Mi az a kereszténydemokrácia?
A Tusványosi Szabadegyetemen kaptunk erre egy választ a miniszterelnök úrtól, azonban jó, ha valamivel mélyebbre ásunk egy kicsit. A katolikus lexikon a következőt írja:
„a kereszténydemokrácia az a politikai irányzat, mely a közjót a demokrácia révén, a minden emberhez szóló evangéliumi üzenetből merített keresztény elvek szerint akarja szolgálni.”
Jelen írásunkban induljunk ki ebből az idézett meghatározásból, és kalandozzunk ebben a demokráciában: nézzük meg, hogy milyen lehetne.
hirdetés
Érdekes módon Machiavelli azt mondja, hogy az állam nem lehet olyan, mint egy jó keresztény. Természetesen ő más korban gondolkodott, történetesen a királyságok működésében, azért mégsem léphetünk tovább anélkül, hogy szemügyre vegyük a meglátását. Az olasz állambölcselő szerint nem lehet ugyanolyan mértékkel mérni a jó uralkodót, mint a jó szerzetest. Ennek feladata vezetni az országot, amannak pedig, hogy Krisztus követőjeként szent életet éljen. A királynak néha kegyetlennek kell lennie, a szerzetesnek mindig szentnek. Miért a kegyetlenség az uralkodó esetében? Mert van, amikor háborúzni kell, van, amikor felkeléseket kell leverni, van, amikor összeesküvőket kell kivégeztetni. Hiszen ha ezt nem teszi meg, akkor saját hatalmát és államának létét veszélyezteti. Végsősoron arról van szó, hogy egy szent életű emberből nem lesz jó diktátor. De mi a helyzet a demokráciában?
A kereszténydemokrácia szótári értelmében azt jelenti, hogy az alkotmányt úgy írják meg, hogy az Evangéliumból átemelik az értékeket az alkotmányba (gondoljunk bele ennek érdekes implikációiba!). Továbbá azt is, hogy a bürokrácia is az evangélium értékei alapján kerül megszervezésre. A törvények, amelyeket hoznak, szintén az evangélium fényében íródnak. A kereszténydemokrácia tehát nem azt jelenti, hogy egy államvallás kormányozza az országot. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az ilyen állam nem liberális. Előbb nézzük meg azonban közelebbről, hogy milyen a liberális állam. Szükségünk van ezt tisztázni, mert gyakorta a nyugatot pusztán értetlenül szemléljük.
Körülbelül az I. világháborúig a liberális gondolkodás többek között azt jelentette, hogy egyenlővé kell tenni a társadalom minden tagját: legyen az paraszt, nemes stb. Az I. és II. világháború nehéz évei után, a vasfüggöny kecsegtető felén mivel nem volt kommunizmus, az ottani társadalmakban elkezdődött a háborúk egyfajta feldolgozása. Nagyon leegyszerűsíthetjük egy mondatba a folyamat eredményét: mindent szabad, csak háború ne legyen. Tehát, a háború borzalmaira adott válasz lassan elindította azt, hogy bármit meg kell engedni, mert mindent tiltás a diktatúrára emlékeztet. Eszerint az Európai 0 pont nem Krisztus születése, hanem átvitt értelemben a háborúk. A második világháborút túlélők megundorodtak a harctól és öldökléstől. Valamiképpen az öreg kontinens csalódott lett önmagában. Ezt a mély csalódottságat kívánta a nyugat teljes liberalizmussal helyreállítani: azaz tegyünk mindent szabaddá, hogy háború ne legyen többé. Érdekes módon azonban a háború utáni újrakezdést a kereszténydemokraták vitték végbe Franciaországban és Németországban. Az ők érdeme voltaképpen, hogy létrejött az Európai Unió. Mindezek ellenére nem tudták megállítani a háború okozta csalódás hosszútávú következményeit lelki szinten.
