Ferenc pápa a humorról ír: „Az irónia gyógyszer”
Ferenc pápa jelenlegi kórházi tartózkodása alatt is megőrizte közismert humorérzékét. Sok helyütt beszámolnak arról, hogy betegágyából is viccelődik az őt körülvevőkkel vagy meglátogatókkal. Az őt gondozó orvoscsoport vezetője, Dr Sergio Alfieri a február 21-ei sajtótájékoztatón meg is említette, hogy amikor az egyik orvos úgy üdvözölte a pápát, hogy “Helló Szent Atyám”, akkor azt a választ kapta: “Helló, Szent Fiam”.
Ferenc pápa humora kapcsán felidézzük a CNA december közepén megjelent cikkét, amelyből megtudjuk, hogy Ferenc pápa cikket írt a New York Times-ba a humorérzék ápolásának fontosságáról, arról, hogy egy „kellő adag öniróniával” csökkentenünk kell az önimádatot, és mindenáron kerüljük el a „búslakodásban való dagonyázást”.
hirdetés
„A szentírás, amely sürget, hogy “ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3), arra is emlékeztet bennünket, hogy legyünk képesek újra mosolyogni” – írta Ferenc pápa a “Hope: The Autobiography” (Remény: Az Önéletrajz) című, januárban megjelenő új könyvéből adaptált esszéjében.
Az egyházfő „a spontaneitás, az emberség példáinak” nevezte azt a sok gyereket és időst, akikkel találkozik.
„Ők arra emlékeztetnek bennünket, hogy azok, akik föladják a saját emberségüket, mindent föladnak, és amikor nehéz lesz komolyan sírni vagy szenvedélyesen nevetni, akkor jutunk igazán lejtmenetbe. Érzéstelenített állapotba kerülünk, és az érzéstelenített felnőttek semmi jót nem tesznek se maguknak, se a társadalomnak, se az egyháznak”
– írta.
„Az irónia gyógyszer, nem csak arra, hogy másokat felderítsünk, hanem hogy saját magunkat is fölemeljük és megvidámítsuk, mert az önirónia hathatós eszköz az önimádat kísértése ellen”
– folytatta a pápa.
„Az önimádók állandóan a tükörbe néznek, dicsérik és bámulják önmagukat, de a legjobb tanács a tükör előtt az, hogy nevessünk önmagunkon. Ez mindannyiunknak jót tesz. Mert ez bizonyítja a régi közmondás igazságát, mely szerint csak kétféle tökéletes ember van: a halott és a még meg nem született.”
Ferenc pápa pápasága idején többször beszélt a humorról; ez év júniusában vendégül látott több mint 100 nevettetőt, stand-up komikust és humoristát a komédiások legnagyobb – és feltehetően egyetlen – összejövetelén a Vatikánban, amióta V. Piusz pápa az 1500-as években megszüntette a pápai bolond munkakörét.
Amikor nemrégiben a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal Korzikán járt, Ferenc pápa azt tanácsolta Macron elnöknek, hogy olvassa el a Gaudete et Exultate (Örüljetek és ujjongjatok) kezdetű apostoli buzdítását, és kiemelte azt a részt, amelyben Mórus Tamásra utal, aki humorérzékért imádkozott.
„Uram, adj nekem humorérzéket. Add kegyelmedet, hogy értsem a tréfát, és így legyen némi örömöm az életben, és meg tudjam osztani másokkal is” – mondja az ima, amit Ferenc papa korábban gyönyörűnek nevezett, és naponta el is mond.
A pápa a cikkben példákat is hoz a jó humorra, melyeket Szent XXIII. Jánostól és Szent II. János Páltól vett.
XXIII. János például önkritikus bölcsességét mutatta meg, amikor azzal tréfálkozott, hogy a fontos problémákat gyakran a pápával akarta megbeszélni, mielőtt eszébe jutott, hogy „hiszen én vagyok a pápa.”
Fölelevenített egy anekdotát II. János Pálról, aki játékosan ellenállt az egyházi előírások merev elvárásainak. Ferenc úgy írja, hogy a szentet korábban, még bíborosként, megdorgálták, amiért számos szabadtéri sportot kedvelt, amire János Pál azt felelte, hogy „ezek olyan tevékenységek, melyeket a bíborosok legalább 50 százaléka űz”. Lengyelországban abban az időben csak kettő bíboros volt.
„Sajnos, mi (pápák), néha úgy jelenünk meg, mint megkeseredett, szomorú papok, akik inkább tekintélyelvűek, mintsem hiteles iránymutatók, inkább olyanok, mint az agglegények, semmint az egyház vőlegényei, inkább hivatalnokok, mint pásztorok, inkább gőgösek, mint jókedvűek, és ez természetesen nem jó”
– írta a pápa.
„De általában mi, papok élvezzük a humort, és számos vicc, vidám történet van a tarsolyunkban, amiket gyakran elég élvezetesen tudunk elmondani, vagy amelynek éppen mi vagyunk a szereplői.”
A pápa a cikkben egy saját magáról szóló viccet is elmesélt, melyet teljes egészében idézünk:
Az Amerikai Egyesült Államokba tett apostoli útján, amikor megérkezett New Yorkba, a repülőtéren egy hatalmas limuzin várta. Kissé feszélyezte a túlzó pompa, de aztán arra gondolt, hogy milyen régen vezetett utoljára autót, ilyen méretű járgányt pedig még soha, és vajon mikor lesz erre újra lehetősége. Ránézett a limuzinra, és azt mondta a sofőrnek: „Nem engedné meg, hogy kipróbáljam?” „Nézze, Szent Atyám – válaszolta a sofőr – „igazán sajnálom, de tényleg nem tehetem, tudja, itt szabályok és előírások vannak.”
De tudjátok, milyen a pápa, ha valamit egyszer a fejébe vesz… egyszóval, addig ragaszkodott hozzá, amíg a sofőr be nem adta a derekát. Ferenc pápa tehát beült a volán mögé, az egyik hatalmas autópályán, és elkezdte élvezni a vezetést, nyomta a gázpedált, először 50 mérfölddel óránként, aztán 80-nal, 120-szal… amíg aztán meghallotta a szirénát, és egy rendőrautó húzott oda mellé és megállította. Egy fiatal rendőr lépett a limuzin besötétített ablakához, amit a pápa meglehetősen idegesen letekert, a rendőr meg elsápadt. „Bocsánat, egy pillanat” – mondta, és visszament a saját járművéhez, hogy felhívja a rendőrkapitányságot. „Főnök, azt hiszem, van egy kis problémám”.
„Mi a probléma?” – kérdezte a főnök.
„Hát, megállítottam egy autót gyorshajtásért, de van benne egy nagyon fontos fickó.”
„Mennyire fontos? A polgármester?”
„Nem, nem, főnök … nagyobb, mint a polgármester.”
„Na de fontosabb, mint a polgármester? Ki lehet az? A kormányzó?”
„Nem, nem, még nagyobb…”
„Csak nem az elnök?”
„Nem, még nagyobb, azt hiszem…”
„Na de ki lehet fontosabb az elnöknél?”
„Nézze, főnök, nem tudom pontosan, hogy ki lehet az, csak annyit mondhatok, hogy a pápa a sofőrje!”
Fordította: Tüskés Tünde
Forrás: Catholic News Agency
