cardinals 2

Feltűnhet-e olyan választó bíboros, akinek létéről eddig nem volt tudomásunk?

Vajon az utolsó pillanatban valóban felbukkanhat egy titokban kinevezett bíboros? Ezt a kérdést járja körül az Aleteia francia nyelvű oldala.

A Konklávé c. fim egy ilyen fiktív jelenettel indít, amely során egy Afganisztánban szolgáló dél-amerikai püspök jelenik meg meglepetésszerűen a konklávén. Senki sem hallott róla addig, ő pedig most előhúzza az elhunyt pápa levelét, amelyben az áll, hogy ő bíboros „in pectore”.

Elképzelhető-e egy ilyen esemény a való világban? Pierre Chaffard-Luçon, az egyházjog doktora szerint teljességgel lehetetlen. Már csak azért sem, mert egy rejtett pápai levél nem elég. A jogi cselekményt ki kell hirdetni, azaz a pápának hivatalosan közzé kell tennie a bíboros nevét, amelyet korábban „in pectore” – „a szívében” – tartott. Az Egyházi Törvénykönyv 351. kán. 2-3. §. kimondja, hogy „A bíborosokat a római pápa határozata teszi bíborossá, melyet a bíborosok testülete előtt kihirdetnek; a kihirdetés megtörténtétől fogva vonatkoznak rájuk a törvényben meghatározott kötelességek és jogok. Arra a bíborosi méltóságra emelt személyre, akinek kinevezését a római pápa bejelentette, de nevét szívében megtartotta magának, még nem vonatkoznak a bíborosok semmilyen kötelességei és jogai; mikor azonban a római pápa az illető nevét nyilvánosságra hozta, az rendelkezik ezekkel a kötelességekkel és jogokkal.”

A cikk a hirdetés után folytatódik…

1 adofelajanlas banner

II. János Pál pápa 1979. június 30-i első konzisztóriumán kreált egy in pectore bíborost, és tizenkét évvel később, az 1991. június 28-i konzisztóriumon fedte fel a nevét. A kínai Ignatius Gong Pin-mei bíborosról van szó. II. János Pál az évek során három másik in pectore bíborost is kreált. Később felfedte kettőjük nevét: Marian Jaworski ukrán érsekét és Janis Pujats lett érsekét. A harmadik személy nevét soha nem fedte fel, noha a 2003. október 21-i konzisztóriumon bejelentette a kreálást. A sajtó tele volt találgatásokkal a titokban megválasztott tag kilétét illetően. Joseph Zen hongkongi püspök és Tadeuz Kondrusiewicz moszkvai katolikus érsek neve is felmerült, de a rejtélyt soha nem oldották meg. Ha viszont egy pápa úgy hal meg, hogy a név felfedése nélkül kreált bíborost, utódja nem köteles ezt figyelembe venni.

A kölni érseket, Rainer Maria Woelki bíborost a választás egy másik kérdése is foglalkoztatja, éspedig az időtartam. A CNA katolikus hírügynökség tájékoztatása szerint a bíboros Rómában kedden azt nyilatkozta, hogy hosszabb pápaválasztó gyűlésre számít, mint a korábbi, 2013-as konklávé volt, amelyen Ferenc pápát viszonylag rövid idő, mindössze két nap leforgása alatt választották meg.

„Lehet persze, hogy nem lesz igazam, de azt várom, hogy nem fog olyan gyorsan lezajlani, mint a legutóbbi konklávé” – mondta. Woelki számára ez a második alkalom, hogy pápaválasztáson vesz részt. A konklávét megelőző általános kongregációkon véleménye szerint testvéries és szívélyes légkör uralkodott.

Woelki bíboros hangsúlyozta, hogy a konklávé „nem egyházpolitikai esemény”, hanem „lelki esemény”, ahol a bíborosok „imában is és a Szentlélek vezetésével igyekeznek azonosítani azt a jelöltet, akit az Úr erre a feladatra kijelölt”.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    szerencsére ez a Jézusesemény nem embereken múlik. Mermámég a jó férj és feleség+gyermekáldás sem (csak).
    Persze, hogy minden tölem telhetöt meg kell tegyek a 10 parancsolat szerinti élet, a jó házasság, a sikeres munka érdekében. Isten é azonban a Jóteremtö hatalom. Vele együttmüködvén lelem szabdságomat Öbenne. Boldogan követem. Önként és örömmel. Mert anyukámnak is tanította Erdödy Imre atya a sajovámosi plebanos. Ö pedig a refi urának, meg nekünk fiainak is. Könyörögjünk (ez azt jelenti, hogy imádkozzunk) a következö pápáért, az analafabéta zsidó halász Peter utodjáért Edö Péterért.
    Osli Mosolygós madonna köyörögj (imadkozz) érettünk.