Csáky Pál néppárti európai képviselő meghívására és szervezésében népes felvidéki utazócsoport és egyházi küldöttség látogatott Brüsszelbe 2017. november 29-én. Ugyanazon a napon belkörű eszmecserére került sor az Európai Parlament székhelyén A kisebbségi nyelvek szerepe az egyházak pasztorációs tevékenységében címmel -tájékoztatott a hirek.sk.
Ez alkalomból Csáky Pál EP képviselő interjút készített a felvidéki Puss Sándor SJ atyával, aki nemrégiben csatlakozott a Katolikus.ma szerkesztőségéhez. Az interjút eddig online sehol nem publikálták, mi most közzétesszük, a terjedelmére való tekintettel több részre bontva.
Az első rész itt olvasható, következik az interjú folytatása:
Csáky Pál: Ön szerint mire van a legnagyobb szüksége Európának?
Puss Sándor: – A vén Európának? – Büszke nőkre – bármennyire is furán hangzik ez a szlogen, ahogy a muzulmán világ kezd teret hódítani, egyre inkább a nőktől fog függeni, meg marad-e Európa keresztény arculata? Az európai nők nagyon sokra vitték, nem csak a tudományban, művészetben, hanem a teológiában is. A régmúltban az egyháztanítók mind férfiak voltak (számszerint 26). A 20. században, mint tudjuk nők is megjelentek köztük. A nőnek még nagyon sok a mondanivalója a férfi világ számára. A nők báját, szenvedélyét, éroszát a görög-római világ istenítette, ma kezdünk rádöbbeni, hogy voltaképpen csak útmutatók az egy igaz Isten felé, s valjuk be – olyan útjelzők, melyeket nehéz nem észrevenni. Másságukat nem kell isteníteni, de azzal visszélni sem lenne szabad. Európának újra szüksége van boldog, sokgyermekes édesanyákra. Ezt hangsúlyozta ki Orbán Viktor miniszterúr is, amikor a a XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, 2017. július 22. Tusnádfürdő (Băile Tuşnad) többek között ezeket mondta: A világban csak azok a közösségek maradnak fenn, amelyek legalább biológiai értelemben képesek magukat fenntartani. És tegyük a kezünket a szívünkre: Magyarország ma még nem ilyen ország. Azt is be kell látnunk, hogy demográfiai, tehát családalapítási, családnövelési kérdésekben a mindenkori kormányzatok keze meg van kötve. Hiszen, hogy lesz-e egy közösségben gyermek, vagy sem, születnek-e egy családba, s mennyien; azt semmilyen politika nem képes eldönteni, mert azt a nők döntik el egyedül. Úgy lesz, ahogy az asszonyok döntenek.
Cs.P.: Nem a külsőségekkel vagyunk mi is túlzottan elfoglalva és így gyakran megfeledkezünk a lényegről? Nem túlontúl felszínes ez a 21. századi lét?
P.S.: Hedonista élményhabzsolásnak nevezném itt Európában ezt a létet. Törvényszerű, miszerint élményeink, ha egyre felszínesebbek, annál többre és többre van szükségünk. Ha viszont el tudjuk mélyíteni élményeinket, akkor sokkal kevesebb is be tudja tölteni jogos igényeinket. A lényeg belül van – a mélyben, oda kell lemenni, nem pedig a felszínen tobzódni a kielégíthetetlen szórakozáshajszolások közepette. Az ember intimitásra vágyik, és nem csupán ennek testi kinyilvánításaira – az intimitás sokkal nagyobb élmény tud lenni, mint maga a szex. S ezt elmondhatjuk szinte mindenről, ami csak külsőség – a lényegre kell törekedni, bensőségesebb életre.
Cs.P.: Mi az Ön konkrét üzenete az olvasóknak és melyek a tervei?
P.S.: Szerzetes lévén nem nagyon tervezhetek, csupán álmodozhatom. S az meg is van engedve, sőt azt is megengedik, hogy ezeket az álmainkat igyekezzünk meg is valósítani. Hisz a legszebb álmaink Isten álmai. Viszont azt is tudni kell: ha elmondod álmaidat kinevetnek, ha megvalósítod irigyelnek. A szerzetesség önmagában üzenet, legalább is életünknek legalább üzenet értéke kellene, hogy legyen. A szerzetesből lett Ferenc pápa arra buzdít, hogy merjünk próféták lenne. Újra azokká válni, amiknek eredetileg is lennünk kellett volna. Megkereszteléskor valamennyien királyok – papok és próféták lettünk (egy kicsit). Ezt a hivatásunkat kell(ene) kibontakoztatnunk. S a mostani időkben a Pápa szerint leginkább prófétákra lenne szükség. Ami persze félelemmel is eltölt, hisz a legtöbb próféta erőszakos halállal halt. Mégis, (kis)prófétaként azt üzenném: ne féljetek Jézus legyőzte a halál – s ha talán minket szerzeteseket nem is kerül el a vértanúság, az csupán üzemi baleset lesz. Szerzetesnek lenni önmagában is egy lassú vértanúság. A három fogadalmunk (jezsuitáknál legalább négy) próféciák, üzenetek: tanuljunk meg minél szegényebben, tisztábban élni. Ha egy szerzetes tán többet beszél az intimitásról, mint általában a papok, az azért is lehet, mert nagyobb mélységekben keresi az Isten jelenlétét – üzenem: ne vegyék ezt rossz néven. De ha már tervekről kell beszélni, a legközelebbi: most Karácsonykor lesz (2017) van Murillo születésének 400. évfordulója. A sok szép festménye közül, az egyiket – a Cigány Madonna másolatát Kassán fedeztem fel. Ez is, modhatni klasszikus Szoptató Madonna, valamiben mégis más. Ezt a festményt szeretnénk ismerőseimmel a Felvidéken 2-3 helyén kiállítani, az édesanyákat a gyermekáldás elfogadásásra bátorítani.
