Eudes Szent János, az irgalom és a prostituáltak

A Jézus és Mária Kongregáció alapítója, Eudes Szent János (1601-1680) Páli Szent Vince elfeledett kortársa, akinek ünnepe augusztus 19-ére esik. Együttérzett a társadalom kivetettjeinek szenvedéseivel, ezért azt a missziót választotta, hogy utat nyit a prostituáltak számára a megváltozásra és üdvözülésre.

Argentan, 1634. A novemberi hideg idő ellenére Jean Eudes úgy érzi megfullad csuhájában. Szívesen lerántaná a kendőt, ami száját és orrát fedi, ha a fertőzés veszélye nem lenne fenyegetően közel. Karjaiban, piszkos lepedőbe burkolva, a pestis újabb áldozatát szorítja.

Négy hete már, hogy a fiatal pap Argentan pestises betegeivel foglalkozik. Hosszasan, kitartóan kérte feletteseit, hogy szolgálatba küldjék segíteni a megbetegedetteken. Az, hogy ők maguk vonakodtak a bajban lévők mellé állni, nagyon elszomorította Jánost. Számára teljesen természetes volt felkeresni a pestis gócát, hogy a szegényeken segíthessen.

Az elfeledettek szószólója

A fizikai kimerültség és a fertőzés veszélye ellenére János szívügyévé tette misszióját. Betegeket szállítani, mosdatni, etetni, fertőtleníteni az ágyneműt és a ruhaneműket, temetni… Kora hajnaltól késő estig nem áll meg.

Végül megérkezik a temetőbe. Egy közös gödörbe, ahol már több fertőzött test fekszik, elhelyezi a sokadikat, azt, akit hozott. Majd mellére szorítja az Eucharisztiát rejtő kis bádogdobozt és imádkozik ezekért a szerencsétlenekért, aki meghaltak, család nélkül és névtelenül.

„Uram, ők csak magányt és szenvedést ismertek ezen a földön. Adj nekik egy kis pihenést magad mellett.”

Az éjszaka már régen beállt, de János mégis a templom felé vezető útra tér. El kell intéznie ezeknek a haldoklóknak végső kéréseit. Ekkor egy árny tűnik fel a szomszéd utcácskából és feléje indul.

– Társat keres éjszakára, szép uram? – Egy fiatal nő az, mezítelen vállakkal a hideg idő ellenére, haja szabadon leng. A járvány kezdete óta sok asszony, aki elvesztette férjét, kénytelen volt a prostitúció felé fordulni, hogy megélhessen.

– Isten embere vagyok, kisasszony – feleli János olyan egyszerűen, ahogy csak lehet.

A fiatal nő szemei kikerekednek, amikor észreveszi János papi ruháját. Arca egy pillanat alatt elsápad. Majd olyan sötét pillantást vet felé, mint maga az éj.

– Ezer bocsánat, tisztelendő úr – mondja, hangja csúfondárosan cseng. – Nem való, hogy egy utca rongya akarja megrongálni az ön szentségességét.

Majd eltűnik az utcácska sötétjében. Ez a tekintet összetöri János szívét. Benne látja meg mindazt a szomorúságot és terhet, amit elszenvednek azok a lányok, akiket kivet az Egyház „mesterségük” miatt.

Az „elkallódott leányok” barátja

Az egyházban erősödő janzenizmus inkább elítélte a bűnösöket, mintsem a mentésükön igyekezett volna munkálkodni. János szerint ez olyan méreg, ami megfojtja Krisztus irgalmasságát, amit pedig az Isten embereinek hirdetniük kell a világban. Hol van az irgalmasság? Hol van a bűnbocsánat, amit Jézus szeretettől lángoló szíve mindenki számára nyújt? Haragosan és szégyenkezve, nehéz szívvel tart a templom felé.

János éveken át fog találkozni evvel a pillantással. Élelmet oszt ezeknek a nőknek, amikor csak tud, de amikor a templomba hívja őket, mind visszautasítja. Hogyan is érezhetné valaki magát szívesen látottnak Isten házában, amikor az emberek a megtestesült bűnnek tekintik őt?

Isten szeretete az emberiség számára, amit János állandóan hirdet, ugyanúgy vonatkozik ezekre a nőkre, mint az Egyház papjaira. Szükségük van egy befogadó helyre. Olyan helyre, ahol csak Krisztus szeretettől lángoló szíve és az ő szent Édesanyjának karja várja őket. Ahol meg lehetnek győződve Isten mindent megbocsájtó irgalmáról az ő számukra.

Így jött létre azután 1641-ben a Notre-Dame de Refuge nevű menhely Caenben. Laikus asszonyok fogadták itt a prostituáltakat és különböző mesterségekre oktatták őket. Ebből a menhelyből alakult ki hamarosan a Notre-Dame de Charité rend, és tényleges apácák vették át a feladatot. Ez a terv sok befolyásos személyt megbotránkoztatott, és hullámvölgyek és hullámhegyek követték egymást egészen az 1651-ben bekövetkezett hivatalos elismerésükig.

Eudes Szent János az alapítója a Jézus és Mária kongregációnak is, amelyet inkább „eudisták” néven ismernek. János 1680. augusztus 19-én halt meg, és XI. Pius pápa avatta szentté 1925-ben.

Azonkívül, hogy az ínségesek szószólója volt, úgy emlékeznek meg róla, mint aki szerelmese volt Krisztusnak és a Szent Szűznek. Értékes elmélkedéseket hagyott hátra az emberiség számára Isten irgalmas szeretetéről.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia