Ferenc papa a nagybojtrol

Ferenc pápa: Nagyböjt idején fedezzük fel újra az egyszerűség, a valóság szépségét

A Szent Márta-ház kápolnájában május 8-án reggel bemutatott szentmiséjében a pápa a napi olvasmányról elmélkedett, amely Izajás próféta könyvéből (Iz 58,1-9a) származott.

Ferenc pápa az életünkben jelen levő valóságos és formális viselkedés közötti különbségről beszélt homíliájában. A kettőnek együtt kell járnia, különben látszat létben élünk, amelyben sem az igazság, sem a szív nincs jelen. A nagyböjt idején újra fel kell fedezni a megjelenés egyszerűségét a böjtölés, a jótékonyság és az ima által. A keresztények örömmel tartsanak bűnbánatot, legyenek nagylelkűek a rászorulókkal, de ne verjék ezt nagydobra. Rejtve forduljanak az Atyához, anélkül, hogy azt várnák, hogy mások megcsodálják őket. Jézus idejében nyilvánvaló volt a példa a farizeusok és az írástudók viselkedésében. Ma a katolikusok „igaznak” tartják magukat, mert úgy gondolják, hogy egyfajta „társulathoz” tartoznak, minden vasárnap mennek templomba és nem olyanok, mint azok a szerencsétlenek, akik nem értenek semmit – mondta a pápa.

Amikor a valóság és a látszat eltér, akkor álszentek vagyunk
Azok az emberek, akik a látszatot, a külsőséget keresik, soha nem ismerik fel, hogy bűnösök. Amikor azt mondod nekik, hogy bűnösök, a válaszuk az lesz, hogy igen, de mindannyian azok vagyunk és ugyanúgy továbbra is „igaznak” érzik magukat. Igyekeznek szentként megjelenni, de mindez csak látszat – jegyezte meg Ferenc pápa. Amikor pedig eltér a valóság és a látszat, az Úr azt mondja: álszent.

Ismerjük fel saját következetlenségeinket
Mindenkit megkísért az álszentség, de a Húsvéthoz vezető idő alkalom arra, hogy felismerjük saját következetlenségeinket és azonosítsuk a valóság elrejtése céljából alkalmazott smink rétegeit. A fiatalokról, a hitről és a hivatás megkülönböztetésről tartott tavalyi püspöki szinóduson előkerült az álszentség témája. A fiatalokra nem tesz mély benyomást az, aki a külsőségeket keresi, de viselkedésében nem következetes. Ez elsősorban akkor zavaró, amikor a „vallás szakemberei” viselkednek álszent módon. Az Úr ehelyett azt kéri tőlünk, hogy legyünk következetesek.

Sok keresztény kihasználja a munkavállalókat
Sok keresztény, gyakorló katolikus kihasználja az embereket, a dolgozókat! – állapította meg a pápa. Nyár elején elküldik, hogy ősszel újra felvegyék őket, így azoknak nincs joguk a nyugdíjra és nem tudnak előrehaladni életükben. Sokan az ilyen munkaadók közül katolikusnak mondják magukat, járnak a vasárnapi misére… Ez halálos bűn! Milyen sokan megalázzák a dolgozókat! – jelentette ki a pápa.

Nagyböjt idején fedezzük fel újra az egyszerűség, a valóság szépségét
Homíliája végén a pápa mindenkit arra hívott, hogy nagyböjt idején fedezze fel újra az egyszerűség, a valóság szépségét, amelynek egységben kell lennie a látszattal. Kérjünk az Úrtól erőt és alázattal haladjunk előre úgy, ahogy tudunk. Ne sminkeljük ki lelkünket, mert ha ezt tesszük, az Úr nem ismer fel minket. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy következetesek tudjunk lenni és ne legyünk hiúak, ne mutassuk magunkat méltóbbnak, mint amik vagyunk. Kérjük a kegyelmet nagyböjtben, hogy legyen következetesség a valóság és a formalitás, valamint a valóság és a külsőség között életünkben – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Somogyi Viktória / Barbara Castelli – Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.