Ferenc pápa a Római Kúriának: „Legyetek éberek, a gonosz új köntösben tér vissza”

Ferenc pápa a Kúria tisztségviselőihez intézett éves karácsonyi beszédében arra kérte őket, hogy mindig legyenek hálásak az Istentől kapott kegyelmekért. Ne gondolják, hogy többé nincs szükségük a megtérésre, és minden módon járuljanak hozzá a békéhez.

Ferenc pápa csütörtökön a Római Kúria tagjaival szokásos karácsonyi találkozója alkalmával hétpontos beszédet mondott. Ebben arra kérte őket, hogy soha ne vegyék magától értetődőnek az Úr kegyelmeit, mindig járjanak a megtérés útján és legyenek béketeremtők egy olyan időszakban, amelyben még soha nem „éreztünk ekkora vágyat a békére”. Arról elmélkedett, hogy Jézus születése egy egyszerű és szegényes jászolban lecke arra vonatkozóan, hogy a dolgokat valós mivoltukban lássuk: „Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy visszatérjünk ahhoz, ami a saját életünkben lényeges, hogy elvessük mindazt, ami felesleges és potenciális akadály az életszentség útján.”

A pápa a továbbiakban a legfontosabb belső hozzáállásra szólított fel: a hálára. „Csak ha tudatában vagyunk az Úr velünk szemben tanúsított jóságának, akkor tudunk nevet adni annak a rossznak is, amelyet átéltünk vagy elszenvedtünk. Szegénységünk felismerése Isten szeretetének felismerése nélkül összezúzna minket” – mondta. „A hála állandó gyakorlása nélkül, végül csak kudarcainkat katalogizálnánk, és szem elől tévesztenénk azt, ami a legfontosabb: a kegyelmeket, amelyeket az Úr minden nap megad nekünk.”

Egy eseménydús évre visszatekintve a pápa hangsúlyozta: „mindenekelőtt szeretnénk megköszönni az Úrnak minden áldását. Reméljük, hogy ezek között az áldások között szerepel a megtérésünk is.” „A megtérés egy véget nem érő történet. A legrosszabb, ami történhet velünk, ha azt gondoljuk, hogy többé nincs szükségünk megtérésre, sem egyénként, sem közösségként.” Megtérni „azt jelenti, hogy mindig újra megtanuljuk, hogyan vegyük komolyan az Evangélium üzenetét, és hogyan ültessük át a gyakorlatba az életünkben. Nem egyszerűen a rossz elkerüléséről van szó, hanem arról, hogy minden jót megteszünk, amit csak tudunk.” „Ami az Evangéliumot illeti, mindig olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akiknek tanulniuk kell. Az az illúzió, hogy mindent megtanultunk, a lelki büszkeség hibájába ejt bennünket.” Ferenc pápa emlékeztetett a pontosan 60 évvel ezelőtti II. Vatikáni Zsinat által ihletett megtérésre, amely elindított egy erőfeszítést „az Evangélium teljesebb megértésére és arra,hogy miként tegyük azt korunkban fontossá, élővé és hatékonnyá”.

A Szentatya kijelentette, hogy ez a folyamat még korántsem ért véget. Az Egyház szinodalitásáról szóló jelenlegi elmélkedés rávilágít arra, hogy Krisztus üzenete megértésének folyamata soha nem ér véget, hanem folyamatosan kihívás elé állít bennünket, hogy Krisztus üzenetét tartsuk életben, és ne ejtsük foglyul. Hangsúlyozta az éberség szükségességét, figyelmeztetve a jelenlévőket, hogy naivitás lenne azt hinni, hogy a gonoszt végleg kiirtottuk: „Hamarosan egy új álarc alatt tér vissza.” „Korábban [a gonosz] durvának és erőszakosnak tűnt, most pedig elegánsan és kifinomultan jelenik meg. Ezt fel kell ismernünk, és még egyszer le kell lepleznünk.” „Ilyenek ezek az „elegáns démonok”: finoman belépnek, anélkül, hogy észre vennénk őket. Csak a lelkiismeret-vizsgálat napi gyakorlata teheti lehetővé, hogy tudatosítsuk őket” – mondta a pápa.

