Bajcsy-Zsilinszky Endrére emlékezünk

Nyolcvan ével ezelőtt, 1944. december 24-én, hajnalban végezték ki Bajcsy-Zsilinszky Endrét, a huszadik század egyik legnagyobb magyar és keresztény politikusát. Szemtanú visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a siralomházban a feszület előtt hosszan imádkozott; a bitófa alatt elhangzott, utolsó üzenete így szólt:

„Isten szeme mindent lát!”

A ma nyolcvan éve kivégzett politikus evangélikus volt. Írásai bizonyítják, hogy politikai gondolkodását többek között az államalapító szent királyunk iránti tisztelet határozta meg; az 1938-as, Budapesten megrendezett eucharisztikus kongresszus idején írt nagy cikkében pedig nemcsak a pápai delegátust – a későbbi XII. Pius pápát – méltatta, hanem a Szentszék kiemelkedő szerepét is a magyar történelemben. Bajcsy-Zsilinszky Endre életműve ma is példa lehet minden magyarnak – felekezeti különbség nélkül.

A mártírsorsú politikusra egy rövid, érvényéből – így hisszük – ma sem vesztett idézettel emlékezünk. Az alábbi szavakat akkor vetette papírra, amikor az ország földarabolása, a forradalmi zűrzavar és a kommunista terror még eleven seb volt a nemzet életében:

„A vallás az Isten örök teremtő munkájába való szerves bekapcsolódást jelent, leborulást, áhítatot, gyermeki alázatot a teremtés mérhetetlen gazdagságával, szépségével, jóságával szemben. A vallástalanság a természettel szemben való idegenség, elzárkózás, betokozódás. A vallásosság egy társadalomban fiatalságot, üdeséget, fejlődésképességet, egészséget, alkotó lendületet, optimizmust jelent; a vallástalanság elaggást, kiszikkadást, pesszimizmust. Jaj annak a keresztyén népnek, mely engedi betömni életének örök forrását, krisztusi hitét és vallásosságát, s elfordul egyházától, melyet az ősök verejtékük és vérük bőséges hullásával építettek örök időkre szánt terméskövekből. /…./ A materializmus csúfos bukása után nem jöhet más az egész művelt világ területén, mint a keresztyénség gyógyító, megnyugtató, termékenyítő hulláma. /…/ Fel kell építenünk Isten lerombolt templomát az emberek szívében, ehhez szívós és önfeláldozó munka kell.”

[Bajcsy-Zsilinszky Endre: Keresztyén renaissance. Evangélikus Élet, 1921. október 23. 2-3. o.]