Cs.P.: Korunk egyik jellemzője az erőteljes technikai haladás. Ön szerint jól használjuk ezeket az új lehetőségeket, illetve mennyit tudunk tenni negatív hatásainak eliminálásáért?
P.S.: Azon szó alatt, hogy haladás előrehaladást szokás érteni. Ilyen szempontból kicsit kétségeket kell, hogy fejezzek ki az előre – jelző iránt. Kétségtelen a technikai fejlődés – mondhatni fejlettség, aminek azonban vannak nem kívánt mellékhatásai is. S mint tudjuk, sokkal könnyebb visszaélni az adott lehetőségekkel, mint azokat a helyes irányban megtartani – ahogy a kérdés is feltételezi: hogy jó irányba haladjunk. Ilyenek a technikailag egyre fejlettebb munkaeszközök, az automatozáció. S mit látunk? Egyre többen vesztik el munkahelyüket, másrészt a nagyvilágban egyre több gyereket alkamaznak kényszermunkára, s Európában is lássuk be: egyesek napi 10-12 órát tudnak dolgozni a fejlett munkaeszközöknek köszönhetően – pedig 20-30 évvel ez előtt a már a napi 7 és ½ óránál tartottunk. Minek köszönhető mindez, ha nem a technikai fejlődéssel járó emberi önzőségnek. Nagyon jól látszik ez az építő iparban: a válalkozók minél több munkár felvállalnak – csakhogy a konkurencia elől elcsenjék a munkát. S ez megy kicsiban is, nagyban is. Egy egyszerű falusi mesterember is bármit felvállal, megígér – majd halogat (mert hát sok a sürgősebb), csakhogy ne a falubeli másik mester kapja meg a rendelést. Mit lehet tenni, hogy lehet ezt eliminálni? Nevelés kérdése, az önzetlenségre való nevelés pedig már az önkéntességre való átnevelés témakörébe tartozik – ami a következő kérdéssel függ össze.
Cs. P.: A világban is egyre nő a különbség a szegény tömegek és a kevés, de kiugróan gazdag ember között. Előbb-utóbb ez társadalmi robbanásokhoz is vezethet. Mit kellene tenni ezen a téren?
P.S.: Amikor azt a szót halljuk, hogy világ, hajlamosak vagyunk alatta azt a világot érteni, ahol otthonosan érezzük magunkat. A valóság az, hogy a világon valóban nagyon sok a nyomorúság – s az emberiség nem sokat tett, jobban mondva nem tett meg mindent a nyomor enyhítése érdekében. Globálisan és kivülállóként ez sok területen megoldhatatlannak látszik. A nyomor enyhítése azonban nem csupán a nyomorultak érdeke. Valamennyi ember lelke mélyén igényli a másokkal való törődést. Az önkéntes munka a személyiségfejlődés szervez részét kellene, hogy képezze. Bármennyire is abszurdnak tűnik: nekem legalább akkora szükségem van a rászorulókra, mint nekik a szeretetszolgálatra. A humánum és a humanitárius ikerfogalmak. Egyik képtelen meglenni a másik nélkül – s ez így jó, így lenne jobb, szebb a világ. Attól leszek emberibb, ha emberségesebben tudok viselkedni. S hol lehet ezt leghatásosabban elsajátítani, ha nem az embertelen körülmények között élők közvetlen közelében. A nyomor látványa, tapasztalata képes kiprovokálni az emberből a legnemesebbet – az önzetlen szeretetet. Persze számítani kell sok rossz tapasztalatra is, csalódásra, de ez csak azokat veszélyezteti, akik nem annyira önzetlenek, mint inkább élményvadászok. Látványterveket kell készíteni, de az önkéntes karitasz munka sosem szabad, hogy látványos legyen, hogy valami olyasminek tűnjön, mint TV-be illő egy sikertörténet.
(Folytatása következik.)
A továbbiakban Puss Sándor SJ atya a következő kérdésekre válaszol:
– Merre megy egyáltalán a világ? Melyek a jó és melyek a veszélyes civilizációs hatások, fejlődési tendenciák?
– Korunk egyik jellemzője a túlzott pénzimádat, a másik az elvándorlás. Hogyan látja ezeket a problémákat?
