Ferenc papa az anyagi javakrol

Ferenc pápa: Az anyagi javak szükségesek és jók, de rabságba ejthetik a szívet!

Augusztus 4-én a Szentatya az ostoba gazdagról szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a vasárnap déli Angelus előtt, utána pedig külön is megemlékezett a napokban történt amerikai vérengzések áldozatairól.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium (vö. Lk 12,13–21) azzal a jelenettel kezdődik, hogy valaki előlép a tömegből, és arra kéri Jézust, hogy oldjon meg egy családi örökséggel kapcsolatos jogi vitát. Ő azonban nem foglalkozik a vitával, hanem arra buzdítja az embereket, hogy óvakodjanak a kapzsiságtól, vagyis a birtoklási vágytól. Hogy lebeszélje hallgatóit erről a vagyon utáni rohanásról, Jézus elmondja az ostoba gazdagról szóló példázatot, aki boldognak képzeli magát, mert rendkívüli termése volt, és felhalmozott vagyonával biztonságban érzi magát. Érdemes nektek is elolvasnotok ezt a példabeszédet, Szent Lukácsnál találjátok, a 12. fejezet 13. versétől kezdve. Gyönyörű példázat, és nagyon tanulságos! Akkor érkezünk az elbeszélés lényegéhez, amikor világossá válik az ellentét, mely a között feszül, amit a gazdag magának tervez, és amit Isten végez.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1016

A gazdag három dolgot képzel lelke, vagyis önmaga elé: a felhalmozott nagy vagyon, a sok év, melyeket ez a vagyon biztosítani látszik, a harmadik pedig a pihenés és a féktelen jólét (vö. Lk 12,19). A szó viszont, melyet Isten hozzá intéz, keresztülhúzza számításait. A „sok év” helyett Isten „ennek az éjjelnek” a közeliségére utal (még ma éjjel meghalsz); az „élet élvezete” helyett figyelmezteti, hogy számot kell adnia életéről (számot kell adnod életedről Istennek), és Isten majd ítéletet mond felette. A felhalmozott nagy vagyonnal szemben pedig, melyre a gazdag mindent alapozni akart, a kérdés szarkazmusa áll: „Kié lesz mindaz, amit szereztél?” (Lk 12,20). Gondoljunk csak az örökséggel kapcsolatos veszekedésekre! Mennyi veszekedés van a családokban! Mindnyájan ismerünk eseteket, amikor csak úgy sereglenek az emberek, amikor valaki meghal: jönnek az unokák, hogy lássák, „mi az, ami engem illet”, és aztán mindent széthordanak. Ebben a szembeállításban válik érthetővé az „ostoba” megnevezés, amellyel Isten ehhez az emberhez fordul, ez ugyanis olyan dolgokra gondol, amelyeket megfoghatónak vél, pedig azok csak a képzelet szüleményei. Ostoba, mert a gyakorlati életben megtagadta Istent, nem számolt vele.

A példázat befejezése, melyet az evangélista megfogalmaz, egyedülállóan találó: „Így jár az, aki magának gyűjt kincset ahelyett, hogy Isten mértéke szerint gazdagodna” (Lk 12,21). Ez a figyelmeztetés arra a horizontra utal, amelyre mindnyájunknak figyelnünk kell. Az anyagi javak szükségesek – javak! –, de arra szolgáló eszközök, hogy tisztességesen éljünk, és megosszuk azokat a rászorulókkal. Jézus ma arra hív, hogy gondoljuk meg: a vagyon rabságba ejtheti a szívet, és elfordíthatja a valódi kincstől, amely a mennyben van. Erre emlékeztet minket Szent Pál is a mai szentleckében. Azt mondja: „A fentieket keressétek… Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre” (Kol 3,1–2).

Ez természetesen nem elidegenedést jelent a valóságtól, hanem igazán értékes dolgokra való törekvést, ilyenek: az igazságosság, a szolidaritás, a befogadás, a testvériség, a béke, minden, ami az ember valódi méltóságához tartozik. Azt jelenti, hogy nem világias, hanem evangéliumi stílus szerint megvalósított életre törekszünk: szeretni Istent egész valónkkal, és szeretni a felebarátot, ahogyan Jézus szerette, vagyis szolgálva és önmagunk odaadásával. A pénzsóvárság, a birtoklási vágy nem teszi megelégedetté a szívet, sőt még nagyobb éhséget idéz elő! A mohóság úgy működik, ahogyan a finom cukorkák: kiveszel egyet, azt mondod: „milyen finom!”, és már veszed is a másodikat. Egyik a másikat követi. Így vagyunk a kapzsisággal: sosem lesz elég! Legyetek óvatosak! Az így értett és megélt szeretet az igazi boldogság forrása, míg az anyagi javak és a vagyon mértéktelen gyűjtése gyakran nyugtalanság, ellenségeskedés, hatalommal való visszaélés, háborúk forrása. Sok háborút a kapzsiság robbant ki!

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy ne engedjük elkápráztatni magunkat múló biztonságot nyújtó dolgoktól, hanem mindennap az evangélium örök értékeinek hiteles tanúi legyünk!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Lélekben közel vagyok azoknak az erőszakos cselekményeknek az áldozataihoz, amelyek ezekben a napokban történtek, és védtelen emberek életének kioltásával jártak az Egyesült Államok-beli Texasban, Kaliforniában és Ohióban. Kérlek benneteket, csatlakozzatok hozzám, és imádkozzunk közösen azokért, akik életüket vesztették, a sebesültekért és családtagjaikért. Üdvöz légy, Mária…

Éppen ma száz éve annak, hogy meghalt a szent ars-i plébános, a jóság és szeretet példaképe minden pap számára. E jeles évfordulón levelet küldtem a világon élő összes papnak, hogy bátorítsam őket, maradjanak hűek ahhoz a küldetéshez, amelyre az Úr meghívta őket. Ennek az alázatos és népét teljes odaadással szolgáló plébánosnak a tanúságtétele segítse felfedezni a mai társadalomban gyakorolt szolgálati papság szépségét és fontosságát!

Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiak és más országokból érkezett zarándokok: családok, társulatok, egyes hívők.

Ma a fiatalok sok csoportja van itt. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket! Ahol fiatalok vannak, ott zajongás hallható, és ez kegyelem! Külön is szeretném köszönteni az új-mexikói és nebraskai amerikai egyetemek női kosárlabda-csapatait; a veronai ifjúságpasztorációs csoportot; a Ponte di Brenta-i, entraticói, ceresei fiatalokat és a bergamói kisszeminárium papnövendékeit.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír

Kapcsolódó tartalom

  • Olcsó egyház ingyen van?

    Publicisztika a valóság egy szeletéről. Mi az, hogy? Nincs is tétje. Nem is veszem szívre. Hiszen ingyen van. Beleszülettem. Semmit nem kellett tennem érte. Csak úgy  készen kaptam. Egyenesen az ölembe hullt. Sőt, kijár nekem. Alanyi jogon. Hiszen értem alapították: Jézus, vagy kicsoda… Legföljebb kikövetelem, kierőszakolom, kiharcolom, hogy legalább papíron odatartozhassak. Mert hát csak kell…

  • Newman fájdalommal teli, igazságkereső útja

    1976 óta ez a 19. századi pap és teológus volt az első olyan brit, akit szentté avattak. Sophie Scholl ígéretes nácinak indult Németországban, amíg nem találkozott John Henry Newman személyes lelkiismeretről szóló írásaival. Részben a 19. századi katolikus pap és teológus ösztönözte arra, hogy 1942-ben a müncheni egyetemen szórólapokkal hívja fel a figyelmet a nemzeti…

  • A sábáttól a vasárnapig

    Újra meg újra vasárnap: egy különleges nap története Manapság a legtöbb vallásban a legfontosabb nap a vasárnap, az istentisztelet napja. Da vajon miért éppen a vasárnap? Hiszen a zsidó hagyomány alapján Jézus is sábát napját ünnepelte. Történeti visszatekintés a vasárnapi ünnepnap kialakulására. A misét hagyományosan minden vasárnap délelőtt ünnepeljük. A szabályokat mindenki ismeri, akár részt…

  • Az alázat nem az, aminek a legtöbb ember gondolja

    Ne essünk abba a hibába, hogy félreértelmezzük az igazi alázatot. Sokan az alázatot kétes értékű erénynek tarják, mivel gyakran azt értik rajta, hogy az ember állandóan megalázkodik, vagy mások előtt lebecsüli önmagát. A félreértelmezett alázat veszélyes lehet, ha a Biblia szellemiségével, és a zsidó-keresztény hagyományokkal ellentétesen értelmezzük. Az alacsony önbecsülésű ember számára gyakran azt jelenti…

  • Kézenfogva a Lélekkel

    Az alábbiakban a széphavasi búcsún, Sebestyén Péter atya 2017. június 5-én elhangzott szentbeszédének szerkesztett változatát közöljük. Mottó:„Lélegezz bennem, Szentlélek, hogy szenthez illően gondolkodjam!Te késztess engem, Szentlélek, hogy szenthez illően cselekedjek!Te hozz bennem gyümölcsöt, Szentlélek, hogy vonzódásaim szentek legyenek!Adj erőt, Szentlélek, hogy a szent Erőt őrizzem!S te magad légy az én őrzőm, Szentlélek, téged és fényedet…

  • 4 hasonlat, ami segít megérteni az Egyház lényegét

    Az egyház hajó, menyasszony, ház vagy juhakol: gazdag tartalommal bíró jelképek Az elmúlt több mint hét évben, amióta Jorge Mario Bergoglio bíboros Ferenc pápaként szolgál, számtalan alkalommal utalt az Egyházra kedvenc képével, a „tábori kórház” hasonlattal. „Tisztán látom, hogy amire az Egyháznak ma leginkább szüksége van, az a sebek begyógyításának és a szívek felmelegítésének a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.