Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Hitélet

Csodálatos dolog, hogy vannak még papjaink…

Priesterweihe in Schwyz 2 Medium
Papszentelés - Fotó: Matthias Ulrich via Wikimedia Commons (CC BY-SA 2.0 DE)

Az egyház nem tud meglenni papok nélkül. Manapság divat lett a katolikus papságon élcelődni, kételkedni annak jövőjében. Ezzel szemben Luc de Bellescize atya a papi küldetés szépségeiről mesél: milyen jó az Urat adni másoknak, hordozni az Ő gyengédségét.

Szent Péter és Szent Pál ünnepét gyakran választják a papszentelések időpontjául. Idén sincs ez másképp, csodás módon megint akadt néhány fiatalember, aki teljes életét átadta Krisztusnak, tisztán, szegényen és engedelmesen. Nem hajszolnak sem különleges karriert, sem világi kitüntetéseket, sem pénzt. Ha a pénzt érdekelte volna őket, más utat választanak. Nem megszállottjai a hatalomra való törekvésnek sem. A papi pálya rossz színben való feltüntetése, amit, mint egy elakadt lemezt, már évek óta újra és újra elővesznek, és amivel sikerült elfojtani a papok lelkesedését, nem nagyon érinti meg őket. Teljesen melléfogunk a fiatal papok és szeminaristák esetében, ha mindenáron a papi hivatás veszélyeire akarjuk felhívni a figyelmüket. Mindenekelőtt a papság szépségéről és öröméről kellene beszélnünk nekik. Az a fiatalember, aki ma a papi hivatást választja, olyan bátorságról tesz tanúságot, ami hálát és elismerést kellene kiváltson keresztény szívünkben.

Papnak lenni büszkeség

Papok nélkül az egyház nem tudna fennmaradni. „Hagyjatok egy plébániát húsz évig pap nélkül – mondta a szentéletű ars-i plébános, – és állatokat fognak imádni az emberek.” Az Élet Kenyere és a bűnbocsánat szentsége nélkül nagyon boldogtalan emberek lennénk. „Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült.” (Mt 9,36). Mekkora kincset kapunk a papok kezéből, bármilyen egyszerűek és tökéletlenek is legyenek! Az Egyház nem nélkülözheti a katolikus papokat. Isten az ő törékeny kezükbe adja magát. „Agyagból formált kezeink csodaképessége” – mondja gyakorta Guy Gilbert atya, akit véleménykülönbségeink ellenére örömmel tekintek barátomnak.

Engem tizenhárom évvel ezelőtt szenteltek pappá. Úgy érzem, mintha az egy másik világ lett volna. Az én nemzedékemet még szent II. János Pál pápa formálta, aki azt mondta a párizsi Notre-Dame egyházmegye papjainak: „Legyetek boldogok és büszkék arra, hogy papok lehettek.” Nagy hatással volt ránk XVI. Benedek pápa is, aki 2009-ben az ars-i plébános, Vianney Szent János pártfogását kérve a Papság Évét hirdette meg, és egy pompás, csodálatos szentbeszédet mondott nekünk. És ezután jöttek a szomorú leleplezések, a régóta húzódó botrányok, amelyek az Egyház egész testét és különösen a papi rendet megsebezték. Minden bizonnyal némileg elvesztettük a papi hivatás szépségének lényegét, és egyes papokban eltompult annak az öröme, hogy az Egyháznak szentelték egész életüket.

Isten – a pap életének dobogó szíve

A szeminaristák száma több mint tíz éve folyamatosan csökken, a számok elkeserítőek. Most nincs helye annak a kissé bárgyú optimizmusnak, amely legyintve megelégszik azzal, hogy „az Egyház sok mindent látott már”… Bizonyára. De ez a megfigyelés nem pótolja sem a belátást, sem a cselekvést. Nem bűnbakkeresésről van szó. Ez egyszerűen tény, szembe kell néznünk a valósággal. Nagyon kevés a „munkás”. A francia egyház történetében még soha nem voltak ennyire kevesen. Imádkoznunk kell, jobban, mint valaha, az aratás Urához, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. De ehhez az is kell, hogy továbbra is higgyünk a katolikus papság szépségében és az eucharisztikus áldozat létfontosságú szükségességében. Higgyük, hogy lehetséges a papi tisztaság a nehézségek és küzdelmek ellenére is. Mélyen higgyük, hogy Isten képes betölteni egy ember életét.

