De Vialar Szent Emília: A kitartás és irgalom tanúsága – Szentek élete
De Vialar Szent Emília – apáca, rendalapítónő
* Gaillac, Franciaország, 1797. szeptember 12. +Marseille, Franciaország, 1856. augusztus 24.
1797. szeptember 12-én született Franciaországban.
Emilie-Anne-Marguerite-Adéláíde de Vialar olyan alapításra nyújt példát, amely egyedülállóan eredeti eszmén alapszik, és amelyet minden ellenállással szemben rettenthetetlen szívóssággal valósított meg.
A gazdag és tekintélyes család, amelyben Emília megszületett, nem volt mélyen vallásos. Édesanyja a király, X. Károly udvari orvosának volt a leánya. 1810 őszén a 13 éves Emíliát szülei Párizsba kísérték, hogy az Abbaye-aux-Bois nevelőintézetbe adják. December 17-én, utazásuk közben meghalt az édesanya. Két évvel később Emília visszatért apjához Gaillacba.
A közbeeső időben csak nagyon elemi képzést kapott, de már ebben az időben mély jámborságot tanúsított, és úgy tűnik, hogy rendkívüli kegyelmekben részesült, belső hangokat hallott és látomásokat látott. Gaillacban azonban, mert nem talált megfelelő lelki vezetőt, lelki élete lassan elsorvadt, de 1816-ban egy misszió alkalmával régi mélységeiben éledt újjá, és megsokasodtak misztikus élményei.
Ebben az időben Emília jó tanácsadóra talált a Szent Péter-templom nyílt és éles elméjű plébánosában. Arra nem gondolt, hogy férjhez menjen, sőt szüzességi fogadalmat tett, de úgy látszik, egyetlen rend sem vonzotta. Kereste az útját, és megelégedett azzal, hogy megossza apja meglehetősen világias életét. Másrészt viszont szabadon kibontakoztatta jótékonyságát, és házuk hamarosan a város szükséget szenvedőinek és szegényeinek gyülekezőhelye lett.
Lassanként megerősödött benne egy szegényeket támogató szerzetesi kongregáció eszméje. Ilyen értelmű első megnyilatkozásai heves ellenkezést váltottak ki apjából, s emiatt kettőjük kapcsolata hosszú időre nagyon feszültté vált. Emília 1832-ben nagyapjától 300 ezer frankot örökölt. Megvett egy házat a Szent Péter-templom közelében, és 1832 karácsonyán itt telepedett meg három társnőjével együtt. Új jelentkezők is csatlakoztak hozzájuk, és 1833-ban megtörtént az első beöltözés. Mivel Emília különlegesen tisztelte Szent Józsefet, kongregációját az ő oltalma alá helyezte, s a megjelenés emlékére, amelyben az angyal Szent Józsefnek fölfedte a megtestesülés titkát, kis közösségét A Megjelenésről nevezett Szent József Nővéreinek nevezte el.
A nővérek a szegénygondozás mindenféle módjának és az oktatásnak szentelték magukat. Az új intézmény számára az apostolkodásnak csakhamar rendkívül tág területe nyílt meg. Emília egyik testvére, Ágoston, Algír közelében telepedett le, s ott a városi tanács tagja lett. Ágoston közvetítésével 1835 augusztusának elején három nővértársával együtt Algírba hajózott. A nővérek már az első napokban bizonyságot tehettek munkakészségükről és önátadásukról, amikor veszélyes kolerajárvány tört ki. Franciaországba való visszatérése után Emília anya Párizsban megkísérelte fölkelteni Amélia királyné érdeklődését alapítása iránt. 1836-ban visszatért Algírba, 1837 elején a nővérek átvették a kórházat. Egyidejűleg megnyitottak több iskolai osztályt, járóbeteg-ellátó állomást és menhelyet a hajléktalanok számára.
A Szent József Nővérek azt hitték, hogy gyökeret vertek Algériában, valójában azonban nehéz válság előtt álltak. 1838-ban Algír megkapta első püspökét Dupuch személyében, aki buzgó és jámbor férfi volt, de nem tudott szervezni, és oktalan vezetése csakhamar súlyos nehézségeket okozott.
Új alapítások történtek Tuniszban, Rómában, Málta szigetén. Emília anya ekkor újból nehéz helyzetbe került: 1845-ben gaillaci háza vezetésében súlyos pénzügyi szabálytalanságot találtak. A házfőnöknő szembeszegült Emília anyával, neki pedig egészen 1851-ig elnyúló hosszú pereskedésbe kellett bocsátkoznia. A közbeeső időben arra kényszerült, hogy 1846-ban tizenegy nővért elbocsásson Gaillacból, mert megkíséreltek szakadást támasztani a kongregációban.
A kisvárosban ezek az események annyira fölszították a kedélyeket, hogy az elöljárónőnek végül be kellett zárnia az anyaházat és 1847 októberében át kellett helyeznie Toulonba. Sajnos az egyházmegyei igazgatás eleve bizalmatlansággal fogadta.
1852 augusztusában a noviciátust Marseille-ben állította föl. Új alapítások jöttek létre Görögországban, Palesztinában, Indiában és Ausztráliában. Emília anya 1856. augusztus 24-én halt meg.
