Csaba testvér: Trianon árvái vagyunk!
Csaba testvér Trianon emléknapján azaz a nemzeti összetartozás napján Gyimesbükkben, az ezeréves határon mutatott be szentmisét illetve mondott megrendítő és megható prédikációt. Meghatódva, olykor könnyek között.
“Kérjük Máriát, hogy segítsen összevarrni itt a Kárpát-medencében a jövőt! Amit őseink elrontottak, azt mi kell összevarrjuk!”
– fogalmaz a ferences szerzetes.
A továbbiakban Csaba testvér prédikációjából közlünk egy részletet. A teljes homília cikkünk végén hallgatható meg.
“Kedves szeretett testvérek!
Június 4-e, Trianon napja van. Nem lehet ezt a napot megkerülni. Nekem erről a napról igazából a házastársak szétválása jut eszembe. Sok árva gyereket nevelek és tudom, hogy mennyit szenvednek azért, mert szüleik összevesztek, szétváltak. Mert úgy képzelték, hogy együtt rosszabb, mint külön. Én magamat Trianon árvájának érzem. Igen!
Árpád vezérnek, Szent Istvánnak, volt egy szép álma. Csináltattak egy koronát, amin nem nemzeti szimbólumok vannak, hanem egyházi szimbólumok vannak. Mertek vérszerződést kötni az őseink, mert úgy gondolták, hogy együtt, közösen a Kárpát-medencét tündérkertté tudják tenni. Trianonba ez a szép álom, ez szétfoszlott, mert az akkor élő népek úgy gondolták, hogy külön-külön jobb lesz, mint együtt.
Ha Kájoni János szép dalait hallgatjuk, 1661-es években biztos járt ő is errefelé. Jegyenyén született, valószínű román családból és mégis milyen szépen írja, hogy édes hazámnak akartam szolgálni. Igen, Trianon előtt meg volt az érzés, hogy édes hazám… együtt, közösen tegyük tündérkertté szülőföldünket. Ferenc pápa nem véletlenül mondta egymás után kétszer is el, és aki ott volt az elmúlt szombaton, a nyeregben az hallhatta, hogy “kérjétek Édesanyánkat, Máriát, hogy segítsen összevarrni a jövőt.” Ferenc pápa ismer bennünket és tudja, hogy a legtöbb seb mindannyiunk életében onnan van, hogy nagyon sokszor a jövőt nem együtt képzeljük el. Szét van szakadva a mi jövőnk. Hatalmas házi feladat, és nem csak azért, mert Ferenc pápa az én elöljáróm is ezt a házi feladatot adta itt, Csíksomlyón, hanem mert józan eszemmel is látom, hogy valamilyen módon ezt a válást is meg kell szüntetni. Hogy győzzük meg magunkat is, egymást is, hogy jó megfogni egymás kezét, hogy bízzunk egymásba. Hogy a szerveim, a sejtjeim egy testet alkotnak. A betegség az, amikor nem dolgoznak együtt a szerveim és halál van belőle. Ugyanúgy valahogy a családjainkat, az egyházközségeket, az iskolában az osztályainkat és a nemzeteinket itt a Kárpát-medencében meg kellene valahogy tudjuk győzni, hogy a jövőt együtt építsük, Mária segítségével.
Kedves atya elhozta Szent László ereklyéjét. Szent László egész biztosra járt itt ezen a földön. Minden szépvízi meg is sértődne, mert Szent László mondta, hogy lovam igyad ezt a vizet, mert szép ez a víz. És a moldvai csángók is megsértődnének, ha nem azt mondanánk, hogy a Szeret neve nem onnan van, hogy Szent László ugyanannak a lovának mondta, hogy szeressed ezt a vizet, igyad ezt a vizet, mert jó. Szeret. Ők így gondolják. És én hiszem, hogy járt itt. Egész biztos, hogy járt itt.
Szent László, még a legyőzött ellenségeket is tudta integrálni. Ő nagyon hallotta Jézusnak a gyönyörű szavait, hogy gyertek hozzám mindnyájan. Beszterce nincs olyan messze innen. Horvátországba volt és hírét veszi, hogy betörtek a kunok. Serege élén jön fogadni a hívatlan vendégeket. Győzedelmeskedik. És a csata után a katonái kezdik levagdosni a legyőzött ellenséget. És Szent László sírva kéri a vitézeit, hogy ne bántsák. Hívjunk papokat, tanítsák, letelepítsük, elég nagy ez a Kárpát-medence. Majd békében együtt építsük ezt az országot, a háborúban együtt védjük meg. Szent Lászlónak sikerült ezeket a kunokat letelepíteni. Mi székelyek, milyen viszonyban vagyunk Szent Lászlóval, a magyar nemzettel? Nem tudjuk, ez a történészek dolga. De mindenképpen otthon érezzük magunkat a magyar nemzet kebelén. Csángó testvéreink szintén. Jó nekünk itthon lenni, jó nekünk oda tartozni. Egy vérből valók vagyunk.
(…) Tanuljunk a Szűzanyától, nem hiszem, hogy könnyű lehetett neki leülni ott Péterrel és a többiekkel imádkozni 9 napon keresztül. Anya volt ő is. Sebzett Fiának a sebei ott voltak a szemében, mégis meg tudta fogni ezeknek az embereknek a kezét, mert és tudott nekik ebédet főzni, anyai szeretettel együtt lenni velük. Ferenc pápának ez az üzenete lobogjon, vésődjön a szívünkbe. Kérjétek Édesanyátokat, Máriát, segítse összevarrni a jövőt. Mert csak akkor van jövőnk, ha együtt vagyunk. Külön-külön pokollá tesszük egymás életét. Ámen!”
A teljes prédikáció itt hallgatható meg.
Forrás: magnificat.ro