imadsag szentiras igazsag Egyedi

Az igazság fontossága

Az utolsó évközi vasárnapokon Egyházunk olyan szentírási részeket olvastat a misén, amelyek a végidőre irányítják a figyelmünket. Így volt ez a múlt vasárnap is az tíz szűzről szóló példabeszéddel, és most a talentumokról szólóval is.

Ezt a példabeszédet leginkább arra szokták idézni, hogy az Istentől kapott tehetségünket, kegyelmeket kamatoztatnunk kell. Most inkább szemléljük az Urat, aki az utolsó ítéleten számon kéri mindezt, jutalmaz és büntet. Az igazságosság ugyanis azt jelenti, hogy a bűnösöket megbünteti, az igazakat megjutalmazza. Ez nincs ellentétben irgalmával, a megtérő bűnösnek szívesen irgalmaz, de most mégis az igazságosságára koncentráljunk!

Az ember nagyon fontosnak tartja az igazságot – de leginkább csak addig, amíg vele szemben igazságtalanok. Ritkán kérünk magunkra büntetést, még ha érezzük is, hogy megérdemelnénk. Még gyakrabban kicsinyítjük a bűnünket, mentegetjük magunkat. Denzel Washington Kényszerleszállás c. filmjében egy részeges, kokainista, kicsapongó pilótát játszik, aki erősen szétesett állapotban letesz egy súlyosan megsérült gépet. A film folyamán eljut onnan, hogy „nem számít, hogy részeg voltam, én mentettem meg a gépet” odáig, hogy bevallja a bűnét, pedig senki se tudná bizonyítani. Vállalja, hogy többé nem vezet repülőgépet, sőt a börtönbe kerül. A színházművészet ezt hívja az ókor óta katarzisnak. Az amerikai „filmművészet” inkább a happy endre törekszik. Washington gyerekkora óta elkötelezett keresztény, értékrendje szerepeiben is megjelenik. És valóban: happy end csak a mennyben van. De ahhoz tetteink büntetését le kell vezekelnünk itt a földön, vagy a tisztítótűzben. Ne elégedjünk meg a gyónáskor kapott jelképes elégtétellel! Vállaljunk hozzá még, gondoljunk arra, hogy milyen büntetést érdemelnénk, ha pusztán az igazság számítana! És adjunk hálát Istennek, hogy nemcsak igazságos, de a megtérő bűnössel szemben mindig irgalmas is.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.