Bódi Magdi közelében a hivatás is új fényt kap – beszélgetés Laposa Norbert balatonfűzfői plébánossal

1945. március 23-án, a Balatonfűzfő közelében fekvő Litéren szovjet katona fegyvere oltotta ki egy fiatal munkáslány, Bódi Mária Magdolna életét. A közel négy évvel korábban, a balatonfűzfői Jézus Szíve templomban szüzességi fogadalmat tett 23 éves lány nem engedett az erőszaknak, védte tisztaságát, s ezért vértanúhalált halt. Évtizedekkel ezelőtt életrajzírója így fogalmazott: „Ki volt Bódi Magdi? Fűzfő Angyala – az isteni kegyelem gyermeke.” A hosszú kanonizációs eljárás végére Ferenc pápa tett pontot: az Egyház a boldogok sorába emelte Bódi Mária Magdolnát. A tavaly szeptemberi boldoggá avatási szertartáson az említett templom plébánosa vitte az oltárhoz a vértanú ereklyéjét. Boldog Bódi Mária Magdolna halálának évfordulója alkalmából beszélgettünk Laposa Norbert atyával, Balatonfűzfő plébánosával, helyettes esperessel.

– A mai beszélgetésre készülve megnéztem újra a boldoggá avatási szertartás felvételét. Látni lehet, hogy messziről elindul egy néhány fős csoport az oltár felé, elöl fiatalok, virággal a kezükben, a menet végén Ön, kezében az ereklyetartóval. Az Ön arcát csak az ereklyetartó üvegén keresztül lehet látni. Sok-sok perc telt el, amíg Bódi Mária Magdolna ereklyéjét az oltár mellett átadta Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érseknek. Mit élt át a hosszú percek alatt?

– Amikor megtudtam, hogy én fogom vinni az ereklyét az oltárhoz, öröm, és egyben izgalom töltött el. A felkérés természetesen nem elsősorban a személyemnek szólt, hanem annak, hogy azon a helyen vagyok plébános, ahol Magdi élt, dolgozott, szüzességi fogadalmat tett, vértanúhalált halt. Hogy miért csak az üvegen keresztül látszódott az arcom? Amikor az Oltáriszentséggel körmenetre megyünk, a pap szinte a monstrancia mögé bújik, mert nem a pap személye a lényeg, hanem az Oltáriszentség. Erre törekedtem, amikor az ereklyét az oltárhoz vittem. Nagyon sokszor végiggondoltam előtte, vajon milyen lesz?

Azt gondolom, ez a nap papi életem nagyon különleges, meghatározó eseménye volt. Nem sok pap mondhatja el, hogy a plébániája területéről valakit boldoggá avatnak, sőt még viheti is az ereklyéjét a szertartáson. Ez kegyelem, melyért nagyon hálás vagyok.

Sokat gondoltam Brenner József atyára, aki a veszprémi szemináriumban két évig volt a spirituálisom. Brenner János boldoggá avatásakor ő vitte testvére ereklyéjét. A hívekkel együtt magam is ott voltam. A veszprémi ünnepre készülve többször megnéztem az erről készült felvételt. 2025. szeptember 6-a, Magdi boldoggá avatása, és ereklyéjének vitele óriási lelki élmény volt számomra.

– Egy fiatal pappal beszélgetek. Mikor, hogyan merült föl Önben a hivatás gondolata, hogy – amint fogalmazni szokás – alter Christus legyen?

– Nagy megvilágosodás élményről nem tudok beszámolni. Gyerekkoromtól fogva jártam templomba a nagyapámmal. Általános iskolásként elkezdtem ministrálni. Meghatározó volt számomra lakóhelyünk, Sármellék plébánosa, boldog emlékű Kovács János atya személye, papi elhivatottsága. Általa szerettem meg az oltár körül szolgálni, és kezdtem el azon gondolkodni, hogy én is a papi hivatást válasszam.

– Hány éves volt ekkor?

– Általános iskolás voltam még. Hol erősebben volt meg bennem ez a gondolat, hol kevésbé. Abban az időben a sármelléki csapatban fociztam. A szentmise és a meccs ideje nem egyszer ütközött egymással. Választanom kellett. Érdekes volt ez: merre is menjek, melyik utat válasszam. Nálunk szombat este nem volt mise, úgyhogy többször bementem előesti szentmisére Keszthelyre, igyekeztem megtalálni a legjobb megoldást. A családban, a felmenőim között tudomásom szerint nem volt pap. A szüleim gyerekkorukban jártak templomba, aztán elmaradtak.  Említettem, hogy Magdi ereklyéjének a bevitele a szertartáson papi életem nagy élménye, hivatásom különleges gyümölcse pedig, hogy édesanyám ismét templomba járó lett, rendszeresen gyónt, áldozott, rózsafüzért imádkozott, segített a templomtakarításban, díszítésben. Pappá szentelésem – 2013. június 14. – után két évvel édesanyám elhunyt, ami nagyon megviselt, de megnyugvásként éltem meg, hogy hívő emberként, szentségekkel megerősítve távozott e földi életből. Nagyon hálás vagyok érte Istennek. Visszatérve a kezdetekhez: amikor közöltem otthon, hogy pap szeretnék lenni, voltak viták. Mi a gyakori kép a papról? Idős ember, akit vasárnap lehet látni az oltár mögött, egyébként szinte megközelíthetetlen.

