ujonc svajci gardistak eskutetele Egyedi

„Életemet adni a pápáért – ez elkötelezettségem alapelve” – a Svájci Gárdáról

Május 4-én már hírt adtunk arról, hogyan fogadta és üdvözölte Ferenc pápa a Svájci Gárda eskütételre készülő leendő ifjú tagjait. Május 6-án pedig lezajlott az ünnepélyes ceremónia is.

Esküszöm, hogy híven, lojálisan és tisztességgel szolgálom Ferenc pápát és törvényesen megválasztott utódait. Minden erőmmel, szükség esetén akár életem föláldozásával is az ő védelmüknek szentelem magam. Ezeket a kötelezettségeket vállalom a bíborosi testület tagjai felé is az Apostoli Szék megüresedésének időtartamára. Ígérem továbbá, hogy a parancsnok és többi felettesem iránt tisztelettel, hűséggel és engedelmességgel viseltetem. Esküszöm, hogy megtartok mindent, amire helyzetemben a tisztesség kötelez. Isten és védőszentjeink engem úgy segéljenek!”

Ezzel az öt évszázad óta változatlan szövegű esküvel esküdött fel ünnepélyesen a 23 új svájci gárdista a Vatikán San Damaso udvarában a katolikus egyházfő védelmére, bal kezüket a Gárda zászlajára téve, jobb kezüket felemelve, és a Szentháromság szimbólumaként három ujjukkal az ég felé mutatva. Svájc négy hivatalos nyelvén hangzottak el a szavak: 12-en németül, öten olaszul, négyen franciául, ketten pedig rétoromán nyelven mondták el esküjüket.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A Vatikán haderejének tekinthető katonai alakulatot, a Svájci Gárdát 1506-ban II. Gyula pápa hozta létre saját személyes védelmére. A 16. században a svájci zsoldosokat mindenütt nagyra becsülték bátorságukért, hűségükért és legyőzhetetlenségükért, érthető tehát, hogy a pápa a svájci kantonokból kívánt toborozni. Az előző évtizedekben 110 fős Gárda létszámát a közelmúltban Ferenc pápa 135 főre emelte. Élükön egy ezredesi rangú parancsnok áll. A gárdistáknak 19-30 év közötti, nőtlen, gyakorló római katolikus, az önvédelmi sportokban jártas svájci állampolgároknak kell lenniük. Felsőfokú diplomával, feddhetetlen előélettel kell rendelkezniük, el kell érniük a legalább 1,74 m magasságot, megfelelő egészségi és pszichikai állapotban kell lenniük, és a hivatalos német vezényleti nyelv mellett tudniuk kell olaszul is. Megnősülniük csak öt év elteltével szabad. A felkészüléshez pedig kötelező a részvétel egy 26 napos kiképzésen.

A Svájci Gárda a pápa személyét, testi épségét és lakóhelyét védi. Testőrként elkísérik őt útjaira, ők fogadják az államfőket, minisztereket, nagyköveteket, és ellátják a díszőrséggel, rendfenntartással kapcsolatos feladatokat is. Színpompás díszegyenruhájuk mellett van egy egyszerűbb, kék színű gyakorló egyenruhájuk is.

Az új tagok eskütételére minden évben május 6-án, a testület múltjának legemlékezetesebb, legfontosabb napján kerül sor. Ez volt ugyanis az a nap, amelyen 1527-én V. Károly seregei megtámadták Rómát, és elfoglalták a Szent Péter bazilikát is. A templomot védő svájci gárdisták csaknem 80%-a elesett, az életben maradottak azonban egy titkos folyosón biztonságos helyre, az Angyalvárba kísérték VII. Kelemen pápát.

Az e heti ünnepségen mintegy 2000 fő vett részt, köztük a svájci püspöki konferencia elnöke, Félix Gmür bázeli püspök és Philippe Rebord, a svájci hadsereg parancsnoka is. Az eskütételt megelőzően az új gárdisták a Szent Péter bazilikában megtartott szentmisén vettek részt, amelyet a pápa távollétében Vittorio Lanzani kúriai püspök celebrált.

Thimotee Donner Svajci Gardista Egyedi
Timothée a Svájci Gárda tagja – Fotó: Antoine Mekary/I.MEDIA

„Életemet adni a pápáért – ez elkötelezettségem alapelve”

– mondta a Cath.ch svájci katolikus portálnak adott interjújában a Valais kantonból származó egyik újonc, akinek az édesapja huszonöt évvel ezelőtt, fivére pedig jelenleg is a Gárdában szolgál.

„A pápáért vagyok itt, egy belső tűz késztet arra, hogy teljességgel az Egyháznak szenteljem magam. Nagyon régóta várom, hogy hordhassam ezt az egyenruhát. A rendszeres hitgyakorlás nagyon fontos a számomra. Enélkül nehéz lenne órákon át mozdulatlanul állni. Sokszor imádkozunk az őrség ideje alatt, és a hátunk mögötti bronzajtóba vert öt szöget használjuk a rózsafüzér elmondásához.”

A pápai Svájci Gárda kommunikációs munkatársa, a Fribourg-ból származó Didier Grandjean szóvivő-helyettes 2011 óta él a Vatikánban. Rendszeresen kapcsolatba kerül a Szentatyával, akit nagyon egyszerű, egy kis beszélgetésre mindig kész embernek ír le. Szerinte a terrorista fenyegetések miatt, főleg a párizsi merényletek óta sokkal több éberségre és óvatosságra van szükség, annál is inkább, mert a pápához sokan akarnak odalépni, hogy megöleljék, és ő is előzetes figyelmeztetés nélkül meg-megáll, hogy az emberekkel elbeszélgessen.

„Nagyon nagy a felelősség. Tudnunk kell, mit teszünk, és magabiztosnak kell lennünk”

– nyilatkozta Didier Grandjean a Cath.ch svájci katolikus portálnak..

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.