gazdagsag Custom

Elveszíted, amit meg akarsz tartani és megnyered azt, amit elajándékozol

Az alábbiakban Gabriel Alonso lelkipásztor magyarázatait olvashatjuk a gazdag ifjúról szóló tanításról, amely Máté evangéliumának 19. fejezete 16. versétől kezdődik.

Olvassuk el ezt a párbeszédet.
„Egy alkalommal odalépett hozzá valaki, és megkérdezte tőle: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Így felelt neki: „Miért kérdezel engem a jó felől? Csak egyvalaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.” Az ifjú erre kijelentette: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?” „Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus –, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

Jézus most tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Újra azt mondom: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.”

Az Úr tehát a gazdagság veszélyeit hangsúlyozza. De figyeljünk fel egy dologra: Jézus nem mondta, hogy a gazdagoknak lehetetlen elnyerni az üdvösséget.
Lukács evangéliumának 19. fejezetében szó van Zakeusról, Jerikó leggazdagabb emberéről, aki az Úr hívását követve elnyeri az üdvösséget. Máté 27,57-ben Arimatiai József történetét találjuk, akit az elbeszélés szövege szintén gazdagnak ír le; ő is elnyeri az üdvösséget.

Gazdagnak lenni nem bűn. Jézus egyszerűen a gazdagság veszélyeire mutat rá, mégpedig három határozott veszélyre.

Az első: a gazdagság felbátorít hamis függetlenségre, arra az érzésre, hogy szembe tudunk nézni az élet minden eshetőségével, és képesek vagyunk minden helyzetből és akadályból saját magunk kimenekülni. Ezek az érzések bizonyos arroganciára vezethetnek. Arroganciára, amit az Úr nem mulaszt el hangsúlyozni, amikor a laodiceai Egyházat figyelmezteti a Jelenések könyvében, és megfeddi, mondván: „Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. – Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen?” (Jel (3.17). Tehát a gazdagság egyik veszélye az, hogy azt gondoljuk, hogy végül is nincsen szükségünk Istenre.

A második veszély: a gazdagság odaláncolja az embert a világhoz. Egyébként Jézus megmondta nekünk: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). A gazdag embernek nehéz lehet a túlvilágra gondolni, annyira kötődik javaihoz ezen a világon. Ennek az embernek nehéz lesz a halála, mivel elfelejti, hogy a látható javak időszakosak, míg azok, amik láthatatlanok, örökkévalók.

Végül a harmadik: a gazdagság önzővé teszi az embert. Van sok vagyona, de még többre vágyik, sohasem egészen elégedett. Mindig többet akar és fukarrá válik, nem adna másoknak semmit, mindent megtart saját magának, elfelejtve az Evangélium legfőbb szabályát: Elveszíted azt, amit meg akarsz tartani, és csak azt nyered meg, amit másoknak adsz!

Jézus nincsen ellene a gazdagságnak, de figyelmezteti az embert, aki azt gondolja, hogy nincsen szüksége Istenre, mert ő gazdag és meg tudja oldani az élet összes problémáját, bezzeg a szegény embernek nincsen hová fordulnia, és beleveti magát az Úr karjaiba.

A tanítványok, akik valószínűleg nagyon magasnak vélik a lécet, azt mondják Jézusnak: „De hát akkor ki üdvözülhet?” „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges” válaszolja Jézus. Annak, aki belátja, hogy saját maga semmi, hogy bűnös, és noha gazdag, nem képes megvásárolni az üdvösséget, annak akár gazdag, akár szegény, Jézus ingyen adja meg az üdvösséget, Isten kegyelmét, Jézus áldozatát, aki megfizette azt az árat, amit az Isten törvénye megkívánt.
Ez a kegyelem és ez az áldozat dolgozik azoknak a szívében, akik hozzá mennek, bevallva, hogy szükségük van a Megváltóra. Lehet, hogy te is, mint Nikodémus, éjszaka jössz el hozzá, zavarodottságodnak éjszakájában. Megzavarodva talán mindattól, amit esetleg hallottál, azoktól a próbálkozásaidtól, amelyekkel nem sikerült kiérdemelned Isten kegyelmét, talán még azoktól a gazdagságról szőtt álmaidtól is, amelyek távol vittek Tőle és a többi embertől.

