Ferenc pápa vasárnap délben: Az ördöggel sosem szabad leállni beszélni!

A Szentatya február 21-én a déli Angelus elimádkozásakor a vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódóan arra biztatta a hívőket, hogy keressenek maguknak pusztát: amikor elcsöndesednek, magukba szállnak, többet imádkoznak.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Most szerdán a hamvazkodás bűnbánati szertartásával megkezdtük nagyböjti utunkat. Ma, e liturgikus időszak első vasárnapján Isten igéje megmutatja nekünk, hogyan lehet gyümölcsözően megélni a húsvét évenként visszatérő megünnepléséhez vezető negyven napot. Ez a Jézus által végigjárt út, amelyet az evangélium a Márkra jellemző stílusban úgy foglal össze, hogy prédikálásának megkezdése előtt Jézus negyven napra visszavonult a pusztába, ahol a sátán megkísértette (vö. Mk 1,12–15). Az evangélista hangsúlyozza, hogy „a Lélek – a Szentlélek – vitte ki Jézust a sivatagba” (Mk 1,12).

A Szentlélek, aki közvetlenül azután, hogy Jézus megkeresztelkedett Jánosnál a Jordán folyóban, leszállt rá, ugyanaz a Lélek most arra készteti, hogy a sivatagba menjen, hogy szembenézzen a kísértővel, hogy harcoljon az ördöggel.

Jézus egész léte Isten Lelkének jegyét viseli magán, aki indítja, inspirálja, irányítja.

Gondoljunk csak a pusztára, a sivatagra. Álljunk meg egy pillanatra ennél a természetes, ugyanakkor jelképes környezetnél, mely annyira fontos a Bibliában. A puszta az a hely, ahol Isten az ember szívéhez szól, és ahol feltör az ima válasza. A magány sivatagáról van szó, amikor a szív elszakad minden mástól, és csak ebben a magányban nyílik meg Isten igéje előtt. A puszta azonban a próba és a kísértés helye is, ahol a kísértő az emberi gyöngeséget és szükségleteket kihasználva hamis hangját Isten hangjának alternatívájaként állítja be, alternatív hangot képvisel, mely más utat, egy megtévesztő utat mutat. A kísértő megtéveszt.

A Jézus pusztában töltött negyven napja alatt ugyanis megkezdődik a Jézus és az ördög közötti „párbaj”, mely Jézus kínszenvedésével és keresztjével zárul. Krisztus egész szolgálata küzdelem a Gonosz ellen, s ez a küzdelem sokféle módon megmutatkozott: betegek gyógyítása, ördögűzés megszállott embereken, bűnök megbocsátása. Küzdelem. Az első szakasz után, melyben Jézus bizonyítja, hogy Isten erejével beszél és cselekszik, úgy tűnik, hogy amikor Isten Fiát elutasítják, elhagyják, s végül elfogják és halálra ítélik, az ördög kerekedik felül.

Úgy tűnik, az ördög nyert. Úgy tűnik, ő a győztes. A valóságban a halál volt az utolsó „sivatag”, melyen Jézusnak át kellett kelnie, hogy végleg legyőzte a sátánt és mindannyiunkat megszabadítson a hatalmától. Így nyert Jézus a halál sivatagában, hogy győzedelmeskedjen a feltámadásban.

Minden évben a nagyböjt kezdetén ez az evangélium Jézus megkísértéséről a pusztában emlékeztet bennünket arra, hogy a keresztény ember élete az Úr nyomdokait követve küzdelem a gonoszság szelleme ellen. Megmutatja, hogy Jézus önként szembenézett a kísértővel, és legyőzte; egyben emlékeztet arra, hogy az ördögnek lehetősége van megkísérteni minket. Tudatában kell lennünk e ravasz ellenség jelenlétének, akinek az az érdeke, hogy örökre elkárhozzunk, kudarcot szenvedjünk, és fel kell készülnünk arra, hogy megvédjük magunkat és megküzdjünk vele. Isten kegyelme biztosít bennünket, hogy hittel, imádsággal és bűnbánattal győzelmet aratunk az ellenség felett. Szeretnék egy dolgot kiemelni: a kísértések során Jézus sosem beszél az ördöggel, soha.

Élete folyamán Jézus sosem folytatott párbeszédet az ördöggel, soha. Vagy kiűzi a megszállottakból, vagy elítéli, vagy rámutat rosszindulatára, de sosem folytat vele párbeszédet.

Úgy tűnik, hogy a pusztában párbeszéd folyik, mert az ördög három javaslatot tesz, Jézus pedig válaszol. De Jézus nem saját szavaival válaszol. Isten igéjével, a Szentírás három szövegével válaszol. És ezt mindannyiunkért teszi. Amikor a csábító közeledik, elkezd csábítani bennünket: „Gondold ezt, tedd ezt…”, a kísértés az, hogy beszélgetésbe elegyedjünk, ahogyan Éva tette. Éva azt mondta: „Nem szabad, mert mi…”, tehát belemegy a beszélgetésbe. És ha belemegyünk a beszélgetésbe az ördöggel, akkor vereséget szenvedünk. Véssétek ezt elmétekbe és szívetekbe: az ördöggel sosem szabad leállni beszélni! Nem lehetséges a párbeszéd! Csak Isten igéje!

A nagyböjt idején a Szentlélek minket is arra késztet, hogy Jézushoz hasonlóan kimenjünk a pusztába. Láttuk, nem fizikai helyről, hanem egzisztenciális dimenzióról van szó, melyben csendet kell teremtenünk, hallgatnunk kell Isten szavát, „hogy valódi megtérés menjen végbe bennünk” (Könyörgés nagyböjt I. vasárnapján B évben [az olasz misekönyvben]).

Ne féljünk a pusztától, szánjunk időt arra, hogy többet imádkozzunk, csendet tartsunk és magunkba szálljunk!

Ne féljünk tőle! Arra kaptunk meghívást, hogy Isten útjain járjunk, megújítva keresztségi ígéreteinket: ellentmondunk a sátánnak, minden művének és minden csábításának. Az ellenség ott ólálkodik, vigyázzatok! És sose beszéljetek vele!

Bízzuk magunkat Szűz Mária anyai közbenjárására!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvérek!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm a lengyel híveket! Ma a lengyelországi Płock kegyhelyre gondolok, ahol kilencven évvel ezelőtt az Úr Jézus megjelent Szent Faustina Kowalskának, és az Isteni Irgalmasság különleges üzenetét bízta rá. Szent II. János Pál révén ez az üzenet az egész világra eljutott, és ez nem más, mint a meghalt és feltámadt Jézus Krisztus evangéliuma, aki az Atya irgalmát közvetíti felénk. Tárjuk ki előtte szívünket, és mondjuk hittel: „Jézusom, bízom benned!”

Köszöntöm a római San Giovanni dei Fiorentini-plébánia Talità Kum csoportjának fiataljait és felnőttjeit. Köszönöm, hogy itt vagytok! Örömmel haladjatok tovább nemes terveitek megvalósításában!

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek: süt a nap, szép és jó vasárnapot! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez!

Viszontlátásra!

Forrás: Magyar Kurír