Több mint három hónap telt el a Notre-Dame-ot részlegesen elpusztító tűzvész óta. A vizsgálatok még mindig folynak, a New York Times pedig arra vállalkozott, hogy felmérje, mi is történt óráról órára azon a 2019. április 15-ről 16-ra virradó éjszakán. Az újság felidézi azokat a szavakat, amelyek az éjszaka közepén mondott Gallet tábornok, tűzoltóparancsnok a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek:
„Húsz percünk van a székesegyház megmentésére”.
Ezen az éjszakán Párizs szíve csaknem megszűnt dobogni. 2019. április 15-én, hétfőn, 18 óra 20 perckor, röviddel a mise kezdetét követően adták ki az első riasztást a tűzről. A híveket evakuálták, de később megengedték nekik, hogy visszamenjenek az épületbe. Néhány perccel később, 18.43-kor történt a templom második kiürítése. Ekkor már nagyobb volt a riadalom. Ha az ember felnézett a magasba, már láthatta a Notre-Dame tetőteréből áradó hatalmas füstfelhőt. Hosszú éjszaka vette kezdetét, amelynek során Párizs katedrálisa majdnem megsemmisült. A New York Times leírása döbbenetes olvasmány.
A Notre-Dame füstjelző készülékét ellenőrző dolgozó még csak három napja lépett munkába, amikor április 15-én villogni kezdett a vészjelző vörös lámpa. Jean-Pierre Caveau atya éppen többszáz ember előtt misézett, az ellenőr pedig rádiótelefonon értesítette az oltártól néhány méterre álló egyik biztonsági őrt. Az őr elment, hogy utána nézzen a tűznek, de nem talált semmit. 30 percbe telt, mire észrevették a tévedést: az őr rossz helyre, a sekrestyébe ment. A tűzoltóságot nem értesítette, helyette a főnökének telefonált, de nem sikerült elérnie. Mire aztán a főnöke visszahívta őt, és felküldte a 300 szűk lépcsőn a padlástérbe, a tüzet már nem lehetett kontrollálni.
„Rendkívül lényeges tévedés történt, nem sikerült a tűz helyét azonosítani, és ebből a továbbiakban nagy időveszteség származott”
– írja az újság. –
„A második órát a tehetetlenség érzése uralta.”
Ez az érzés nyomasztotta a párizsi tűzoltóság tagjait is, akiket nagyon gyorsan mozgósítottak. Az első bevetett csapatnak tagja volt a 27 esztendős Myriam Chudzinski tizedes is. Mivel tavaly ősszel ő már járt itt egy tűzoltási gyakorlaton, jól tudta, hogy a gerendázatot semmiféle tűzvédelem nem óvja a tűz terjedésétől. Csoda, hogy nem korábban történt a szerencsétlenség.
Kollégája, aki mögötte tartotta a vízcsövet, észrevette, hogy az erős szél a lángokat a katedrális északi tornya felé fújja. A lángok egyre terjedtek, csaknem körülvették őket, vissza kellett húzódjanak, mert a tűz áthatolhatatlan falat képezett.
„Úgy éreztem, teljesen felesleges vagyok és hihetetlenül kicsiny. Egyszerűen semmit sem tudtam tenni”
– mondja Myriam.
Egy órai küzdelem után, 19 óra 50 perc felé hatalmas robajjal ledőlt a 93 méter magas huszártorony. Az ötven tűzoltót lerendelték a tetőről. A gerendázat menthetetlen volt, viszont ekkorra már tudták azt a kulcsfontosságú információt, hogy ég az északi torony is, és ha a lángok elérik a faszerkezeten függő nyolc hatalmas harangot, különösen a 14 tonnás nagyharangot, és azok leszakadnak, akkor összedőlhet az egész északi torony, magával rántja a déli tornyot, végezetül romba döntve az egész székesegyházat.
20 óra 30-kor Emmanuel Macron köztársasági elnök, Edouard Philippe miniszterelnök, Chauvet püspök, a székesegyház rektora és más személyiségek válságtanácskozáson mérték fel az addigi károkat. Ariel Weil, Párizs IV. kerületének polgármestere így emlékszik:
„Tűzoltóruhában belépett a Tűzoltóság vezetője, Jean-Claude Gallet tábornok. Csurgott róla a veríték és azt mondta: 20 perc múlva megtudjuk, megmarad-e az épület. (…) Világos volt, hogy azok a tűzoltók, akik bemennek a templomba, nem tudják, ki fognak-e valaha is jönni onnan. De olyan érzés uralkodott, hogy itt valami nagyobb dologról van szó, mint az élet.”
Az elején elvesztett idő minden perce hatalmas károkat okozott. Gallet tábornok helyettese, Jean-Marie Gontier tábornok egy futóverseny képét használta hasonlatképpen:
„Olyan volt, mintha egy 400 méteres versenyen valaki több tucat méternyi hátrányból indulna”.
Az egyik tűzoltó, Lemaire őrmester ekkor azt javasolta, menjenek fel a déli toronyra két további csővel. A két torony közé rögtönzött átjárót eszkábáltak. Innen kellett átmenni az északi toronyra.
A tűzoltók útvonala
„Nem nagyon akarózott felmenni, mert egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy meg tudunk menekülni.”
De voltak önkéntes jelentkezők erre a nagyon kockázatos lépésre. Amikor átértek az északi toronyra és betörtek egy ajtót, hogy bejussanak, látták, hogy a fal egy része és a padló már lángol. Még feljebb kellett menjenek a harangok fölé, hogy onnan folytassák az oltást. 15 életfontosságú percre volt szükség, és a csata eldőlt. Az életveszélyt vállaló tűzoltók hősiessége megmentette a Notre-Dame-ot.
Forrás: Aleteia, New York Times