– Közbevetve hadd idézzem a százhúsz éve született dr. Galambos Miklós atyát, aki a Rákosi-korban börtönben ült, majd kiszabadulása után Bódi Mária Magdolna életével foglalkozott, s 1955-re be is fejezte a róla szóló kéziratát, amely csak évtizedekkel később, 2006-ban jelent meg könyv alakban. Galambos atya írja Magdiról: „Élete legnagyobb indíttatásait nem másoktól kapta, hanem a szíve mélyén találta.” Tehát ő sem otthon, a családban kapta meg küldetését, például azt, hogy 1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén szüzességi fogadalmat tegyen a balatonfűzfői Jézus Szíve templom oltára előtt.

– Ezt én is elmondhatom. Arról szó sem volt, hogy engem a családból bárki is rábeszélt volna a papságra.

– Inkább ellenkezés volt?

– Voltak viták, és már talán dacos is lettem: „nekem senki ne mondja meg, mi legyek”. De ma, visszagondolva arra az időre, megértem őket, mert számukra ez tényleg egy ismeretlen világ volt. Van egy bátyám, családja lett. Én vagyok a kisebbik gyerek, nyilván úgy tervezték, hogy nekem is lesz családom és otthon maradva gondoskodom a szüleimről. Voltak tehát a döntésem miatt… nem veszekedések, inkább a vélemények ütköztek. Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem Keszthelyen, érettségi után jelentkeztem egy kétéves továbbképzésre. Közben jelentkeztem a veszprémi szemináriumba, ahová fel is vettek. Otthon azonban nem volt igazán nyugodt a légkör, és két héttel a szemináriumba való bevonulás előtt visszamondtam a jelentkezésemet. Utólag visszagondolva még nem volt itt az ideje. Biztos, hogy én sem kezeltem ezt a helyzetet a legjobban, lehettem volna sokkal megértőbb, türelmesebb. Befejeztem Keszthelyen az iskolát, majd dolgozni kezdtem a kereskedelemben. Négy év munka következett. Közben egy fiatal atya érkezett Sármellékre, akivel sokat beszélgettünk a papságról. 2008-ban aztán újra jelentkeztem a szemináriumba. Ekkor már otthon is azt mondták: ha ennyi év után is pap akarok lenni, támogatnak. Utólag jónak tartom a négyévi munkát, hivatástisztázó időszak volt, s otthon is megváltozott a vélemény. A sármelléki templomba, az újmisémre a szüleim könnyezve, sírva kísértek be, megható volt. Ennél pozitívabb megerősítést nem is várhattam volna.

– XVI. Benedek pápa egyik írásából idézek néhány mondatot: „A pap olyasvalaki, aki virraszt. Őrségben kell állnia a gonosz ösztönző erőivel szemben. Ébren kell tartania a világot Isten számára.” A papi hivatás mit jelent Önnek?

– Ez egy nagyon jó kérdés, csak nehéz szavakba foglalni a választ. Hogy miért szerettem volna pap lenni, azt meg lehet fogalmazni töredékesen. De ami az ember szívében van, azt nem lehet mindig tökéletesen kifejezni. Nekem a papság röviden – szolgálat. Gyermekkoromban is voltak már erre utaló jelek, nagyon szerettem a Szent Három Napon szolgálni a szertartásokon. Már akkor is megfordult a gondolataimban, talán egyszer papként fogom ezt már tenni. Otthon volt házi oltárom, melyen mindig a liturgikus idő színe szerint cseréltem a terítőket. Érdekesség lehet, hogy Nagycsütörtökön este nekem lelkiismeret furdalást okozott – gyerekként! -, hogy elaludjak, amikor az Úr azt mondta, virrasszatok. Szóval: a kérdésére elég válasznak az, hogy szolgálat?

– Igen. Azt gondolom, a néhai pápa is erről beszélt.

–  Egy olyan küldetéssel vagyok az emberek között, ami tényleg misztérium.

– Térjünk vissza Boldog Bódi Mária Magdolnához. Mikor hallott róla először?