„Hogyan kerüljük el a papjaink bálványozását?” – kérdezte tőlem egy újságíró. Esetleg úgy, hogy jobban szeretjük őket, sebezhető lényekként tekintünk rájuk, akik „olyanok, mint bárki más”, de akik magukban hordozzák az elhívás és a felszentelés misztériumát, amely Krisztushoz, az örök Főpaphoz hasonlóvá teszi őket, különösen akkor, amikor az Eucharisztiát ünneplik és az Ő nevében bocsájtják meg a bűnöket. Papként nem arra van szükségem, hogy lerombolják a szobromat, de szükségem van olyan emberekre, aki segítenek abban, hogy a papságom misztériumát teljesebben megéljem. Hogy segítsenek jobb pappá válnom. Bevallom, sokáig tartott, míg megtaláltam a megfelelő helyet és megtanultam a megfelelő közelséget és a megfelelő távolságot megtartani azokkal, akiket az Úr rám bízott, hogy ne függjek a dicsérőktől, hogy derűs maradjak az ellenségesekkel szemben, akik a hátam mögött, a legkisebb megjegyzésemért, ami nem tetszett nekik, azonnal gátlástalanul sértegetnek. Cselekedeteink hatalmas hajtóereje, hogy szeretnénk szeretni és szeretve lenni. A papnak „magas lelki hőmérsékletet” kell ápolnia magában, hogy kivétel nélkül mindenkinek oda tudja adni magát.

Isten legyen a pap életének dobogó szíve, mint ahogy a vőlegény szívét is teljesen betölti a szeretett menyasszony képe. Ellenkező esetben nagyon hamar letéved a világias dolgok felé, a csábítás felé, s az összehasonlítgatás és a féltékenység mentalitásában fog élni. Minél inkább Istenben él, annál inkább jelen lesz az emberek számára is, azért, hogy „híd és átjáró legyen minden báránynak”, ahogy Szent II. János Pál mondta.

Az Isten által kiválasztott egyszerű emberek

A híveket kétségtelenül felelősség terheli amiatt, hogy sebezhető lényeket emelnek maguk fölé, annak veszélyébe sodorva őket, hogy megfertőződnek a gőg vakságával, a „megváltó-szindrómával” és a hatalmi túlkapásokkal. „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval!” – áll a korintusiaknak írt levélben (1Kor 3,4). Vannak, akik úgy esküsznek egy papra, mintha csak egy versenylóra fogadnának. Előre látják, hogy egyszer úgyis püspöksüveget fog hordani vagy szentté fogják avatni (ami nem mindig jár együtt, ugye tudjuk…). De azonnal eltapossák minden kímélet és irgalom nélkül, amikor rájönnek, hogy ő is csak egy ember, akivel néha megeshet, hogy elbukik vagy tévútra téved. Tartuffe-nek egyszer igaza volt: „S aki vallásos, az nem lehet soha férfi?” Hát igen, a papok is csak egyszerű emberek, de Isten kiválasztotta őket, mint az apostolokat, akiket az evangéliumban egytől egyig név szerint hívott el. Ha a katolikusok a saját magatartásukra is azt a feddhetetlenséget alkalmaznák, mint amit a papoktól elvárnak, az egyház tele lenne szentekkel…

Hogyan tudják vállalni ezt a folyamatos elköteleződést? Milyen őrültség, milyen rejtély által? „Lépjenek elő, akik az áldozópappá szentelésben kívánnak részesülni” – mondta a papszentelés kezdetén a szeminárium elöljárója. És ezek a férfiak határozott léptekkel belépnek a hatalmas templomi főhajóba. Aztán teljes testhosszukkal, arcra borulva végigfekszenek az oltár előtt, miközben a Szentek litániáját énekeljük. Úgy fekszenek, mint haláluk napján. „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24). Az egész nép a láthatatlan Egyházról, a mennyek hatalmas Egyházáról énekel: Szent Péterről és Szent Pálról, a szent vértanúkról, a hitvallókról, a szent pásztorokról és misszionáriusokról… Az ő vérükből és családjukból származunk. Ezután felkelnek, mintha csak feltámadtak volna, ezt követi a nagy szentelési ima, majd fogadják a püspöktől, az apostolok utódától a kézrátételt és a krizmával való megkenést, amely különleges módon Krisztushoz, az örök Főpaphoz hasonlóvá teszi őket, Isten gondjaikra bízott népének szolgálatára, akiket tanítaniuk, megszentelniük és kormányozniuk kell, mint jó pásztoroknak, az egy Pásztor mintájára.

