Európa „periferizálódik” – mondta három új bíborosjelölt
Három különböző földrészről érkező három bíborosjelölt kedden azt nyilatkozta, hogy a globális Dél egyháza sokféle, nem anyagi jellegű ajándékot tud adni a Nyugatnak, ideértve a papi hivatások gazdagságát és az örömmel teli hitet.
„Amikor a Szentatya a perifériákról beszél, úgy gondolom, hogy a perifériák változnak … A perifériák talán Európa felé mozdultak el” – mondta október 8-án a CNA kérdésére válaszolva Tarcisio Iszao Kikucsi tokiói érsek a szinódusról szóló sajtótájékoztatón.
A japán püspök megjegyzéseit az Európán kívüli Egyház hozzájárulásával kapcsolatban megismételte Ignace Bessi Dogbo, korábban az elefántcsontparti Korhogo, illetve idén májustól Abidjan érseke, illetve Jaime Spengler OFM, a brazíliai Porto Alegre érseke is, akik szintén részt vettek a sajtótájékoztatón.
Mindhárom prelátus részt vesz a szinóduson, és a december 8-i konzisztóriumon bíborossá avatják őket – jelentette be Ferenc pápa vasárnap.
„Mi, akik afrikai egyházmegyékből jövünk, elmondhatjuk, hogy anyagi szempontból ezek az egyházmegyék szegénynek tűnnek, de lelkileg nagyon gazdagok. És a hitet örömmel élik meg” – mondta Dogbo érsek kedd délelőtt. „És ezt meg kell osztanunk az egyetemes egyházzal”.
Megemlítette azt a nagy kegyelmet is, hogy milyen sok a papi hivatás az afrikai egyházban.
A tokiói Kikucsi érsek is rámutatott az ázsiai országokból érkező papi hivatások nagy számára, bár megjegyezte, hogy Japán sajnos nem sorolható ide.
„Az egyik pontnál [a szinódusi közgyűlésen] az egyházak közötti ajándékok cseréjéről volt szó. Van, akinek van mit adnia, és van, akinek nincs. Korábban ezt úgy értették, hogy a gazdag egyházak, azok, akiknek van pénzük és erőforrásaik, támogatják a szegény országokat, például Ázsiában és Afrikában” – mondta Kikucsi érsek. – „Mivel azonban egyre több papi hivatás jön az ázsiai és afrikai országokból, „az ajándékok cseréje megváltozik … a fejlődő országoktól a fejlett országok felé.”
Spengler atya, a brazil püspöki konferencia elnöke és 2023 óta a Latin-Amerikai Püspöki Tanács (CELAM) elnöke elmondta, hogy Brazília és más latin-amerikai országok most ünneplik a Németországból, Olaszországból és más országokból a földrészre jött bevándorlók érkezésének évfordulóját.
„Egy, a miénktől eltérő történelmi kontextusban [ezek a bevándorlók] valahogyan elősegítették az evangelizációt Latin-Amerikában, és ezt nagyon jól csinálták” – mondta. – „Ma, ha van egy erős és eleven keresztény hagyományunk [Latin-Amerikában], azt a bevándorlóknak köszönhetjük.”
Rövidített fordítás: Solymosi Judit
Forrás: Catholic News Agency
Az év elején Grazban volt alkalmam szentmisén résztvenni. A misét celebráló papok egyike afrikai, másikuk meg ázsiai volt. A katolikus
egyházban Európa valóban kezd perifériává válni.
1. És mi az oka hogy kevés a pap Európában ahol Róma a kereszténység központja ..- nem lehet tudni??
2. Mit akarnak a számtalan érkezô ilyen – olyan migránsokkal mivelhogy régebben az egyház térítette, nevelte őket..
3. Ebben a háborús terrorista, atrocitásokkal teli zűrzavarban pl európában – újjabban kiemelten a biblikus vallási vezetők, nyilvános szereplők közül miért csak Ferenc pápa képviseli a híres tízparancsolatot?1,2,3,4,5
Stb.
INRI,
ma papnak lenni már egyáltalán-nem evilági karrier (pedig ez is számít a hivatásválasztásnál). A mai ember megtanulta, hogy a pajait ugy szidja vagy rágalmazza ahogy akarja, abból semmilyen hátránya nem lesz…(nem minta munkahelyi fönökével kapcsolatban-korábban az pap is lehetett). Söt a világ legrafkóbb pszychologus(patái) a nyilt társdalami tözsdecápák zsoldjában azon fondorlatoskodnak az általuk 90%-ban bitorolt medaivilágban (is), hogy a zsidó és a keresztény tizparancsolatot kiírtsák az emberek fejéböl. Mert az így sérült emberek majdan pusztán fogyasztó-ként adofizetöként felveszik az ö hiteleiket, amit az örökkévaloságig tölesztenek majd nekik. Ilyen mérvü népbutítás eddig a történelemben nem volt lehetséges.
Azonban alapjában ez majdnem mindíg hasonlóan történt meg (ma csak az ezközök hatáekonyabbak). Azonban nem csak a butításra, hanem a tanulásra is! Apám szerint aki feormátus volt, az ateizmus-csak evliági csak mindenáron önmegvalósító harcias válfaja (kommonizmus-nyilt társadalom- eröszakos-birodalmi-joguralom=”jogállamiság”), akkor ásta meg a sajat sírját amikor kijelentette, hogy a tudás hatalom…Félmüvelt heccelödö zürzavaros kérdésekkel erröl nem lehet elterelni a figyelmet…
Olsoi mosolygós madonna könyörögj érettümk.