Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (továbbiakban NEK) margóján itthon páran már felszólaltak azzal kapcsolatban, hogy a média miként bánt az eseménnyel. Általában az a vélemény fogalmazódik meg, hogy a balliberális sajtó elhallgat, nem tájékoztat egy világeseményről, vagy, ahogy mi is megírtuk, épp primitív módon elbagatellizálja. A Katolikus.mán továbbá olvasható volt egy német úriember véleménycikke, mely arról szól, hogy a német sajtóban csak az Orbán Viktor Ferenc pápa találkozóról számoltak be. Ennek hátterét elemezte Peter Winnemöller az osztrák kath.net újságírója. Egy héttel az esemény után legyünk őszinték, és tegyük fel a kérdést: mi történt valójában a médiatérben? És mi nem történt meg? Csak azért, mert hajlamosak vagyunk komoly dolgokat annyival elrendezni, hogy a hibát a másik félben könyveljük el. Ez viszont nem a Krisztusi út.
Kezdjük az elején. 2016. január 24. és 31. között a Fülöp-szigeteki Cebuban megtartott 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végén jelentette be Ferenc pápa, hogy a következő kongresszus helyszíne Budapest lesz. Az 52. eseményt 2020-ban tartják, melyet tehát négyéves felkészülés előz meg. 2017. június 18-án, Úrnapján a katolikus templomokban felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét, melyben meghirdették a kongresszust. Erdő Péter bíboros érsek, a kongresszus elnöke és Veres András, a Püspöki Kar elnöke a körlevélben felhívták a figyelmet, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
„alkalom a missziós és lelkipásztori megújulásra hazánk minden egyházmegyéjében, a szerzetes közösségekben, a lelkiségi mozgalmakban, sőt határainkon túl egész régiónkban és szerte a világon.”
Az eseményt szervező NEK Titkárság elméletileg 2020 nyarán már készen áll az esemény lebonyolítására, bár a koronavírus járvány okozta pandémiás helyzet miatt benne volt a pakliban, hogy lemondják vagy elhalasztják. Így is történt, 2021-re tolódott. Furcsaság, hogy ekkor még a NEK himnuszát senki sem ismerte, hiszen csak 83 nappal a 2021-es világesemény előtt tették közzé. A korábban meghirdetett pályázat sokak meglepetésére eredménytelennek bizonyult, ezért valaki megbízására az 1938-as himnuszt hangszerelte újra Kovács Ákos. (Ákos munkájáról kiváló kritika jelent meg a Katolikus.mán.) Ez a tény egyházzenész berkekben kavart némi vihart. Szerintem joggal, engem is meglepett, hogy még videóklip sem készült, csak egy imázsfilm. Számomra hihetetlen, hogy ma Magyarországon nem tudott egy olyan mű születni, amely a szervezőknek és a zsűrinek elfogadható lett volna. Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész feldolgozása vagy épp a Gável testvérek dala szerintem vállalható lehetett volna. Persze, ez csak az én véleményem és azt is tudom, hogy ez a hierarchia magasabb szintjein semmit sem jelent. Ők általában a hívek, a szakemberek véleményére nem adnak. Ha az ifjúsági világtalálkozók kommunikációs gyakorlatával vetjük össze, akkor valami nem stimmel, mert azok esetében jóval korábban bejelentik a himnuszt. A 2023-as lisszaboni találkozó himnuszát 2021 januárjában hozták nyilvánosságra, és már a videóklip is megjelent.
Eljött az esemény, mindenki izgatottan várta. A keresztényebbik médiatérfelet valósággal felrázta Tóth Gabi NEK hírnökként való felbukkanása, ahogy mondani szokták, „a finis előtt”. Még néhány liberális újságíró is foglalkozott a ténnyel.
Aztán eljött az esemény, amelyről nagyon sokáig mondhatni keveset tudtunk. Például a Katolikus.ma szerkesztősége nem tudott arról, hogy a Széll Kálmán téren vagy az Örs Vezér terén NEK színpadot állítottak fel és nagyon szép, értékes programokkal próbálták megszólítani a városban arra járó embereket. Arról persze mi is olvastunk az Indexen, hogy „Lorem ipsum” töltelékszöveg ment ki egy színpad ledfalán. (Hasonló baki? A Hősök terén a latin nyelvű szövegek magyarul voltak feliratozva: Agnus Dei helyett Ágnus Déi.) Információink szerint a két extra helyszínt pont az a Kunszabó Zoltán kezdeményezte, aki később írásában bírálja a sajtó viszonyulását. Erre később még visszatérek.
A 32 milliárd Ft-ból szervezett esemény hétfői napjának estéjén (10 órakor) az aznapról alig volt pár fotó fellelhető a közösségi médiás felületeken. Meglepő, hogy az esemény után, a NEK sajtófőnöke egész galériákat publikált az eseményről Facebook oldalán. Jó lett volna ezt korábban is megtenni. A közösségi médiában nagyon népszerűnek minősülnek a fotós tartalmak, ezért is érthetetlen, hogy miért csak az esemény vége felé éledtek fel a hivatalos csatornák. Első nap még a hivatalos streamben is voltak bakik, ha épp működött.