– Amikor szeminarista voltam, vértanúhalála helyén, Litéren, már voltak ünnepségek, a boldoggá avatásáért imádkoztak. A szemináriumban minden alkalommal kijelöltek két-három kispapot, hogy a liturgiában segédkezzenek. Érdekes, engem soha nem jelöltek ki. Erre utólag figyeltem fel. Amikor a négy kápláni helyem közül Balatonalmádiba kerültem, elkezdtem többet foglalkozni Magdi életével, bekapcsolódtam a megemlékezésekbe. Várpalotai káplán voltam, amikor hallottam, valószínűleg Balatonfűzfőre helyeznek. Márfi Gyula érsek atya behívatott megbeszélésre. A préposti épület aulájában várakoztam, ahol a falon volt egy portré Magdiról. Odaálltam a kép elé, és azt mondtam neki: jól van, Magdi, ha ezt akarod, legyen, de akkor légy szíves, segíts. Ezután mentem be az érsek atyához, aki aztán Fűzfőre helyezett, első önálló szolgálati helyemre. Azt hiszem, a személyes kapcsolat Magdival ott, az érsek atyára várakozva kezdődött. Ez 2017-ben történt.

– Ha már Márfi érsek atyát említette, hadd idézzem az ő szavait: „Bódi Mária Magdolna élete olyan gyertyához volt hasonló, amely a Húsvéti Gyertyától, azaz Krisztustól gyúlt lángra, és fénye még holta után is világít mindazok lelkében, kik szeretik és befogadják a fényt.” Azért is idéztem ezeket a szavakat, mert nagyböjt vége felé közeledve beszélgetünk. Magdit nagypéntek előtt egy héttel ölték meg. Mi is pénteken beszélgetünk, néhány nappal Magdi halálának évfordulója előtt. Az ő élete a világi apostolkodásban telt, tudjuk, a gyárban is hirdette Krisztust, a szegényekkel, elesettekkel törődött. Fiatalon halt meg. Mit üzen ennek a fiatal munkáslánynak az élete? Miben lehet a mának szóló példa?

– Fontos, hogy ne „csak” a vértanúhalálát lássuk, hanem az életszentségét is, hogyan végezte a világi apostoli munkát. Hogy miért példakép? Magdi még 24 éves sem volt, amikor vértanúhalált szenvedett. Egy fiatal, biciklivel közlekedő munkáslánnyal könnyebben tud azonosulni az ifjúság. Azt gondolom, Magdi fiatalsága kulcsfontosságú, és ez megérinti az embereket. Hadd meséljek el valamit. Amikor idekerültem Balatonfűzfőre, szerettem volna, hogy minden hónapban itt is legyen egy órás szentségimádás. Ezt bevezettük minden hónap első péntekén, majd egy helyi egyetemista lány jött az ötlettel, hogy tartsunk éjszakai szentségimádást. Amikor ez megvalósult, jött az újabb ötlet: legyen ötven órás szentségimádás. Először meglepődtem, hogyan lehet megoldani, hogy ötven órán keresztül legalább két ember legyen a templomban? Gondolkodási időt kértem, majd azt mondtam: rendben, de szervezzék meg az állandó jelenlétet. És megszervezték. Sokszor elmondtam, hogy a BALAKAT (Balatoni Katolikus találkozó – Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvége) esetében a döntő szerepem az volt, hogy nem mondtam rá nemet. Először plébániai szinten szerveztük, majd jött az újabb ötlet, hogy egyetemistáknak hirdessük meg. Valóságos csoda, ami történt, mert minden évben száz-százhúsz egyetemista van itt június utolsó hétvégéjén. Nagy segítség, hogy Dr. Udvardy György érsek atya felkarolta a BALAKAT-ot, és a Főegyházmegye éves programjai közé került. Ötvenórás szentségimádás, előadások, sok kísérőprogrammal.

Mi a központ? Az Oltáriszentség, a szentségimádás. Magdi életében mi volt a központ? Az Oltáriszentség, hiszen napi áldozó volt. Az ötvenórás szentségimádáson azt lehet megtapasztalni, hogy Magdi velünk van. Ő akár a gyárban, akár a fiatalok között, vagy az idősek látogatásában, a szegények megsegítésében végzett szolgálatot, mindig Jézushoz igyekezett vezetni embertársait.

Ezeken a hétvégéken mi is Jézussal találkozunk, Magdin keresztül is. Elmondhatom, hogy rám is hatást gyakorol a fiatalokkal imádságban eltöltött idő. Az ifjúsági találkozók kimaradtak az életemből. Amikor először jött ide sok egyetemista, szinte bezárkóztam a plébániára. Furcsán éreztem magam, alig mentem ki hozzájuk. Aztán ráébredtem arra, hogy ez a legrosszabb, amit tehetek. A második évtől már többet voltam közöttük, sőt aztán el is mondtam nekik, hogy már nemcsak házigazdája, hanem résztvevője vagyok a szentségimádási hétvégének. Feltehetjük a kérdést: miért éppen Balatonfűzfőn, miért éppen abban a templomban történik mindez, ahol Magdi a szüzességi fogadalmát tette, ahol sokat imádkozott?

– Azt gondolom, ez a kérdés a megfelelő végszó. Köszönöm a beszélgetést.