Ferenc papa imadkozik

Ferenc pápa a félelemmel küzdőkért imádkozott a csütörtök reggeli szentmisén

A félelemmel küzdőkért – a magányos idősekért, a biztos állással nem rendelkezőkért, azokért, akik most is bejárnak munkahelyükre dolgozni, illetve mindenkiért, aki fél a betegségtől – imádkozott a Szentatya a Szent Márta-ház kápolnájában március 26-án, csütörtökön reggel bemutatott magánszentmiséjén.

Ezekben a napokban sok a szenvedés és a félelem. Félnek az idősek, akik magányosan élnek az idősotthonokban, a kórházakban vagy otthonukban, és nem tudják, mi fog történni. Félnek azok, akiknek nincs biztos munkahelyük, és azon gondolkodnak, miként tartják el gyermekeiket; félnek, hogy nem tudnak enni adni nekik. Félnek a közalkalmazottak, hogy esetleg megbetegednek, mert ők továbbra is a munkahelyükön dolgoznak, hogy a társadalom tovább működjön. Aztán ott van mindannyiunk félelme. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen nekünk bízni, és elviselni, legyőzni ezeket a félelmeket – buzdított Ferenc pápa a szentmise elején.

Homíliájában az olvasmány (Kiv 32,7–14) alapján arról elmélkedett a Szentatya, hogy a bálványimádás miként van hatással mindannyiunk életére. A választott nép úgy vált bálványimádóvá, hogy az emberek elvesztették türelmüket, míg várták, hogy Mózes visszatérjen a hegyről. Unatkoztak és eluralkodott rajtuk a bálványimádás iránti nosztalgia. Nem tudták, hogyan várakozzanak az élő Istenre.

A nosztalgia betegség – jegyezte meg a Szentatya. – Elindulunk a szabadság felé, aztán elkezdünk panaszkodni. Szelektívvé válik az emlékezetünk, mert csak a jó dolgokra emlékszünk, mint a választott nép: mi volt jó Egyiptomban. Azt elfelejtették azonban, hogy rabszolgák voltak. Az Istentől kapott minden aranyukat és ezüstjüket az aranyborjú létrehozására fordították. Ez velünk is előfordul: ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amik eltávolítanak bennünket Istentől. Intelligenciánkkal, akaratunkkal, szeretetünkkel, szívünkkel más istent kreálunk.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031
img1 111

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy milyen bálványok rejteznek a szívünkben – kérte Ferenc pápa. – Melyek az én bálványaim? Hol rejtem őket? A bálványimádás hatással van az imánkra is. A választott nép a bálványt akarta imádni. Ennek ma az egyik módja az, hogy egy szentség megünneplését világi ünneplésre cseréljük le.

Kérjük az Urat, hogy életünk végén ne találjon minket abban a helyzetben, hogy azt mondja: „Elhagytad hitedet. Letértél az útról, amit kijelöltem neked. Leborultál egy bálvány előtt.” Kérjük az Urat, adja meg a kegyelmet, hogy felismerjük saját bálványainkat! – zárta csütörtök reggeli homíliáját a Szent Márta-ház kápolnájában a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió via Magyar Kurír

Kapcsolódó tartalom

  • Keresztényellenességet kutató tanszék létesül egy varsói egyetemen

    A lengyel kormány és a Szükséget Szenvedő Egyház nevű egyesület a varsói Stefan Wyszynski egyetemen február 20-ától egy új tanszék indításáról döntött. A tanszék a vallásszabadsággal kapcsolatos kutatásokkal foglalkozik majd, vezetője Waldemar Cislo atya lesz. A kutatandó témák között szerepel a keresztényellenesség, amely egész Európában erősödik. A tervek szerint osztrák és magyar kutatóhelyekkel veszik majd…

  • Tudnunk kell a Matić-jelentésről!

    Június 23-án egy újabb döbbenetes esemény színhelye lesz az Európai Parlament. A ülésen Predrag Fred Matić horvát politikus jelentését vitatják majd meg, míg a szavazásra másnap kerül sor. Két korábbi jelentés után ez a harmadik kísérlet az úgynevezett “Szexuális és Reproduktív Egészség és Jogok”, röviden SRHR, emberi joggá nyilvánítására. Teszi ezt a jelentés úgy, hogy…

  • Dzsembori

       Cserkész világtábor. Így jellemzi a magyar baloldal médiája az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszust. Gúnyolódott egyet rajta, mert bele akar kötni Istenbe. Persze mégse Istenbe, mert őt nem ismeri, nem is érdekli. Csak zavarja a politikai kereszténység, zavarja őt Orbán Viktor, meg Ferenc pápa, aki a szlovákokhoz menet tesz egy kanyart Pestre. Zavarja a kiutalt…

  • Egy nyilatkozat utóélete

    Néhány nappal ezelőtt a Katolikus.ma is közölte 14 magyarországi egyház és felekezet közös nyilatkozatát „a család, a házasság és az emberi méltóság megerősítésére”. Sokan üdvözölték az egységes fellépést, aztán történt valami. Az egyik aláíró, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) visszakozott, s erről külön közleményt is kiadott a szervezet. A sajtó egy jól körülhatárolható szegmense…

  • Folyékony katolicizmus és a német Szinódusi Út

    Húsz évvel ezelőtt, a 2002-es hosszú böjt idején elkezdtem használni a “Catholic Lite” („alacsony kalóriatartalmú”, könnyített katolicizmus) kifejezést egy olyan projekt leírására, amely külön kezelte, szétválasztotta az Egyházat a Szentírásban és a hagyományban lefektetett alapjaitól. Egy olyan katolicizmusra használtam ezt a szót, amely nem tudja teljes bizonyossággal megmondani, hogy miben is hisz, vagy hogy mitől…

  • Egy másik egyház válik láthatóvá

    Többször is törekedtünk már arra, hogy tájékoztatást adjunk olvasóinknak a németországi Szinódusi Út folyamatról. Talán már a könyökükön is jön ki, hogy mit is akarnak a németországi reformerek, és az egyház melyik vezető személyisége fejezte ki ezzel kapcsolatos aggályait. Az év elején, a Szinódusi Út közgyűléséhez kapcsolódva, amely sok fontos kérdésben megszavazta a változtatási szándékot,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.