Arra biztatta a jelenlévőket, hogy mindig Krisztust helyezzék a középpontba, óva intve attól a kísértéstől, hogy „túlzottan bízzunk magunkban, stratégiáinkban és programjainkban”. Arra a kísértésre is figyelmeztette őket, hogy azt gondolják, „biztonságban vagyunk, jobbak vagyunk, mint mások, nincs többé szükségünk megtérésre”. Hozzátette: „Néhány hibánk, egyházként is, erőteljes felszólítás arra, hogy Krisztust helyezzük vissza a középpontba, mert ahogy Jézus mondja: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol” (Lukács 11,14-28).

Ferenc pápa beszédének utolsó két pontját a béke témájának szentelte abban az időszakban, amikor a háború sújtotta Ukrajnára, de a világunk különböző részein jelenleg is zajló konfliktusokra is gondolunk. „A háború és az erőszak mindig katasztrófa. A vallásnak nem szabad konfliktusokat szítania. Az Evangélium mindig a béke Evangéliuma, és egyetlen Isten nevében sem lehet „szentnek” nyilvánítani egy háborút.” „Ahol a halál, a megosztottság, a konfliktusok és az ártatlan szenvedés uralkodik, ott csak a keresztre feszített Jézust ismerhetjük fel” – mondta a pápa, megjegyezve, hogy „a béke kultúrája nem csak népek és nemzetek között épül fel. Mindannyiunk szívében kezdődik.” „Amikor aggódunk a háborúk és az erőszak terjedése miatt, saját magunk is hozzá tudunk járulni a békéhez azáltal, hogy igyekszünk kiirtani szívünkből minden gyűlöletet és haragot azokkal a testvérekkel szemben, akikkel együtt élünk.” A pápa arra hívta a Kúriát, hogy űzzék ki szívükből a keserűséget, a haragot és a neheztelés keserűségét: „Ha valóban azt akarjuk, hogy a háború lármája megszűnjön, és átadja helyét a békének, akkor mindannyiunknak önmagával kell kezdenie.”

Ezt követően rámutatott arra a „gyógyszerre”, amelyet Szent Pál javasolt a béke megteremtésére: a kedvességre, az irgalmasságra és a megbocsátásra. Hangsúlyozta, a kedvesség „azt jelenti, hogy mindig a jót választjuk az egymással való kapcsolatunkban”; az irgalmasság pedig azt, hogy „elfogadjuk: másoknak is megvannak a maguk határai”; és a megbocsátás azt jelenti, hogy „mindig adunk másoknak egy második esélyt, annak felismerésében, hogy szeszélyek által válunk szentekké”. „Isten ezt teszi mindannyiunkkal: folyton megbocsát nekünk, mindig talpra állít bennünket, mindig ad nekünk még egy esélyt. Nekünk is ezt kellene tennünk.” „A hála, a megtérés és a béke legyen ennek a karácsonynak az ajándékai” – fogalmazta meg jókívánságait Ferenc pápa a Római Kúria tagjaihoz intézett beszéde végén.

A pápa a találkozón két könyvet ajándékozott a jelenlévőknek. Az egyik „Jézus élete”, amelyet Andrea Tornielli, a Vatikáni Rádió műsorigazgatója írt, a másik pedig a „Menjünk át a másik partra” című kötet, amelynek szerzője Benito Giorgetta atya. Az elsőt 2022-ben adta ki az olasz Piemme, Casale Monferrato kiadó. Egy olyan szövegről van szó, amelyben a Názáreti Jézus története és életének elbeszélése Ferenc pápa erre vonatkozó szavaival váltakozik, aki a kötet bevezetőjét is írta. A második, amelyet egy molisei pap, Benito Giorgetta atya, San Timoteo in Termoli plébánosa írt Luigi Bonaventurával párbeszédben. A könyv elmeséli Luigi múltját a ‘Ndranghetában (a calabriai maffiában) és jelenjét, az igazságszolgáltatás munkatársaként szerzett tapasztalatait. A kötethez a pápa írt előszót és Luigi Ciotti atya pedig zárszót.