Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Imádságok

Egy négy szóból álló, félelmetesen hatékony imádság

imadsag imadkozas Egyedi
Fotó: Shutterstock

“Beszélj, Uram, szolgád figyel!” (1Sám, 3, 9). Ezekkel a szavakkal válaszol az Úrnak Éli főpap szolgája, Sámuel. Ez a ráhagyatkozó ima minden keresztény imája is, aki az Urat kívánja szolgálni, olyan szolgálatban, ami a meghallgatással kezdődik.

Nem magától értetődő dolog bizalommal válaszolni Isten mindennapi hívásaira. Ez a négyszavas ima azonban segíthet, mert megadja a kulcsot az önátadáshoz, az Istenre hagyatkozáshoz. Háromszor szólította az Úr Sámuelt, Éli pap szolgáját, de a fiú a mesteréhez fordult. Minden alkalommal azt válaszolja Éli papnak, hogy “Itt vagyok”, anélkül, hogy megértette volna, hogy az Úr hívja őt. Végül Éli adja az ifjú Sámuelnek ezt az imádságot. Éli ugyanis megértette, hogy az Úr hívta a gyermeket, és azt mondja neki: «Menj, feküdj vissza, és aztán ha valaki szólít, így válaszolj: “Beszélj, Uram, szolgád figyel.”» (1Sám, 3, 9). 

Megrendítő ez a néhány kis szó a ráhagyatkozásról. Sámuel engedi, hogy többször is kirángassák álmából. „Amikor a fügefa alatt voltál” c. könyvében Adrien Candiard domonkos atya minket is arra hív, hogy engedjük magunkat megzavarni Krisztustól: «A hívás megzavar minket a rendrakás közepette, de éppen ezzel a rendetlenséggel teszi megfelelő helyére belső rendetlenségünk minden elemét. Azért érkezik, hogy rendet tegyen a mi valódi, legmélyebb vágyunk körül. A hívás, a hivatottság bennünk van: ez az a vágy.»

Hagyjuk magunkat kirángatni az alvásból

Az Ószövetségnek ez a szakasza arra is tanít minket, hogy az embernek önmagán kívül szüksége van valakire ahhoz, hogy meghallja Isten hangját. Egy barát, egy közeli hozzátartozó, egy szerzetes vagy szerzetesnővér mind lehet az az ember, aki segít a kereszténynek felismerni a hívást, bármi legyen is az.

Végül pedig, Isten az éjszaka közepén hívja Sámuelt szolgálatára. Nos, mindannyian egy kicsit ’Sámuelek’ is vagyunk: mindegyikünknek szüksége van arra, hogy felébresszék álmából, szó szerint és átvitt értelemben is. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy milyen álomból kell felébrednie ahhoz, hogy kövesse Istent. Mondjuk tehát Istennek az éjszakánkban ezeket a szavakat: «Beszélj, Uram, szolgád figyel.»

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

448228424 978604777606964 7730433032197742235 n Medium

Ferenc pápa

„Az egész Szentírást Isten sugalmazta. Isten szeretetét Isten szavaiból ismerjük meg” címmel tartotta Ferenc pápa új sorozatának harmadik katekézisét a június 12-i szerdai általános...

Durham Cathedral Nave Medium Durham Cathedral Nave Medium

Hangoló

Egy zarándok barátságtalannak találta a durhami katedrálist, mert ott épp egy popzenei koncertre készültek. Mindig is lenyűgözött a brit történelem. Gyermekkoromban felkeltették az érdeklődésemet...

baptism baby cute little feet of a girl at christ 2023 11 27 05 07 14 utc Medium baptism baby cute little feet of a girl at christ 2023 11 27 05 07 14 utc Medium

Nagy kérdések

A neveknek igen nagy jelentősége van. A családneveknek azért, mert gazdag történelmi múltat hordozhatnak, és rámutatnak a szülők és a gyermekek közötti mély kötelékekre....

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi X. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért,...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. A Női TérErő következő adásában Felcser Judit a vendég. Judit daganatos...

Életmód

A szentmise bőséges kegyelemmel tölti el azokat, akik részt vesznek rajta. Miért ne fontolnánk meg, hogy vasárnap mellett hétköznap is elmenjünk szentmisére? Jézus áldozata...