A tegyünk mindent szabaddá és szabadítsunk fel mindenkit elv érdekes módon például a homoszexuálisokat is úgy kezelte, mint a jobbágyok felszabadítását. Őket fel kell szabadítani a társadalmi elnyomás alól, és egyenlő „kapcsolati” jogokat kell adni nekik. Ne értsen félre a kedves olvasó, az egyenlőséget nagyra értékelem, és az emberek szabadságát úgyszintén. Azonban keresztény emberként szkeptikus vagyok minden olyan törvényesítéssel kapcsolatban, amely a hagyományos évezredek alatt bevált családot szaggatja szét. De mindemellett beszélhetünk a feminizmusnak is arról a fajtájáról, ami nem a nők megbecsülését kívánja megteremteni, hanem már komédiát csinál önmagából. Valahogy úgy, miként Robespierre-nek sikerült a forradalmat is terrorrá változtatni.
Haladjunk tovább azonban a kereszténydemokrácia útján. Az ilyen állam mindenkinek biztosítja alkotmányosan az emberi jogait és méltóságát. Azonban nyilván az evangéliumból kiindulva nem mondja azt, hogy mindent szabad, ameddig más szabadságát nem bántjuk. Nem mondja ezt, mert ez ugyan szép mondat, de nem hasznos. Nézzük csak: a liberális állam azt mondja például, hogy a pornó ipar rendben van, ameddig más szabadságát nem sérti (illetve adót fizet!). Igen ám, de az ilyen állam nem számol a manipulálással, nem számol azzal, hogy a rengeteg fiatal, aki függőségben lesz eme filmektől, később nem tud normális kapcsolatot kialakítani.
Tehát: a kereszténydemokráciában vannak értékek, amelyeket nem kérdőjelezünk meg. Nem azért mert diktatúra van, hanem azért mert elfogadja az állam: az ember nem csak polgár, hanem teremtés is. Nos, itt van a legérdekesebb és legvitatottabb kérdése az ilyen államnak. Hiszen elméletileg akkor működik a kereszténydemokrácia, ha valamilyen fedezet van rá. Az ország, amely elveszíti hitét az Istenben, az nem tud kereszténydemokráciát létrehozni. Napjainkban keresztény értékekről beszélünk csak. Amennyiben CSAK értékekről fogunk beszélni, nem lesz mélyen gyökerező keresztény államunk. Hogyan értem ezt? A napi sajtóban legtöbbszőr azt halljuk, hogy meg kell védeni a keresztény értékeket és társadalmunkat. Ez nemes, és igencsak örömteljes gondolkodás. De mi, a nemzet őriznünk kell hitünket, hiszen a keresztény értékek hit nélkül összeomlanak, miként nyugaton is történt, mert csak az érti az értékek lényegét (és nem vezethető meg) aki hisz: azaz élő kapcsolatot ápol Krisztussal. Mindez azért, mert a népakaratot testesíti meg az állam, mi szervezzük környezetünket, amelyben élünk.
Összefoglalásként: a kereszténydemokrácia olyan demokrácia, amely alaptörvényében tartalmazza az evangéliumi emberszeretetet és olyan rendszert hoz létre (egészségügy, oktatás, gazdaság stb.), amely szintén ezeket az erkölcsi normákat követi. Ugyanakkor elengedhetetlen annak érdekében, hogy a kereszténydemokrácia megmaradjon, hogy a polgár is keresztény ember legyen, aki ápolja kapcsolatát Krisztussal, és tisztában van az evangélium tanításával. Az egyén jogainak határa a másik szabadsága, de csak azzal a feltétellel, hogy e jog nem rombolja a társadalmat és a másik ember életének kiteljesedését nem gátolja. Eszerint például a prostitúció intézményesítését nem engedélyezi a keresztény állam. A liberális állam azt mondja ilyen esetben (pl. Hollandia), hogy amennyiben senkit nem kényszerítenek, és saját belelegyezésével választja e szakmát, és természetesen adót fizet, minden rendben van. A keresztény állam ezzel szemben nem engedélyezi, mondván, hogy ez a fajta pályaválasztás ellentmond az emberi teremtmény szakralitásának, hiszen Isten képmása. Az ilyen állam feltételezi azt is polgárjáról, hogy ennél többre is képes, és ebben segítséget nyújt. Nem utolsó sorban: az keresztény állam nem kíván adót szerezni erkölcstelen dolgokból.