A NEK-en az EWTN Katolikus Világhálózat 5 szerkesztősége (amerikai, olasz, német, lengyel és magyar) kiemelt erőkkel volt jelen. Az EWTN stábtól több ízben hallottam komoly panaszokat, hogy mennyire küzdelmes körülmények között dolgoznak, szolgálnak, hogy közel 400 millió háztartásban képernyőn legyen a világesemény. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint az MTVA csatornáit, hogy a kiemelt eseményeket (értsd nyitó szentmisét, eucharisztikus körmenetet és záró szentmisét) közvetítették, hanem úgy, hogy a Hungexpo A pavilonját folyamatosan adásba kapcsolták és tematikus interjúkkal, anyagokkal jelentkeztek a helyszínről. A magyar stáb a többi pavilon előadásait is rögzítette, melyeket később tűz műsorra. Az EWTN több külföldi újságírójának, stábtagjának lesújtó véleménye van a NEK szervezőiről.
„Ilyent más katolikus nagyrendezvényen még nem tapasztaltak”
–mondták.
Mint a Katolikus.ma főszerkesztője, egy adott ponton aggasztónak tartom a NEK kommunikációjának teljesítményét. Egy, a katolikusok számára fontos világeseményről a világsajtó nem számol be, sőt, a magyar sajtó is csak elvétve, annak ellenére, hogy ez itt történt Budapesten, és tömegeket mozgatott meg. Mintha nem is lett volna a NEK Titkárságnak kommunikációs stábja.
A Kunszabó Zoltán cikkében (amely a 777blog.hu-n jelent meg) említett bűnbakkal az a baj, hogy a média nem így működik, ahogy azt ő leírja. Ha egy balliberális szerkesztőség úgy ismeri az olvasóit, hogy egy bármilyen esemény nem tartozik az érdeklődési körükbe, akkor arról nem fog beszámolni. Ez nem a közszolgálati média. A közszolgálati médiának ugyan több csatornája van, de valahogy mégsem volt elég kiemelt az esemény számukra. Pedig kormányzati szintekről is támogatták rendesen. Igazán közszolgálatinak az EWTN Katolikus TV minősült a tévés palettán. A közszolgálatiság ilyen szempontból rájuk azért nem helyes kifejezés, mert eleve katolikus közönségnek szentelt TV csatorna.
Tudom, hogy fájdalmas, nekem is az volt a tény szombat este, amikor körbenéztem és a látványos körmenetről alig jelent meg valami. Nyomokban sem szerepelt a vezető hírekben, pedig több százezren vonultak fel. Egyébként hányan is? Ez is furcsa, hogy a mai napig nem tudjuk pontosan. Mintha ez a szervezőknek nem fontos, pedig jogosan büszkék lehetünk arra, hogy olyan sokan jelen voltak. Ezt általában a békemenetek alkalmával vagy a Pride felvonulásoknálr nagyon szokták hangoztatni, hiszen egy nagy számnak ereje van. Jelentős üzenetet hordoz. Erőt vagy gyengeséget mutat. Erdő Péter bíboros ugyan említést tett, munkatársaira hivatkozva, egy több százezres tömegről. De mégis, mennyi az annyi?
Tudom, hogy a Magyar Katolikus Egyház számára a média a „futottak még” kategóriába tartozik. Tapasztaltam is, hiszen jómagam is alakítója lehettem közel három évig az egyik egyházmegye Kommunikációs Irodájának. Egyházam, miközben egyre több hívőt veszít, továbbra sem aknázza ki a média, a kommunikáció lehetőségeit az evangelizálásra, a misszióra. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kommunikációjának teljesítménye megmosolyogtató és ugyanakkor elszomorító. Ugyanazt az állapotot tükrözi, mint ami országosan vagy az egyházmegyék szintjén történik. Jóllehet a stábnak sikerült olyan eszközökkel élnie, amely haladó, fejlődő, netán liberálisabb színben tünteti fel az egyébként sokszor arisztokratikus stílusban üzemelő szervezetet. A baj ezzel az, hogy inkább a megdöbbenés, megbotránkozás, mintsem a misszió nyelvezete volt hangsúlyos a NEK kommunikációjában és a sajtóval való kapcsolattartásban.
A balliberális sajtónak felróni a közszolgálatiság hiányát szakmaiatlan. Elvárni még inkább. Jól tükrözi azt az arisztokrata stílust, amely a 38-as Eucharisztikus Kongresszus óta lehet, hogy már csak a püspökségek falain belül működik. Azokon kívül nagyon megváltozott a világ. 1930-ban a lakosság 67,1%-a, 2011-ben 37,15%-a, újabban úgy hírlik ennél sokkal kevesebb vallja magát katolikusnak (de 1 év múlva pontosan megtudjuk).
Ideje lenne végre komolyan venni más területeken is a tanítást. Jézus is kilépett, odament az emberekhez, a bűnöshöz és így tudott nagyot, maradandót alkotni. Nyomot hagyott az emberekben, amely sorsfordító volt. A nagy médiamissziós, Angelica anya példája korunk emberén mutatja be, hogy milyen erővel bír az evangélium üzenete, ha azt jól mediatizáljuk.
Az evangélium 1938-ban is ugyanaz volt, mint 2021-ben. 2000 éve változatlan és 2000 év múlva is változatlan lesz. A társadalom élete, kultúrája 1938 óta fejlődött. Az egyház hozzáállása a társadalomhoz és a küldetéséből fakadó misszióhoz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kommunikációjának tükrében úgy tűnik, nem tudja tartani a lépést a korral.
Meggyőződésem, hogy érdemes lenne. Sikerességének következménye a mai kor emberének sok problémájára jelentene gyógyírt.
