Boldog Ghebre Mihály: Hűség a hithez, láncok és kínok között – Szentek élete

Boldog Ghebre Mihály – áldozópap

* Mertule Mariam, Etiópia, 1788. + Etiópia, 1855. augusztus

Ghebre Mihály – akinek neve azt jelenti: ‘Mihály arkangyal szolgája’ – 1788- ban született Mertule Mariamban. Tízéves korától kolostori iskolába járt, majd 1807-ben novíciusként kolostorba lépett; teológiai tanulmányait a doktori fokozattal fejezte be.

Azonban minél többet tanult, annál inkább kínozta a belső nyugtalanság és a teljes igazság megismerésének vágya. A teológia tudománya jórészt a Krisztus személyéről szóló monofizita vitákban merült ki, a szerzetesi élet pedig külsőséges vallási gyakorlatokban és értelmetlenné vált formákban merevedett meg. A régi szerzetesek emlékezetében elevenen élt. A szerzetesek kézikönyve,amely értékes kincs lehetett, de sehol sem volt már föllelhető.

Mihály nem sajnálta a fáradságot, hogy megkeresse ezt a kincset, s 1815-től 1825-ig zarándokolt kolostorról kolostorra, míg végül a fővárosban, Gondarban rábukkant. Itt is maradt tizenegy évig, de ez idő elteltével még csalódottabb volt, mint előtte. Elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol, remélve, hogy ott majd közelebb jut Krisztus igazságához.

Amikor egy küldöttség utazott Kairóba, hogy a pátriárkától új abunát (érseket) kérjen, csatlakozott a csoporthoz, melyet egy olasz lazarista hithirdető, De Jacobis Szent Jusztin apostoli prefektus vezetett. Kairóban nem értek el sikert. A pátriárka rákényszerített Etiópiára egy huszonkét éves szerzetest abunaként, aki nemcsak tanulatlan, hanem erkölcstelen is volt. Mihály az egész küldöttség előtt föltett neki egy Krisztusra vonatkozó kérdést; a válasz azonban siralmasan hangzott. Mihály így ítélte meg:

– Szellemileg Ön csak félszemű! Tudatlansága nyilvánvalóvá lett számunkra.Ennek ellenére a jelöltet püspökké szentelték, és fölvette a Szalama abuna nevet.

Jusztin Kairóból Rómába vezette csoportját. Azt hitte, ez lesz a legjobb eszköz arra, hogy eloszlassa Etiópiának Rómával kapcsolatos sok-sok előítéletét. A látogatókat lenyűgözte az örök város, s még inkább XVI. Gergely pápa (1831— 46) személye, aki kétszer is fogadta őket kihallgatáson, s aki nagyon különbözött Etiópia egyházának pátriárkájától és abunájától. Hazafelé vivő útjuk Palesztinán át még egyfelé tartott, utána azonban egy időre megint elvált Jusztin és Mihály útja.

Úgy tűnik, Mihályban ez az út kettősséget szült. Nem akart szakítani etióp egyházával, ugyanakkor hivatottnak érezte magát, hogy Krisztus igaz hitét, amelyet Rómában és Jeruzsálemben megtalált, minden etiópiai általános hitvallásává tegye. A kairói pátriárka támogatta, és megfelelő írást adott neki Szalama abunához.

A zarándok ujjongva tért vissza hazájába. Szalama abuna azonban nem felejtette el kairói megaláztatását. Nyilvánosan elkobozta a pátriárka iratát, és rákiáltott átadójára:

– Menj, te átkozott, te kiközösített!

Mihály akkor megkérdezte:

– Ön elutasította a pátriárka írását, ezért ettől a pillanattól fogva önnek nincs illetékessége: hogy akar tehát ön, a lázadó, kiközösíteni engem?