Talán te vagy az a gazdag ember és szükséged van arra, hogy ne essél bele abba a csapdába, amelyet a vagyon készít utadon. Ha bőségben vagy, engedd meg az Úrnak, hogy megmutassa, mit vár tőled. Hagyd, hogy az Úr kormányozza szívedet azok irányába, akiknek nincsen semmijük.

Lehet, hogy nincs sok gazdagságod. Ki vagyunk téve manapság a gazdasági élet sérülékenységének. Van, akinek választani kell aközött, hogy melegedjen-e, vagy egyen, van olyan fiatalasszony, aki gyermekeit egyedül neveli. Az Úr tudja, mire van szükséged, és azt akarja, hogy közülünk legyen olyanok, akik megválaszolják azok imáit, akik szenvednek.

Bár érintenék meg szívedet Jézus szavai! Bármilyen is legyen az anyagi helyzeted, légy akár gazdag vagy szegény, ma ez van rád osztva, ő az a válasz, amire szükséged van. Ő gondoskodik rólad és a tieidről.

Uram, add meg, hogy akaratod szerint alakuljunk: legyünk nagylelkűek, együttérzőek és főként rád hallgassunk, ma és a következő időkben. Segíts, hogy válasz lehessek szomszédom imáira. Nyisd meg szemeimet, és tégy engem figyelmessé mások szükségeire. Minden bizalmamat beléd helyezem, nem pedig javaimba, akármilyenek is legyenek.
Ámen!

Írta: Gabriel Alonso
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: infochretienne.com

Kapcsolódó tartalom

  • Ezt kapja ajándékba Ferenc pápa Magyarország Kormányától

    Az első összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát készítették el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szakemberei Magyarország Kormányának ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápa számára. A felbecsülhetetlen értékű kézirategyüttest a pozsonyi káptalan adományozta az OSZK-nak 1813-ban, és Toldy Ferenc…

  • Öt tanács, hogy ne vegyük túlságosan a szívünkre a bírálatokat

    Hogyan cselekedjünk, hogy ne érjen se balsiker, se ítélet? Hogy érhetjük el, hogy ne féljünk az elutasítástól? Adunk öt tanácsot, hogy megtaláljuk helyünket a többi ember között. „Serdülőkorom óta sok gondom van azzal, hogy beilleszkedjek különböző személyek közösségeibe” –meséli Laura, a 31 éves könyvtáros-levéltáros az Aleteiának. Akkoriban, akár imacsoportról volt szó, akár egy testnevelő csoportról,…

  • Az apostolok küldetése

    Gondolatok a szeptember 22-i Evangéliumról „Jézus összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. „Semmit se vigyetek az útra – hagyta meg nekik –, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás…

  • Testvérkegyhellyé vált Csíksomlyó és Máriagyűd

    A Csíksomlyói Kegyhely és a Máriagyűdi Kegyhely testvérkegyhellyé vált –jelentette be február 10-én a Máriagyűdi Kegyhely. Az ünnepélyes kihirdetésére és az okirat aláírására február 23-án a 10 órakor kezdődő szentmisén kerül sor, melyen részt vesz Felföldi László pécsi megyéspüspök is.   A „kegyhelytestvériség” (vagy testvérkegyhely-kapcsolat) olyan testvérkapcsolati forma, amely két vagy több vallási kegyhely (búcsújáró…

  • A fájdalmam – papként

    Egy pap számára nagy fájdalmat jelent az egyházon belül elkövetett szörnyű bűnök súlyosságának felfedezése – vallja az Aleteia cikkírója, Vivarès atya, a párizsi Saint-Paul templom plébánosa. Ha vállaljuk, hogy hordozzuk ezt a keresztet, az azt is jelenti, hogy hisszük: az egyház nem önmagában létezik. Október 5-én, kedden időt szántam arra, hogy megnézzem a KTO televízióban…

  • A „tini párok” veszélyei

    Már a középiskolákban, sőt akár a magyar rendszer szerinti általános iskolai felsőtagozaton is kialakulnak az úgynevezett „tini párok”. Ez olyannyira általános tendenciává vált, hogy szinte az jelenti a furcsaságot, ha némely tinédzser inkább még várna ezzel. Gaspard Craplet atya arra biztatja a fiatalokat, hogy – mielőtt belevágnának egy ilyen párkapcsolatba – előbb készüljenek fel rá….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.