Az Urat adni másoknak

Ezek az emberek elsősorban nem azért választják a papságot, mert ők akarják ezt. Ők egy hívásra válaszolnak. Az Úr nem valamilyen különleges tulajdonságuk miatt választja ki őket, hanem egy felfoghatatlan titok által. Montaigne mondta La Boétie-vel való barátságáról: „Mert én – én voltam, mert ő – ő volt”. Nem tudom megmagyarázni, hogyan lettem pap. Annyit mondhatok, hogy Krisztus sohasem okozott csalódást, és hogy az Őbenne való élet rendkívül szép, és néha szívszorító, olyan, mint egy könnyekben fürdő öröm. A papság belevet bennünket az élet és a halál közepébe, az ég és a föld határára, a legnagyobb örömökbe és a kimondhatatlan nyomorúságba.

A papoknak Isten gyengédségének élő képmásaivá kell válniuk. Néhány nappal ezelőtt meglátogattam kórházi szobájában Piót, egy kis újszülöttet, aki súlyos szívrendellenességgel született. Édesanyja mellén pihent. A zsoltáros szerint: „Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm. Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.” (Zsolt 131) Körös-körül csövek, képernyők és infúziók. A szülei részvételével misét celebráltam érte, majd az ujjamat az Úr vérébe mártva az első és egyben utolsó szentáldozásában részesítettem. Nem sokkal később meghalt. Belépett az Életbe. Egy paptestvérrel, a család barátjával együtt körmenetben vittük a kis fehér koporsót. Nekünk, papoknak test szerint soha nem lesz gyermekünk, de ezt a kis újszülöttet elvezettük az emberek földjéről Isten városába. „Betegeket gyógyítsatok meg, halottakat támasszatok fel, leprásokat tisztítsatok meg, ördögöket űzzetek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” – mondja az Úr (Mt 10,8). Én nem gyógyítottam meg ezt a gyermeket, és nem is támasztottam fel. De az isteni szeretet ingyenességében odaadtam neki az Urat. Van-e ennél nagyobb dolog a világon? „Milyen nagy is a papi méltóság! A pap is csak az égben fogja megérteni nagyságát…” – mondta a szentéletű ars-i plébános. „Ha itt a földön megértené, belehalna; nem a félelem, hanem a szeretet miatt.”

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia

3 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Avatar photo

    Szilágyi Csaba

    2024. július 1. at 18:52

    Hát igen, itt az ideje beszélgetni, gondolkodni a papi házasságról.

  2. Avatar photo

    Kovács Miklósné

    2024. július 1. at 20:35

    Ez a “vallomás” nagyon szép és tanulságos. Bár sokan olvasnák, papok is, hívők is. A papi élet rejtett szépségeiről ír, de tulajdonképpen nem is beszél a papi nőtlenség kérdéséről, inkább arról, hogy mi, hívők, mennyi nehézséget okozunk-akaratlanul is- a rossz hozzáállásunkkal, az empátia hiányával, lagymatag hitéletünkkel. A papság kirakatban él, az emberek figyelik és lehetőség szerint azonnal szóvá teszik, ha valami hibát vélnek találni. Ez nagyobb probléma sokszor, mint a cölibátus! Nézzünk magunkba, kedves hívők, és imádkozzunk értük!

  3. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. július 1. at 21:28

    INRI,
    semmi estere sem jó, ha az elmult ezer év bevált cölibátusi gyakorlatát hirtelen most csak úgy megszünteti valaki. Voltak mar oriási lelki váláságok korabban is. A közfelfogás azonban még 1-2 generáción át -kb. a mai évekig- kereszténységen alapuló közfelfogás volt. Mára azonban ez gyökersen megváltozott. Több okból:
    1_a -nem büntetendö- abortszok bevezetése kb. 50-70 éve szabályosan kiölte a korábban mindíg is jelenlévö országos ember-utánpótlást. Az 1959 és 1973 közötti 15 év mindegyikében több terhességmegszakítás történt magyarországon, mint amennyi gyermek ezekben az években világra jött.
    2_ennek lelki hatása alapvetöen hatott a férfiakra is- tehát semmi sem maradt lényegében szent…
    3_az életszentség hiányában a papokra is kihatott ez a fajta szemlélet- a papok (vagy szeminaristák) majd-csak a fele – szakított a papi pályával, mivel a papi pálya olyanokat is vonzott, akik csak annak elönyeit lesték (igyen lakás, biztos megélhetés, a családos dolgozó férjeknél lényegesen kényelmesebb élet>>>akiket én ismerek férjeket azok hajnali 4-5 órakkor naponta munkába utaznak és csak 10-12 óra múltán este érnek haza.
    Csaknem a férjek 30-40%-a akiket én ismerek elvált, 3-5%-uk pedig homoszexuális= ilyen emberek nem alkalmasak Isteni igazságok hírdetésére =sok fölösleges bonyodalmat okoznának a hitközségükben is). Az ilyen kalandorok szétvernék hamarosan az egyházat (is). A könyebb élet reményében peidg hamarosan “megszállnák a jobb helyeket”, `s utána pedig szétzilálnák, ha valaki ez´rt megfizeti öket (ilyenkre már van példa, el kel öket bocsájtani). Pl. 100 évvel ezelött a válasok a házasságkötések éves számának számának csak maximum 2-5% volt (inkább a gazadagok unalmas életében fordult elö.), tehát a “megbizható emberek dupla annyian voltak 100 före vetitve, mint ma”)