Mihály nagy terve, hogy az etiópiai egyházat Krisztus igaz hitére vezesse, meghiúsult. Csalódottan kereste föl Jusztint, aki hat hónapon át naponta neki szentelte idejét, hogy vallási és teológiai beszélgetések során segítsen a keresőnek nehézségei megoldásában. Végül 1844-ben tanítója előtt letette Mihály a katolikus hitvallást.

Jusztin kiváló segítőre talált Mihályban, aki csakhamar az új alapítású szemináriumban ifjú honfitársait készítette elő a papságra. Nemsokára megírt egy nyelvtant, szótárt, és katekizmust ge’ezül, Etiópia liturgikus nyelvén. Majd járta a falvakat, városokat és kolostorokat, hogy mindenütt hirdesse a katolikus hit igazságát. Rendkívüli műveltsége, tüzes beszédkészsége és mély jámborsága sokakat megnyert a katolikus Egyház számára.

Szalama abuna ijedten látta, mint csökken befolyása. Sikerült ellenfelét láncra vernie, két hónap múlva azonban Ubie fejedelem parancsára szabadon engedték Mihályt. Az időközben püspökké lett Jusztin 1851-ben pappá szentelte őt, majd fölvette a lazaristák kongregációjába is.

*

Amikor a kalandor Kassza lett Etiópia uralkodója, a helyzet ismét Szalama abuna javára fordult: együttesen vették föl a harcot a katolikus vallás ellen. Kiadtak egy rendeletet, mely szerint egy általuk szerkesztett hitvallást minden etiópnak halálbüntetés terhe alatt el kellett fogadnia. Az etiópiai klérus kinyilvánította egyetértését, a katolikusok – püspökük és öt papja – elutasították. A bátor hitvallókat fogságba vetették. Jusztint öt hónap múlva elengedték, és katonai őrizettel a határra kísérték. Nem jutott azonban messzire, mert a börtön és az út szenvedései kimerítették szervezetét és hamarosan meghalt.

A bennszülött papokat válogatott kínzásoknak vetették alá: hetekre kifeszítették a lábukat egy facövekhez, s így hagyták őket a perzselő napon és a hideg éjszakán is, napokon át semmit sem kaptak enni, ismételten csaknem halálra ostorozták őket.

Eközben Kasszát II. Teodorosz néven ünnepélyesen császárrá koronázta Szalama abuna. Hatalma tetőpontján állt, egész Etiópia meghajolt előtte, csak egy csoport mert ellene szegülni: Ghebre Mihály és négy társa. A négus a táborába vitette a „lázadók” vezérét. Mivel semmiféle fenyegetés nem használt, két órán keresztül ostoroztatta.

A csaknem halálra kínzottnak még két hónapon át kellett nehéz láncokban követnie a csapatot. Ekkor új ítélkezésre került sor.

A négus felkelt és így kiáltott:

– Ti mindnyájan, abuna és az egyház szolgái, halljátok! Titeket hívlak tanúként és bíróul. Az egész népet alávetettem törvényemnek és hitemnek. Csak ez az ember tagadta meg, hogy engedelmeskedjék nekem.

– Nem ismerem hitemnek más bíráját, mint Krisztust és földi helytartóját, a római pápát! – felelte Mihály.

– És én, én talán nem vagyok bírád?

– A test ugyan a hatalmadban van, de a lélek nem. Jogtalanság, ha az emberi erőszak kijelenti: vagy el kell fogadnod a hitemet, vagy meg kell halnod. Te Etiópia zsarnoka vagy, az abuna pedig a démonod!

Ez már sok volt.

Teodorosz dühtől fulladozó hangon kiáltotta:

– Katonák, vezessétek a vesztőhelyre, és lőjétek agyon!

A jelenlevő angol követ közbenjárására azonban a halálbüntetést életfogytig tartó fogságra változtatták. Így a hitvallót a hadsereg újabb három hónapon át vonszolta végig az országon; s ez néma prédikáció volt mindenki számára, aki látta láncait és elkínzott testét. Amikor a hadseregben kitört a kolera, Ghebre Mihályt az elsők között ragadta el 1855. augusztus 28-án.