helyett inkább szerette a siker és a hatalom fényeit. A bölcsek ellenben betöltik a jövendölést, felkelnek és fénybe öltözködnek. Egyedül csak ők látják a csillagot az égen, sem az írástudók, sem Heródes és senki más Jeruzsálemben. Ahhoz, hogy megtalálják Jézust, más útvonalra kell lépniük, egy alternatív útvonalat kell venniük, az övét, ami az alázatos szeretet útja. És ezt meg is kell tartani! Ugyanis a mai evangélium azzal zárul, hogy a bölcsek, „miután Jézussal találkoztak, egy másik úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,12). Egy mások úton, nem Heródes útján. Alternatív út a világnak az, melyet Karácsonykor azok jártak be, akik Jézussal voltak: Mária, József és a pásztorok. Ők a bölcsekhez hasonlóan elhagyták otthonukat és zarándokká lettek Isten útjain. Mert csak az tud Istenre találni, aki elhagyja saját földies ragaszkodásait és útra kel, hogy megtalálja Isten misztériumát.

A bölcsek nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak valamit, hanem hogy adjanak

Ez érvényes ránk is. Nem elég azt tudni, hol született Jézus, mint ahogy az írástudók is tudták, hanem el kell jutni arra a helyre. Nem elég azt tudni, hol született Jézus, mint ahogy Heródes tudta, ha nem találkozunk vele. Amikor az ő holléte a sajátunkká válik, amikor az ő ideje a miénk lesz, akkor a jövendölések beteljesednek bennünk. Akkor Jézus megszületik belül és értem élő Istenné lesz. Ma arra kaptunk meghívást, hogy a bölcseket kövessük. Ők nem vitatkoznak, hanem haladnak. Nem nézelődnek, hanem belépnek Jézus házába. Nem helyezik magukat a középpontba, hanem leborulnak előtte, aki a középpont. Nem merülnek el saját terveikben, hanem készek egy másik út megkezdésére. Mozdulataik szoros kapcsolatban állnak az Úrral, ez egy gyökeres nyitás feléje, egy teljes megérintettség. A bölcsek ugyanis nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak valamit, hanem hogy adjanak. Kérdezzük meg magunktól, ajánlotta Ferenc pápa, hogy vajon Karácsonykor vittünk-e valamilyen ajándékot neki az ünnepre vagy csak egymást ajándékoztuk meg?

Vigyünk magunkkal ajándékképp az imát, az önzetlenséget és az ingyenességet

De ha az Úrhoz üres kézzel mentünk, akkor ma azt jóvátehetjük. Az evangélium ugyanis, úgymond kicsi ajándék listát kínál nekünk: aranyat, tömjént és mirhát. A legdrágább elemnek tartott arany arra emlékeztet, hogy Istent az első helyre kell tenni. Imádni kell őt. De hogy ezt tehessük, ahhoz előbb el kell szakítani magunkat az első helytől és önmagunkat rászorulóknak kell tartani, nem pedig önellátónak. A tömjén az Úrral való kapcsolatunkat jelzi, az imádságot, mely illatfelhőként száll az Isten felé (vö Zsolt 141,2). Ám, ahhoz hogy a tömjén illattá váljon, előbb el kell égetni, így az imádságnak is egy ideig égnie kell, miközben az Úrnak ajánljuk. Ezt valóban csinálni kell, és nem is csak szavakkal! A mirha, a kenet vonatkozásában a pápa kiemelte, hogy azzal kenték meg az Úr testét szeretetben, amikor levették a keresztről (vö Jn 19,39). Tetszik az Úrnak, amikor gondjainkba vesszük a szenvedés sújtotta testeket, az ő leggyengébb testét, azokét, akik leghátul maradnak, akik csak elfogadni tudnak, anélkül hogy cserébe bármiféle anyagi dolgot tudnának is adni. Drágalátos az Úr szemeiben az ingyenesség, vagyis az irgalmasság azok felé, akik nem tudják azt viszonozni. A most végére érő karácsonyi időszakban ne mulasszuk el az alkalmat hogy ajándékot vigyünk a mi Királyunknak, aki nem a világ díszes színpadjaira jött el, hanem Betlehem fénylő szegénységében. Ha ezt tesszük, akkor ránk ragyog az ő világossága – zárta homíliáját Ferenc pápa Urunk Megjelenése ünnepének szentmiséjén a Szent Péter bazilikában.

P. Vértesaljai László SJ – Vatican News