Ferenc pápa Jászvásáron utalt a csángókra – az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta
Ferenc pápa az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta a romániai Jászvásáron (Iasi), ahol betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.
A pápa Csíksomlyóról érkezett a kelet-romániai városba, amely Moldva történelmi fővárosa. Ott van a központja a jászvásári római katolikus püspökségnek, ahol mintegy 250 ezer, többségében román anyanyelvű katolikus tartozik. Ferenc pápa felkereste a helyi székesegyházat, ahol mintegy ezer beteggel találkozott. Az egyházfő áldását adta rájuk, majd sokukkal elbeszélgetett, átölelte és bátorította őket.
Ezt követően az egyházfő a helyi Kultúrpalota előtti térre utazott a pápamobillal, ott egy nagyobb színpadot állítottak fel erre az alkalomra. A pápát az egyházmegye fiataljai köszöntötték, tanúságot tettek hitük mellett, kitérve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembesülniük.
A pápa több tízezer ember előtt mintegy 25 perces beszédet tartott, amelynek kezdetén külön köszöntötte a moldvai egyházmegyében élő csángókat, lengyeleket és oroszokat. A romániai látogatás mottója jegyében a pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy járjanak együtt, örvendjenek a közös találkozásoknak még akkor is, ha ez nem mindig könnyű.

A Szentlélek mindannyiunkat egybe gyűjt és segít, hogy felfedezzük az együttlét szépségét és találkozni tudjunk annak érdekében, hogy együtt tudjunk járni. A Szentlélek átöleli különbözőségeinket és erőt ad, hogy megnyíljanak a remény útjai, mindenkiből kihozva a legjobbat. Nehéz együtt járni – jelentette ki a pápa. Ez egy ajándék, amit kérnünk és építenünk kell, valamint amit tovább kell adnunk. A pápa azt kérte a szülőktől, nagyszülőktől, hogy amit az úton haladva megtanultak adják át gyermekeiknek, unokáiknak: sose feledjék el gyökereiket. Életben kell tartani az anyák, nagyanyák hitét!
A gonosz megoszt, elveszejt, szétválaszt és ellenségeskedést teremt, bizalmatlanságot gerjeszt – húzta alá a pápa. Azt akarja, hogy egymástól és magunktól elszakadva éljünk. A Szentlélek ezzel szemben arra emlékeztet, hogy nem vagyunk névtelen, elvont, arc nélküli lények, akiknek nincs történelme és identitása. Létezik egy nagyon erős spirituális kötelék, amely egyesít, támogat minket és minden kapcsolatnál erősebb: a gyökerek. Tudjuk, hogy egymáshoz tartozunk és mindegyikünk élete összekapcsolódik a többiek életével. Ahhoz, hogy együtt járjunk, nem szabad elfelejteni azt, amit a családban tanultunk – figyelmeztetett a pápa. Elmondta: az egyéni boldogság csak úgy valósulhat meg, ha mást boldoggá teszünk. Szeretet és Isten nélkül nem élhet az ember a földön.
A pápa beszédében utalt rá, hogy a zarándokok a középkorban a Via Transilvana-n (az erdélyi úton) keresztül indultak Santiago de Compostela-ba. Ma a világ minden tájáról érkeznek fiatalok Jászvásárra, a fiatalok fővárosává vált. Ez arra hívja a települést, hogy nyisson utakat az együtt járáshoz. Innen ma a jövő új útjai indulhatnak el Európa és a világ számos helye felé. A XXI. századi zarándokok új képzelőerővel teremtsenek olyan kötelékeket, amelyek egyesítenek minket.
Beszéde végén Ferenc pápa Szűz Mária kegyelmébe ajánlotta a fiatalok, a családok és az egyház jövőjét Jászvásáráson.

A pápa beszéde után egyetemes könyörgések hangzottak el az egyházmegyében élő hívek anyanyelvén, egyebek mellett magyarul is. Csíksomlyón is az erdélyi egyházmegyékben élők anyanyelvén, így románul és németül is elhangzottak az egyetemes könyörgések, hiszen a pápai látogatás egyik fontos célja az volt – a szervezők korábbi közlése szerint -, hogy erősítse a romániai katolikus egyházon belül az összetartozást és az egységet.
Ferenc pápa pénteken érkezett Romániába, ahol először Bukarestben találkozott román állami vezetőkkel és az ortodox egyház elöljáróival, majd szentmisét mutatott be a Szent József székesegyházban. Szombaton a csíksomlyói hegynyeregben pontifikált szentmisét, ezt követően utazott Jászvásárra.
Az apostoli látogatás utolsó napján, vasárnap Balázsfalvára utazik, a román görög katolikusok szellemi központjába, ahol mise keretében boldoggá avat hét román görög katolikus püspököt.
Vatican News, MTI, Katolikus.ma