Saint Peters Basilica facade Rome Italy Custom

A pápa azt kívánja, hogy a Szent Péter-bazilikában mindenki kaphasson áldást

Most, hogy alig néhány hét választ el bennünket a 2025. jubileumi évtől, a pápa fogadta a Szent Péter-bazilikában dolgozó munkatársakat, köztük azt a sok gyóntatópapot, akik egymást váltva szolgálnak minden nap a gyóntatófülkékben. Egyetlen utasítást adott nekik: mindenkit fogadjanak!

2024. november 11-én, amikor a Szent Péter-bazilikában dolgozó munkatársakat fogadta, Ferenc pápa kifejezetten azt kérte a gyóntatópapoktól, hogy „mindent bocsássanak meg” a szentségért és kiengesztelésért folyamodó katolikus híveknek. Kifejezte azt az akaratát is, hogy az áldást kérő nem-keresztények, köztük a muszlimok és más vallások hívei is kaphassanak áldást.

„Ebben a hatalmas épületben mindenkinek, de valóban mindenkinek szívesen látottnak kell éreznie magát” – mondta a pápa a Szent Péter Műhely, a római Kúria azon részlege szakszemélyzetének és munkatársainak, amely a világ egyik legnagyobb bazilikájának fenntartását és életét irányítja. A bazilikát, amely azon a helyen épült, ahol állítólag Péter apostolt eltemették, naponta 40-50 ezer ember látogatja – ismertette nemrégiben a becsült számot a bazilika vezetője, Gambetti bíboros, a Szent Péter-bazilika főpapja.

Annak érdekében, hogy minél többen megismerkedhessenek ezzel a kegyhellyel, elérhetővé válik egy mesterséges intelligencia program, amelyet a pápának november 11-én mutattak be. A bazilika honlapján december 1-jétől elérhető szoftver lehetővé teszi, hogy a látogatók több mint 400 000 fénykép segítségével virtuálisan bejárják a bazilikát. Alig pár héttel a római jubileumi év megnyitása előtt a zarándokok valós időben láthatják majd, hogy hányan látogatják a Szent Péter-bazilikát, és ez megkönnyíti a látogatások megszervezését.

„Mindent, mindent, mindent meg kell bocsátani”

Annak ellenére, hogy turisták ezrei özönlenek ide, a Szent Péter-bazilika igyekszik fenntartani az imádságos légkört. A gyóntatópapok minden időben készenlétben állnak, hogy fogadják a hívek közül azokat, akik ezt kívánják. A pápa a beszédében hozzájuk fordult, és azt kérte, hogy „mindent bocsássanak meg”. „Mindent, mindent, mindent meg kell bocsátani” – nyomatékosította, arra kérve őket, hogy ne beszéljenek hosszasan és ne mondják azt, hogy »ezt vagy azt [kell a hívőnek tennie]«.

Jegyzeteiből újból feltekintve, a pápa beszámolt arról, hogy a Szent Péter templom gyóntatói elmondták neki, hogy sok muszlim vagy más vallású ember is „odajön, hogy áldást kérjen”. „Mindig adjátok meg mindenkinek az áldást, és akik gyónni akarnak, bocsássatok meg mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek” – hangsúlyozta.

Ezt a „mindenkinek” kifejezést („tutti, tutti, tutti”) az elmúlt hónapokban rendszeresen használta Ferenc pápa. A 2023 nyarán Lisszabonban rendezett Ifjúsági Világtalálkozón ez lett a jelmondata annak a több százezer katolikus fiatalnak, akik a világ minden tájáról jöttek, hogy együtt imádkozzanak Ferenc pápával.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.