    Megjegyzés:
    A cölibátus óriási egyéniségeknek való-akik önfegyeleme valóban bibliai szintü, magam személyesen is többszáz ilyen remek papot ismerek. Ök a férfi lakossság 0,01-0,10%-át teszik ki, tehát nagyon is reális az, hogy vannak ilyen férfiak. Aki nem akar katolikus lenni az mondhat amit akar, annak papolhat a pap is amit akar.
    Aki katolikus akar lenni az meg cölibátus papság mellett is lehet az. Nagyoon jó, hogy a püspök az illetékes az egyháza ügyeiért, a papi helyzésekért, mert áttekintése van – a pap meg nincs kiszolgáltatva a helyi hívek önkényének (a gazdagok összefognának és irányítanák a papot föleg arra, hogy az öket ne figyelmeztesse -büneik esetén- mert felmondanának neki-sok másvallásban van ilyenre példa-)
    Miért megyünk a templomba? Miért ünnepelünk szentmisét? Miért vesszük az eucharisztiát? Mert az jó. Önmagában szerelemesen mámorítóan jó. Eröt ad. Boldogságot ad már itt és most. Segít megbocsajtani (családaban és azon kivül is). Hirtelen élettel, értelemmel célokkal telik meg általa életünk. Mégpedig az Isteni teremtésben való önkentes részvételünk miatt. Sok sok sikeres munka az ami az embert kiemeli az állatvilágból. Megunhatalanná, tartalmassá, érdekessé teszi az életet Isten áldásával.
    Az egyházi elöljárók Szent pál leveleiben is meg annak emlitve (akkoriban “megfontolt korban levö min. 50 éves” férfiakat választottak ki akik egyszer-nösök voltak-megözvegyülés után ujra nem nösülhettek–—– az asszony nagyon is befolyásolja a férje papi munkáját es jóhíre´t is ——, késöbb a nagyszámú egyházközségekben=minden faluban egy egyházközség, ezt nötlenekkel jobban lehetett megszervezni.)
    Lásd a timoteusnak írt levél 3 fejezetet: “1Igaz beszéd ez: Aki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván. 2A püspöknek azonban feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, mértéktartónak, vendégszeretőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie. 3Ne legyen iszákos vagy erőszakoskodó, hanem megértő, békeszerető s nem kapzsi. 4Saját családjának legyen jó gondviselője, aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre neveli. 5Aki ugyanis saját házát nem tudja rendben tartani, hogyan tudná gondját viselni Isten egyházának? 6Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és az ördög sorsára jusson. 7Legyen jó híre a kívülállók körében is, nehogy megszólják, és az ördög csapdájába essék.”

    Osli mosolygós madonna könyörgj érettünk…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

female hand on bible and twigs on light textured b 2023 11 27 04 58 13 utc

Lelkiség

Ferenc pápa már több mint húsz éve javasolja a katolikusok híveknek az imádkozásnak ezt a tévedhetetlen módszerét. Annak idején, amikor még Buenos Aires érseke...

caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium

Család

Ha arra törekszik, hogy gyermekeit pozitív módon nevelje és megadja nekik a tiszteletet, néhány tanácsot adunk, hogy ez sikerüljön… még akkor is, ha ez...

handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium

Lelkiség

Szentségimádás után ezek a szavak hangzottak el: „Jézus meg szeretne gyógyítani egy sötétbarna hajú férfit, akinek agydaganata van” – ennek hallatán megdermedtem. A személy,...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok podcast

Dr. Barsi Balázs atya, a Széchenyi és Stefánusz Díjas ferences szerzetes mélyen belemerült a keresztény hit és a lelki élet kérdéseibe a Zarándok Podcast...

Aktuális

A Vatikán hivatalosan is kiközösítette Carlo Maria Viganò érseket – jelentette be július 5-én, pénteken a Hittani Dikasztérium. A Vatikánban lefolytatott bíróságon kívüli büntetőeljárás...